VIDOR – tizedik nap

Tegnap délután a Nelson zenekar indította a délutánt. Oldalt üldögéltem az árnyékban, és valami furcsa volt a megszólalásban. Eddig a színpad mellől a fizika okán nem igazán lehetett normálisan hallani a zenét.
Mondjuk Ciki mikrofon nélkül is beénekelné a teret, de ez most más volt.
Hamar rájöttem, hogy a dobogó két hátsó sarkára is felkerült egy-egy hangsugárzó (nem tudom, így hívják-e?), melyeket oldalra fordítottak.
Így kezdődött a VIDOR 10. napja.
A Nelson csudajó koncertet adott. Annál is inkább örültem neki, mert nagyon régen találkoztunk. Jócskán kattintgattam, ahogy késő este kiderült.
Csocsó bohóc műsorát a hűvösben üldögélve néztem végig. El kellene már menni egy kis szabadságra. 🙂
A nap második zenei produkciója az LK Beat műsora volt. A könnyed slágerek tetszettek a teret megtöltő nézőknek.
A Szombathelyi Kötélugrók műsora szerencsére ma is része lesz a fesztivál főtéri programjának, így megnézhetem őket. Tegnap ugyanis meglátogattuk a ma kezdődő Pásztorock Fesztivál szervezőit a rendezvény helyszínén. Jó volt majdnem egy év után újra találkozni, és még a szúnyogok is vendégszeretők voltak. 🙂
Képeim csak a VIDORról vannak, klikkelj az ittenire!
KLIKK

Ma a RockHaJó koncertjét láthatod a főtéren fél négytől. Ők saját szerzeményeket, és nekem nagyon tetsző zenét játszanak, biztosan ott kell lennem.
Meg hát a Szombathelyi Kötélugrók, akik a koncert után érkeznek a dobogó elé.
17:30-tól egy órán át a Hang-Szín Tanoda növendékeié a színpad, és ezzel meg is szűnnek majd templomhátterű fényképeim.
19:30-kor a VIDOR Kertben kellene lennem, mert a !Mina? zárja a fesztivált ezen a színpadon.
A záró fizetős produkció 20:30-tól a Like a Rolling Stone című műsor a Rózsakert színpadon.