Az úgy volt, hogy véletlenül összefutottunk az egyik bevásárlóközpont üzletében. A polcszervizes nem győzött kerülgetni bennünket beszélgetés közben.
Aztán azon kaptam magam, hogy igent mondtam egy nyilvánosabb beszélgetésre. Kicsit tartottam tőle, hiszen nem megszokott számomra a mikrofon az orrom előtt.
A beszélgetés azonban annyira jól sikerült, hogy teljesen elfeledkeztem a mikrofonról, és csak egyszer próbáltam meg leverni mesélés közben.
Meghívóm, Molnár Brigitta azonban ezt ügyesen eltüntette a felvételből. 🙂
Jó ideje ismerjük egymást, így nem csoda, ha nagyon jól éreztem magam a társalgás közben.
Ha van sok szabadidőd, hallgasd meg, szerintem nem fogod unni, bár nem rövid.
Ja, és a kép. Egy már egy későbbi megismételt, a fogattal biztonságossá tett pillanat, az előzőről pedig mesélek a podcast-ban.
Köszönöm a lehetőséget Brigi, nagyon szerettem a beszélgetést.

Ennek az évnek is vége lassan, és igazán nem is terveztem értékelést most, de talán pár szót mégis.
Ahogy nézegetem a lenti képet, nagyjából a 2008, 2009 jut eszembe. Akkor volt ilyen nagyságrendű a képtáram. Pedig akkor VIDOR is volt még.
Szóval egyre kevesebb a hely, ahová van kedvem elmenni a városban. Távolabbi tervek vannak, és voltak idén is, de a második félév szinte teljesen kiesett. Igazán Sóstó volt az örök visszatérés, annak is egyre kisebb része.
Azt hiszem, sohasem követtem, és nem is akartam követni a tömegigényt, a mostani pedig számomra kifejezetten taszító. A rengeteg kő, betonozás, erdőirtás, számomra – ezen a néven mindenképpen – igénytelen (tudom, erre van tömegigény) zenei fesztivál olyan helyekről is leszoktatott, ahová korábban szívesen jártam.
Szóval nem túl pozitív az évzárásom, de talán a következő év világgá menései elhozzák majd azt, amit erre az évre terveztem.
Persze volt néhány program, amire igencsak szívesen emlékszem, és biztos pont lett a látogatásaim sorában. Ezt jövőre is folytatom, remélem.
Most pedig BUÉK!
Ja, ha a képre klikkelsz, az idei gyűjteményhez jutsz.

2005-ben, ezen a napon. Igaz, második próbálkozásra egy átalvatlan éjszaka után, de elindult a blogom.
Sok változás történt azóta, költözések, ráncfelvarrások, de az alap maradt, bár a szlogen is módosult kicsit. Nyíregyháza életeként indult, és Nyíregyháza és környékeként fut jó ideje. A környék pedig elég messzire tehető. 🙂
Íme az, amikor azt hittem, elindultunk,

Hello világ!

és amikor tényleg. Oh, yeah! 🙂

Megnyitás

Tegnap a közösségi profilomon felugrott egy öt évvel ezelőtti emlék, ami után kicsit elgondolkodtam, és igyekszem valamit kezdeni az év hátralévő napjaival.
Kiderült az is, hogy egy csomó bennragadt szabadságom is van még, nem beszélve a nemsokára esedékes hosszú hétvégéről.
Az ablakon kinézve tervezgetni kezdtem, pillanatnyilag nem sok sikerrel.
Kifutottam kicsit az időből szállás tekintetében, sorra zárnak be a kedvenc helyek is, a “történések” nem nekem dolgoznak, de nem adom fel, és remélem minél kevesebben kényszerülnek erre. Addig kell élni, amíg lehet, azzal, azt, azokat támogatva, aki, akik maradnak.
Kicsit eltávolodom Sóstótól – bár számomra megunhatatlan a megmaradt része -, vagy inkább igyekszem mással is színesíteni a napokat, és a fényképezőgépet is kézbe veszem kicsit újra. Visszalapozva néhány dolog kimaradt idén.
Ha láthatóan nagyon világgá menni nem is fogok – bár lenne rá igény 🙂 -, és következik a beltéri időszak is, igyekszem összekapni magam, és felpörgetni a blogot is.
Van pár terv, amit biztos ígéretté és valósággá szeretnék változtatni, az eredményről pedig tudni fogsz, lehet néha előre is.
Most megyek terveket szőni.
Ja, a cím a reggel rám szóló Big Happy Woman Church dalból van. Jó, hogy előkerült.

Rengeteg dolog történt velem az elmúlt hónapokban. Pozitív és negatív is. Valahogy semlegeset nem tudok felidézni. Sok változás, sok újdonság, némi kuszaság, számtalan lezáratlan dolog, indulás, újrakezdés, befejezetlenség. Mégis ez a káosz jelenti nekem most a nyugalmat. Nem érzem, hogy küzdenem kellene bárminek a lezárásáért, befejezéséért. Úgy érzem, én uralom a káoszt, és ez jó érzés. Tudom, mit akarok elérni, és tudom, el fogom, ha itt lesz az ideje. Felsorolhatnám a függőben lévő dolgokat, de úgy gondolom most, hogy szólok majd, ha kész. Vagy észreveszed. Vagy én veszem észre. 🙂

A hétvége ismét feltöltődést hozott. Este még olvasgattam is kicsit, felfedeztem a hétvége kedvenceit, valamennyire megismertem azokat, akik két napig az utca másik oldalán voltak, de most kicsit ismerősebbek lettek.
Indul az új hét, ami ismét hoz valami újat, meg én is hozok majd új dolgokat.
Induljunk el!

Talán észrevetted, hogy megfogyatkoztak a megjelenéseim. Ennek oka egy magán jellegű történés, amely természeténél fogva magasabb prioritást élvez, és érinti az eseményeken történő részvételeimet is.
Mivel azonban ezek és a fotózás az energia visszanyerés részei nálam, alkalom- és véletlenszerűen fel felbukkanok majd, és legalább a hétvégi programajánlót tartani szeretném.
Elkezdtem egy formai megújulást is a blogomon, ez a mobil nézetet pillanatnyilag nem érinti, “asztali nézetben” azonban már segít az elmúlt évek kb. négy és félezer bejegyzése között kalandozni.
Természetesen elérsz az eddigi formákban, esetleg nagyobb rekcióidővel. Szóval érezd jól magad, majd jövök néha. 😉

A fenti dátum az első bejegyzésem ideje a blogomon. Akkor ez most szülinap? 😀
Most valahol itt tartok.

Ma kicsit kilépek az elmúlt hétvége hangulatából, de tartozom még egy bejegyzéssel, egy beszámolóval a záró napról. Ez terveim szerint pénteken jelenik majd meg sok képpel. A megszakítás oka, hogy Képeskönyvem 11. születésnapját ünnepli ma. Ilyenkor évről évre írok valami okosat, szépet, illő tehát folytatni a hagyományt.

Sokat változott a világ, a környezetem, az életem az elmúlt 11 évben, nem mondanám, hogy feltétlenül jó irányba, de akár rosszabb is lehetne. Azt mondom, eddig szerencsém volt, van még munkahelyem, van hol laknom, rendben van a családom. Ehhez képest a napi bosszúságok kevésbé tűnnek fontosnak, mégis mintha egyre inkább hatással lennének rám.
Igyekszem a hétköznapok gondját hétvégéken átlépni, több kevesebb sikerrel, bár néha úgy érzem, azért megyek, hogy magam mögött hagyjam a problémákat. Általában ez sikerül is. 🙂
Nagyjából ezek a hangulatok jelennek meg Képeskönyvemben is akár itt, akár a kevésbé kedvelt, de megkerülhetetlen közösségi oldalon, bár igyekszem a személyes dolgokat mellőzni. Most nem annyira.
Talán a környezetünkben végbemenő nem túl pozitív változásoknak köszönhető, hogy az utóbbi időben többször kérték számon rajtam Képeskönyvem tartalmát. Legtöbbször az ajánlóm tartalmát – miért nem jelent meg ez, vagy az -, amire nem biztos, hogy megnyugtató, még kevésbé népszerű válaszokat tudtam adni általában.
Létezik ugye az, hogy nem tudok valamiről. Erre az a megoldás például, hogy kapok egy értesítést az eseményről attól, aki szeretné, hogy bekerüljön. A másik – általában nehezen elfogadott válasz – hogy ajánlóm, és persze Képeskönyvem teljes tartalma szubjektív, és ezt szeretném is megtartani. Vannak tehát dolgok, amiket elvből nem ajánlok. Ezek továbbra is így lesznek, nem kell érte megsértődni senkinek. Nem tudok olyanról, hogy bárkivel is személyesen haragban lennék, tehát nem személyeknek szól a mellőzés.
Ez volt a tartalmi rész, most pedig a formai. Az elmúlt egy évben kicsit fejlesztettem fotós cuccomon, így remélem, egyre jobb minőségben sikerül dokumentálnom. Vannak továbbra is tartozásaim, elég lassú tempóban tudom helyrerakni a “korábbi évek” költözéseinek maradványait, nagy vágyam ennek befejezése, mert ettől lesz teljesen kereshető a blog. Igyekszem.
Nagyjából ennyi lett a nagy ünneplés, de kell néha ilyen áttekintés is.
Holnap ajánló, pénteken pedig LESZFeszt zárás nálam. A többit nem tudom. 🙂
A kép pedig torta helyett legyen egy 2005-ös havas.