Több mint egy hónap telt el azóta, hogy megcsörrent a telefon, és tudtam, mit fognak mondani.
Talán ma sikerül megírnom azt, amibe sokadszor kezdek bele, amire hetek óta készülök.

Virágok váltották a csokrokat, koszorúkat szüleim sírján. Pár évtized után újra együtt vannak.
Nagyikával – mert fiam születése óta így hívtuk édesanyámat a családban – december elején álltunk Édesapám sírjánál, és terveztük, mit csinálunk majd tavasszal. Jó lett volna együtt csinálni, de ez már nem lehetséges.

Március végétől új értelmet kapott a “Megyek Nagyikához” mondat.
Pedig milyen jó volt munka után, vagy hétvégéken becsengetni, és látni, mennyire örülsz nekünk. Sosem gondoltam, hogy ennyire hiányozni fog, hogy Debrecenből hazafelé megcsörrenjen a telefonom, ha pár perc késésben voltam. “De ugye nincs semmi baj?”
De, bizony most nagy baj van. Nagyon hiányzol, Édesanyám.
Most én nyitom az ajtót, és tudom, senki nem vár már bent. Mégis jólesik leülni a fotelba, nézni a képet, amit két éve, a VIDORon készítettem, miután nevetve rám köszöntetek Juci nénivel, mert annyira elmélyültem a fotózásban, hogy nem vettelek észre benneteket. Este aztán kiderült, egy sorozatom van róla, ahogy érkeztek a térre a pantomimesek mögött.
A kép a “kisasztalon” volt azok között, amelyek szeretteidről készültek és váltották egymást a sor elején. Most ez került előre…
Képzeld, tegnap a sokadik levélváltás és telefonbeszélgetés után sikerült eljutnunk a NYUFIG-gal a “sajnálatos módon utalásra került’-től az “őszinte részvétem”-ig. Szinte hallom, ahogy mondod ‘Jaj, ne köss már bele mindenbe!”. Mert mindig féltettél, nehogy bajom legyen a véleményem miatt.
Tudod mostanában nyomtatványokat töltögetek, évtizedek történéseit rakom össze. Nincs nehéz dolgom, hiszen mindent felcímkéztél nekem. Csak néha nem látom elolvasni a címkét a könnyektől.
Találtam sok nyugdíjas klubos fényképet is. Mennyire szerettél velük lenni. Mikor este nyolc körül hazaértél egy-egy rendezvénytől, mindig felhívtál, hogy nyugodt legyek, otthon vagy.
Egyszer, már a kórházban azt kérdezted, “Nem fárasztó, hogy esténként ide jössz?” Sose felejtem el a mosolyodat, mikor mondtam, hogy dehogyis, csak gyógyulj meg, és akkor a “körútra” megyek majd újra, mint régen. Nem tudtam megtartani az ígéretemet, ne haragudj.
Mostmár csak a szívemben, lelkemben maradsz velem, bárhova megyek is.
Nyugodj békében, Édesanyám.

Eredetileg nem terveztem fényképezni a múzeum látogatásakor, útközben mégis készítettem néhány mobiltelefonos képet.
Nem írok bővebben a látogatásról, és igyekszem a keresőszavakat is kerülni. Úgy gondoltam, egyszer el kell ide látogatnom.

Mára is maradt még egy koncert album és egy beszámoló a múlt hétvégéről.
Remek társaságban töltöttem a Realmen koncertjére várakozás idejét a Club Hollywood-ban szombat este. Nem mindig van lehetőség beszélgetni koncert előtt, most azonban jócskán kezdés előtt érkeztem.
Közelről is megcsodálhattam Gábor Harley-Davidson ingét, amit te is megtehetsz majd a képeken.
Aztán elkezdődött a koncert, ami a következő közel egy órában remek szórakozást nyújtott.
Az eseményről készítettem néhány fotót, amelyeket az ittenire klikkelve nézhetsz meg.

Tegnap este 8 körül sikerült annak ellenére elaludnom, hogy egész hétvégén semmi fárasztót nem csináltam. Persze ennek megvolt az a mellékhatása, hogy hajnal háromkor már ébren is voltam. Szóval nem sok értelme volt a dolognak.
Így év vége felé közeledve végiggondoltam, hogy az elmúlt ősz óta sikerült úgy elapróznom a szabadságomat, hogy igazi feltöltődésre nem fordítottam időt, leginkább a hétvégék maradtak erre.
Ezen a hétvégén egy koncerttel igyekeztem felkészülni a következő hétre. Nagyon jó koncert volt, de van még olyan ember, akinek puszta megjelenése is lyukat üt komfortzónám falán, így ez a kikapcsolódás nem sikerült tökéletesre.
Vasárnap délelőtt úgy gondoltam, kis belvárosi fotózással még billentek a dolgon, de a forgatag még nincs abban az állapotban, hogy ennek értelme lett volna.
Így maradt hát a “majdkialszom”, ami persze nem így működik, de legalább kiírtam. 🙂
A hét további részében lesz majd két, ennél jóval pozitívabb bejegyzésem, ez meg úgy itt marad.

Talán észrevetted, mekkora csend volt nálam hétvégén. Mondhatnám, a hétvégém elmaradt. Legalábbis az, ahogy én terveztem.
Már a hét közepétől minden bajom volt, de bizonyos okokból nem akartam kihagyni a hét második felét a munkahelyemen. Így aztán péntek estére már teljesen kidőltem, ami miatt ki kellett hagynom Miroék koncertjét, amit nagyon sajnálok. Ugyancsak emiatt a szombat estém sem a terveim szerint alakult.
Ma már kidugtam az orrom a szabadba kicsit, mert ezt a napsütést nem tudtam bentről nézni. 🙂 Így holnapra talán lesz is pár képem.
Most azonban igyekszem aludni, mert holnap ismét hétfő.

A mai ismét egy képtelen írás lesz, és nem véletlenül.
Több dolog is vezetett, mikor elkezdtem Képeskönyvemet. A legfontosabb akkor az volt, hogy örömömet leltem benne. Volt egy város, amit szerettem, volt egy hobbi, amivel szívesen foglalkoztam, és volt még valami, amit nem tudok megfogalmazni. Ezekből állt össze egy naplószerű, sok-sok képpel. Írtam, amit gondolok, fényképeztem, amit érdekesnek találtam. Jó volt.
Aztán érkeztek visszajelzések, általában pozitívak, mert azt szívesebben mondja az ember. Ami viszont nagyon fontos volt számomra, hogy szemtől szembe érkeztek. A kritikák is.
Történt néhány dolog az elmúlt években, amelyeket szívesen kihagytam volna, de nem panaszkodom, jól megvagyok. Magánéleti törésvonalak.
Képeskönyvemben is zajlott az élet, keresztülmentünk néhány többé-kevésbé kényszerű változáson, mert haladni kell a korral. Ilyenkor eszembe jutott a klasszikus mondat a Kishercegből: “Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Aztán úgy másfél éve romba dőlni látszott az egész. Nem elevenítem fel a történéseket, bizonyos információk szerint nem véletlenül történtek a dolgok, ami miatt a közönségi oldalon hirtelen egyirányúvá váltak a kapcsolataim.
Több kevesebb sikerrel helyre billentettem a dolgot, de kicsit elvett a kedvemből.
Az élet ment tovább, megtanultam, merre nem érdemes mennem.
Pár hete azonban onnan kaptam ütést, ahonnan nem vártam. Nem hiszem, hogy észrevetted, igyekeztem csendben feldolgozni, de – mivel szinte minden fényképezőgép felemeléskor eszembe jut – ki kell írnom magamból. Ez történik most.
A következmény pedig az, hogy talán kevesebb kép lesz majd, és lehet, hogy kevesebb írás is.
Azt gondolom, ami fontos volt most, leírtam. Este pedig találkozzunk a Labor Caféban. 😉

Van egy valamilyen televíziós csomagom a szolgáltatónál, és miután olvastam, hogy megjelenik néhány új adó, gondoltam, összeszedem ezeket is. Nem mintha agyon tv-zném magam, de legalább nem agymosó vagy még azse dolog érkezett, hanem tematikus. Ezekre olykor rá szoktam nézni.
Szóval hangoltam. Aztán megálltam az egyiknél. VIII. Henrik életét taglalták éppen, és mivel nem egy mindennapi uralkodóról van szó, gondoltam, nézegetem kicsit. Elég érdekes volt, és a megvalósítás is jóra sikerült. Két feleségig jutottunk és most azon gondolkodom, ki kellene találni, melyik adón láttam, mert volt még négy feleség. 🙂
Az is eszembe jutott, hogy jó pár évvel ezelőtt valamilyen chat-en, vagy fórumon került szóba Rick Wakeman – The Six Wives of Henry VIII című albuma, amely nagy kedvencem, és mikor először hallottam, elkezdtem utána olvasgatni a történetnek. Milyenek is voltak a hölgyek, és ez hogy tükröződik a zenében.
A beszélgetésnek lett egy másik következménye is. Szűcs Édua készített egy tőle megszokott stílusú grafikát. Ez és a Karikatúrák füzete is előkerült a hétvégén. Lefényképeztem a rajzot, itt láthatod.

Megdöbbenve olvastam tegnap a hírt: 67 éves korában elhunyt Vida Ferenc a szombathelyi Lord zenekar alapítója, egykori basszusgitárosa.
Nekem ő jelentette a Lord zenekart. Nyugodjon békében!

Nézegetem mit csináltam egy éve ezen a napon. Éppen azon keseregtem, hogy nincs igazán szabadtéri program Nyíregyházán. Mint ma. Csak ma már nem kesergek. Ez van, volt múlt héten, lesz jövő héten, én pedig törlesztgetek a tartozásaimból.
Holnap persze van egy szabadtéri családi nap, ami inkább ügyfélfogó, szóval reklám nap, de mégis kulturáltabb, mint a lerázhatatlan telefonos ügynök, ezért is ajánlottam csütörtökön. Szóval holnapra van programom, ma meg – ha lenne gasztrovat – leírhatnám, hogyan készítem a tepsis krumplit. Persze nem teszem, csak húztam kicsit az időt, mielőtt bekapcsolom a sütőt így 35 fokban.
Persze a tepsis krumpli előnye, hogy csak bedobálok mindent a tepsibe, betolom a sütőbe, rácsukom, és elmenekülök a konyhából, és csak viszonylag ritkán kell visszatérni a szaunába.
Legyen ez a mai nap okossága! 🙂

Mai szerzeményem első nyilvános szereplése. 🙂
Hetek óta keresgélek egy igazi kotyogót.
Ma anyukámnál.
– Nincs véletlenül egy kotyogód, amit nem használsz?
– Nézd meg a polcon.
Volt. Sosem használt, 1988-ból. 🙂

Hazaértem, visszarázódom a “normális” kerékvágásba, és hozok majd néhány képet is.