Visszatekintő

Régen írtam úgy igazán, ami nem azt jelenti, hogy nem történtek dolgok. Sokszor több is, mint kellene, és néhány olyan is, amit kihagytam volna. Meg hát az időbeosztásom sem oktatandó, de ez nagyjából születésemtől így van. Persze azért így is van miről mesélni, de kellett kis pihenő.
A közösségi oldalon azért nagyjából tudtad követni, mik történtek az elmúlt hetekben, és számos történésről nincs is képi infóm, csak a mese.
Az igazi nagy beszámolóm a tokaji várnapról szólt, ami után egy felejthető kistigris meccsről írtam még képeset.
Megkerülhetetlen dolog, hogy hónap közepén rászántam magam, és ismét elmentem a Chloéba. Olyan zenék szólalnak meg mostanában a helyen, hogy kihagyhatatlannak látszik néhány alkalom.
A “visszaszokást” a No Dress Code Acoustic koncertjével kezdtem, előre elnézést kérve, ha esetleg koncert közben eltűnök. Jó volt a műsor, így végig maradtam. Természetesen erről az estéről sincs képem.
Ezzel az a hétvége le is zárult, következett két nap oda-vissza, majd a fotókiállításom megnyitója nem kevés izgalommal, és kedves embereknek köszönhetően kellemes emlékekkel, a linken pedig fotókkal és videókkal. Ja, és a falon is van mg néhány november közepéig.
Némi ingajárat ismét, majd a hétvége indulásaként egy csudajó Labor Café est Piláékkal, amiről van képem, bár a beszámolóval adós vagyok még.

A hosszú hétvégére egy laza körutat terveztünk, melynek első napját sikerült is a szállásadónak lenullázni, így szombat este még elmentünk az Öreg Motorosba a carPEDIGnem koncertjére, amiről persze nincs képem.
Vasárnap aztán útra keltünk, amiről ismét csak lesznek fotók, meg beszámoló is.

Csütörtök délelőtt elmentem a Váci Mihály Kulturális Központba “Az év természetfotósa” című kiállítás megnyitójára. Nem is értem, miért nem később mentem megnézni, amikor már nincs ott a “meghívott” három-négy iskolás osztály. Majd megismétlem a nézelődést. 🙂 Ja, képem erről sincs.
Valami hatalmas erőtér vehetett körbe a héten, pusztultak az elektromos eszközök körülöttem. Így a Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint koncert helyett az estém házimozi szerelgetéssel – na jó, inkább nézelődéssel és hümmögéssel – telt.
Péntek este belenéztünk a Ace’s Crown koncertjébe a Mustárházban, majd irány a Chloé ahol a Lassú Méreg Formáció játszott. Ez utóbbiról lesznek kép, bár nem igazán terveztem eredetileg fényképezést.

Szmombat este átszaladtunk Debrecenbe, mert régen láttuk az Éva Presszót. Itt is csak mobil volt nálam.
Szóval ez volt eddig, csinálom majd a beszámolókat.