2022.08.26. péntek, 07:50
Azzal kezdem, hogy az itt következő gondolataim a VIDOR szabadtéri rendezvényére vonatkoznak. Nincs rálátásom, ezért véleményt sem alkothatok a fizetős színházi rendezvényekről.
Sokat gondolkodtam, írjak-e valamit, vagy csendben engedjem el. Úgy döntöttem, hogy a sok régebbi élmény okozója, és azok miatt, akik tettek azért, hogy megvalósulhasson a VIDOR, azok miatt, akik megálmodták, és megvalósították, azok miatt, akik évekig elérték, hogy szabadságon legyek azokban a napokban, nem tehetem meg, hogy nem írok. Köszönöm nekik a tíz egynéhány évet.
Egyszer már előszedtem a hét törpe vonalat a VIDOR Fesztivál kapcsán, akkor éppen egy suta névváltoztatás, és indoklása kapcsán. Most eszembe jutott újra a hét törpe. Felsorolom őket, és kedved szerint címkézheted az éveket a nevekhez.
Tudor, Vidor, Szende, Szundi, Hapci, Morgó, Kuka.
Néhány napja úgy zártam egy beszélgetést, hogy várom az idei VIDOR-t, a szokásos módon szabadságot is kivettem az idejére.
Bíztam benne, hogy a két év Hapci időszak után képes visszatérni eredeti céljaihoz a fesztivál. Bármennyire is fáj bevallani, már biztosan látom, hogy végleg dobták az induló álmokat, elképzeléseket.
Ezzel a bejegyzéssel én elengedem, lezárom a VIDOR-t.
Biztosan fenn leszek néhányszor a városközpontban mondjuk a pantomimeseket keresve, akiket – remélem, csak még – nem találok a hivatalos programban. Ők az utolsó őrzői a szabadtéri VIDOR VID – Vidámság és Derű – részének. Ők és a korábbi években jelen lévő fiatal színészpalánták.
Ugyancsak hiába kerestem a hivatalos oldalon a 2019 előtti tartalmakat. Persze – ahogy mondani szokták – az internet nem felejt, csak kicsivel több munka volt összeszedni öt év nagyszínpados fellépőit. Cserébe viszont számos szép emlék tért vissza, újra belehallgattam azokba a zenékbe, amelyek miatt Európa legjobb ingyenes világzenei fesztiválja volt a VIDOR.
Mielőtt elkezdeném sorolni a fellépőket, egy saját gondolatom 2006-ból, amit ma is – sőt, ma még inkább – így gondolok.
“Rengeteg olyan előadóval ismerkedtem meg, akik egyébként biztosan nem kerültek volna látóterembe. És rengeteg fiatal választotta ezeket a rendezvényeket esti programul, aminek azért komoly tanulsága van. Ha a tucat-nyálzenét nyomató rádiók helyett (mellett) fel tudnának mutatni értelmes ZENÉT játszó, közvetítő közeget, akár jó irányba is lehetne tolni a tömegízlést.”
A VIDOR-nak ezt az eredeti küldetését a szervezők feláldozták a populizmus oltárán, ami nyilván nézőszámban többet jelenthet, cserébe viszont olyan fellépők érkeznek jórészt, akik még a környéken is több helyen, többnyire ingyenes rendezvényeken is láthatók. Nem lenne ezzel baj, ha ez nem a VIDOR neve alatt futna, ha a VIDOR megőrizte volna az induló értékrendet.
Most pedig VIDOR nagyszínpad fellépők abból az első öt évből, amit a blogomon már követtem, a teljesség igénye nélkül. Egyben válasz arra kérdésre, milyen videókat osztogattam a napokban közösségi oldalamon.
2005: Romano Drom, Compay Segundo, Chalaban, La Familia, Fantasmagoria, Besh o droM, Parno Graszt, Kistehén, Vujicsics Együttes, Maurice el Médioni, Hétrét, Muzsikás, Vodku v glotku, Csík Zenekar, Goren Bregovic…
2006: Kistehén tánczenekar, Eliades Ochoa, Mardi Gras Brass Band, Ghalia Benali, Juan Carmona, Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Salif Keita, Lakatos Róbert, és a RÉV, Lura, Dobet Gnahoré, Lajkó Félix, Thierry Titi Robin, Palya Bea, Yuri Buenaventura…
2007: Pál István „Szalonna”, Patriarcas De La Rumba, Napra, Rabasa, Técsői Banda, Kroke, Makám, René Aubry, Budapest Klezmer Band, Juan Carlos Cáceres, Kerekes Band, Toumani Diabaté’s Symmetric Orchestra, Romano Drom, Johnny Clegg, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Kočani Orkestar,
2008: Söndörgő, Habib Koité & Bamada, Magyarpalatkai Banda, Ska Cubano, Méta, Ana Moura, Nikola Parov Quartet & Herczku Ágnes, Al Di Meola, Cimbaliband, Zamballarana, Rendhagyó Prímástalálkozó, Terem Quartet, Muzsikás, Sivan Perwer, Ghymes, Amsterdam Klezmer Band…
2009: Bognár Szilvia és zenekara, Acquaragia Drom, Oláh Gipsy Allstars, Selim Sesler, Pravo, The Rosenberg Trio, Nadara, Ba Cissoko, Sebő együttes, Oumou Sangaré, Tükrös Zenekar, Juan Carlos Cáceres, Csík zenekar és Lovasi András, Bollywood Brass Band, Di Naye Kapelye, Canteca de Macao…