Hétközben kicsit kevesebbet írogatok, olvasgatok, de azért próbálom egyrészt magamat utolérni, másrészt odafigyelni szomszédos lapokra. Útközben néha jegyzetelek a Blackberry-be, aztán ha nem felejtem el, meg is jelenik 🙂
A most következő írás nem elfelejtett, tegnap reggeli történet.
Esti hazaérkezésem után már csak olvasgattam, szerencsére volt mit. Töltődtem hírekkel, információkkal, és megfogadtam, ezt az írást csak reggel jelenítem meg.
Remélem, ma nem ismétlődik meg a történet…
Szokásos hajnali vonatozás.
Általában semmi gond, de ma…
Hajdúhadházhoz érve a vonatot elözönlik a kisebbség tagjai.
Koszosan, büdösen, üvöltözve, jókora zsákokkal.
Ketten ülünk a fülkében. Megérkezik egy 7-8 fős csoport. Átgázolva mindenen. Leülnek. Mindannyian.
Útitársammal egyszerre állunk fel. Az út hátralévő részét a folyosón, passzív dohányosként töltjük, és minden uniós ajánlás ellenére nem érezzük bűnösnek magunkat, mert “elkülönítettük” őket.
Leszálláskor benézek a fülkébe. A nem dohányzó vonat padlóján legalább öt eltaposott csikk, szanaszét összegyűrt papír.
Kb. 5 perce vannak a vonaton. Rendkívül kreatívak..

Amikor egyik kollégám – aki mellesleg rendszeres olvasóm – megtudta, hogy bejáró leszek, megemlítette, hogy akkor bizonyára lesz néhány utazásos bejegyzésem. Nos, Szabi, itt az első 🙂
A héten már másodszor alakult úgy, hogy két mezei vonat közé értem csak ki a pályaudvarra, és nem igazán volt kedvem a részeg embereket kerülgetni.
A hétfőinél semmi gond, pénztár, CsókolomkérekegyhelyjegyetNyíregyházáig-Köszönöm, és már élvezhettem is a komfortot.
Nem így ma. 5 perc az IC indulásáig, morcos pénztáros.
Kérek egy helyjegyet a Latorcára. – esedezem.
Kérem a menetjegyét! – mondja az ellenfél.
Gyorsan végiggondolom, nincs időm a vitára, előkotrom a bérletet.
Megnézi, majd felteszi a kérdést: Meddig?
Nyelek egyet, és nem kezdek érvelni, miszerint ha a bérlet Debrecen és Nyíregyháza között érvényes, az IC pedig Debrecen után csak Nyíregyházán áll meg, egyetlen választásom lehet.
Nyíregyházáig kérem. – mondom, mintha természetes lenne, hogy én is hülyének nézem.
Máshova nem is kérhetné. – mondja, és azt hiszi, győzött.
Kezemben a jeggyel már nincs vesztenivalóm, esetleg a vonat 2 perc múlva a nyolcadikon.
Tulajdonképpen nekem mindegy, mivel bárhová ugyanannyiba kerül, nem értem, mire ez a fontoskodás.
Mert ha nem oda adom, ahova utazik, mások elől foglalja el a helyet. – oktat ki.
Tudtam, hogy a végén én leszek a gonosz, aki kifosztja a MÁV-ot.
Csókolom. – mondom, és loholok a nyolcadikra.
Nem, nem mondja, hogy jó utat, vagy ilyesmi. Csak ül, és örül, hogy mindenki a másik pénztárnál áll sorban.
Futva érkezem a vonathoz.
A legközelebbi ajtóban a kalauz álldogál.
Megkerülném, de megkérdezi: Ebbe a kocsiba szól a jegye?
Nem, – mondom – de erre a vonatra.
Kikerülöm, és felszállok. Talán azért indulunk pár perc késéssel, mert nehezen tér magához.
Nyíregyházáig még egyszer találkozunk.
Jegyet kezel.
Megjegyzett.
Látom, sikerült megtalálni a helyét. – mondja hitetlenül.
Aha. – mondom. Nem bonyolult, csak két kétjegyű számot kell egyeztetni, meg kikerülni az ajtóban egy vasutast.
Most ő nyel egyet.
Hogy miért vonzom a hülyéket?

Vasárnap fél tizenkettőkor szállok vonatra Debrecenben. A kalauz már Bocskaikertnél elér hozzám, gyorsan kezeli a jegyet, vagy én vagyok az első kocsiban 🙂
Kisebbségi asszony száll fel. Ha háttal állnék is tudnám. Jegye persze nincs.
Meddig utazik? – kérdezi a kalauz.
Háá Hadházig!! – jön a válasz olyan hangsúllyal, hogy a kalauz szinte elszégyelli magát a tudatlanságáért.
Tovább is megy. Nyelek egyet. Az asszonyság útnak indul cigit lejmolni. Valahol sikerrel jár, visszafelé már italhoz próbál jutni.
Vesztemre nálam fejezi be a kört. Kérdés nélkül leül, és fújja a füstöt. Az 1500 forintos jegyemmel én keresek új helyet.
Végülis szerinted lenne értelme szólni ennek a kalauznak? Nem hiszem.
Miközben haladok 50 kilométeren belül a második – és remélem utolsó – helyem felé, eszembe jut a minapi Kossuth téri párbeszédem azzal a közteressel, aki tétlenül nézegette a borozgató hajléktalanokat.
Megkérdeztem, ha én megállnék mellette egy pohár sörrel, mit tenne?
Megbüntetném – mondta -, mert maga ki tudja fizetni.
Nem éreztem jól magam “gazdag” emberként…