Ma van a blogom 10. születésnapja. Most valami szellemeset kellene írni, vagy egy nagy visszatekintést. Ezekkel nem fárasztalak most, ha követted eddigi tevékenységemet, úgyis tudsz mindent. 😉
A múlt héten azonban történt valami, amiről mindenképpen akarok pár szót írni, és ezzel le is zárnám azt a történetet.
Öt éve változatlan néven működő Facebook oldalamat tették elérhetetlenné múlt héten azért, mert nem a valós nevem szerepelt az oldal nevében. A döntést nem vitatom, a módszert igen. Azt gondolom, egy figyelmeztető üzenet belefért volna abba az üzenettömegbe, amivel naponta bombáz az üzemeltető. Vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy “robotnak” tűnt fel a dolog. Annál is inkább, mert értesítéseket azóta is küld az oldal, csak a tartalom elérhetetlen. Hangsúlyozom, elismerem, hogy vétettem a szabályok ellen.
Arra, hogy miért nem az “anyakönyvezett nevemen” szerepelt az oldal, a válaszom: “Szerintem nem az a fontos hogy én ki vagyok, hanem hogy mit csinálok.” – ezt mondtam Enikőnek múlt év végén, mikor az a megtiszteltetés ért, hogy kicsit hosszabban beszélgettünk magamról. Képeskönyvem idei kötetében már ezt a beszélgetést linkeltem a rólam szóló menüre. Gondoltam, akit érdekel, itt megtalál mindent, ha pedig többre kíváncsi, megkeres, megkérdez. Nem így történt, nem keresem az okot, de jobban figyelek bizonyos dolgokra. Nem változom, nem változtatok a véleményemen, csak igyekszem kisebb támadási felületet hagyni. Én ezzel le is zárom a tiltás témát, remélem, más is. Inkább a jövővel foglalkozom.

A mai képet tegnap este szereztem, és már készítésekor tudtam, ez lesz a mai illusztráció. Szerintem ide illik. 🙂

Közeli terveimben szerepel, hogy – mivel a Facebook page nem ad lehetőséget ismerősök felvételére – új címkéjű közösségi identitásommal megkeresem azokat, akik korábban megtiszteltek azzal, hogy ismerősnek jelöltek, vagy elfogadták jelölésemet. Nagyon értékes emberekkel sikerült kapcsolatba kerülnöm, köszönöm nekik.
Képeskönyvem bejegyzéseit a hasonló nevű közösségi page-en linkelem, ahogy ezt pár napja újrakezdtem. Személyes oldalamat pedig – meglepő módon 🙂 – személyes kapcsolatokra használom.

Itt, a blogon folytatom a korai évek bejegyzéseinek adatbázisba rendezését. Ez igazán egy olyan project, amivel sokat lehet barkácsolni, és ha jól csinálom, semmit nem fogsz észrevenni. Hálás feladat. 🙂
A fotóalbum rész most rendben lévőnek tűnik, a múlt évi átalakítás a végéhez ért, az esetleg talált hibák javítása folyamatban. Remélem, nem találok. 🙂

Mégegyszer köszönöm mindenkinek, aki látogatásával, véleményével, megkeresésével segített abban, hogy blogom ilyen lett, amilyen. továbbiakban is számítok rátok. 🙂

Bármi, amit anyák napjára adunk, csak jelképes ahhoz képest, amit valaha is kaptunk édesanyánktól.

Most úgy tűnik, mégis lesz a hétvégéből egy album. A téma persze nem a képen látható, de a helyszín igen. 😉

Ez az idő is eljött.
Nem az, hogy lecserélem szeretett és hosszú évekig húen szolgáló fényképezőgépemet, hanem az, amikor eljutottam addig, hogy nagyjából összeszedjem, mi is az, amitől megválnék.
Holnap lesz két hónapja, hogy több, mint hat éves együttélés után elválunk. Mondják, a hetedik év vízválasztó. 🙂
2007 vége volt az, amikor sikerült egy – mondjuk így – bejáratott fotó felszerelést megvásárolnom. Az elmúlt években sok örömet okozott, és ha majd új gazdájához kerül, biztosan letörlök egy könnycseppet.
Régóta éreztem úgy, hogy az idő kicsit eljárt fölötte, mégis viszonylag sokat rágódtam a jó ideje kinézett utód megvásárlásán. Hobbi fényképezőként nem engedhetem meg magamnak, hogy több százezres felszereléssel szaladgáljak, a varázst, míg tehetem azonban nem szeretném pénzre váltani. Mégis megszületett a döntés, és két hónap távlatából azt mondom, nem bántam meg.
Most mégis szeretnék valamit faragni az újdonság költségeiből, így jelképes áron megválnék a már nem használt dolgaimtól.
Ma délután sikerült összehoznom egy fotóalbumot – mi mást? -, és irányárakat is megjelölni.
A tortára – ami nagyon finom volt – kattintva elérheted az albumot, és ha érdekel bárni, keress bátran.

…legalábbis idén még.

Tegnap barkácsolgatás közben viszony)ag irányítottan, de mégis véletlenszerűen jöttek a zenék. Így jutottam el az ismert Piramis dalhoz. Ez nagyjából úgy hiányzott az akkori hangulatomhoz, mint ablakos tótnak a hanyattesés, de arra jó volt, hogy kicsit más irányba terelje a gondolataimat. Ráfért.
Aztán lehetett elmélkedni azon, mit is kezdenék két élettel, mikor olykor eggyel sem nagyon tudok mit.
Év elején írtam homályos tervekről, álmokról, vágyakról, és persze nekem is, ahogy mindenkinek, van egy bakancslistám, és mivel egyre kevesebb időm van hátra, elég valószínűtlen, hogy kipipálom majd őket. De az említett dalra visszatérve mégsem szeretnék két életet, főleg nem végtelent. Jobb lenne ezt az egyet jól végigcsinálni.

Nagy tanácstalanságomban ezt a képet választottam ki véletlenül mára.
Sok mindent el lehetne mondani a képről, még többet belemagyarázni, de most nem teszem. 🙂

…és a vasfüggönyt is, de erről majd később. 🙂