Emlegetem néha a házcsomagolásunkat, de igazán még nem meséltem róla.
Azt hiszem, kár lett volna meghalni anélkül, hogy ezt át nem élem 🙂
Az úgy kezdődött, hogy a ház lakói elhatározták, hogy fel kell újítani a házat, mert drága az energia, meg mindenki fázik, meg csúnya is már, meg a szomszéd házban is csinálják.
Azt hiszem, ez volt, ami legtöbbet nyomott a latban.
Ez úgy öt éve történt.
Azóta járogattunk lakógyűlésekre, néha eljött valaki a Lakszövtől is, hogy ne legyen olyan belterjes az együttlét.
Az ország szekere közben szép lassan gurult lefelé a lejtőn, és idén ősszel már biztos volt, hogy a mi életünkben ennek a háznak a felújítására már senki nem ad egy vasat sem, nekünk kell összedobni.
Nem volt hát mire várni, elhatároztuk, felújítunk.
Lett vállalkozó, pénzintézet, aki hajlandó volt adósságba verni minden lakót, az esős évszak is közeledett, tehát minden adva volt a munka megkezdéséhez.
Jöttek hát a nikecell-mágusok, és elkezdődött a munka.
A ház szigetelésének technológiájával nem untatlak, de pár kalandot megosztok.
Ablakcsere. Ez volt a legsimább, pedig ettől féltem legjobban.
Majdnem két nappal csere előtt sikerült megtudnom, mikor kell itthon maradnom. Gyorsan összeszedtem mindent, amivel takargatni lehet, és a lakás átalakult.
Jöttek az ablakosok, és pár óra alatt úgy kicserélték az összes ablakot, hogy össze is takarítottak maguk után, és nem hittem a szememnek, hogy ezt (viszonylag) milyen tisztán is lehet csinálni.
Pár nap várakozás után – és este hatkor üzenve, hogy másnap tízkor nálunk lesz – előkerült egy – állítólag – kőműves. Rokonságunkban van e szakmához kötődő, így már gyermekkoromban szembesülhettem azzal, hogy a falat téglából, és malterból építik. No, ez már a múlt. Bár a malter maradt, valamilyen érthetetlen okból az ablak belső keretét is nikecellből vágta ki a népművész. Állítólag ez már így szokás.
No, ő aztán csinált olyan rendetlenséget, hogy nem hiszem, hogy az én életemben eljön az az idő, mikor nem találok majd nikecell törmeléket a lakásban.
Aztán újabb pár nap múlva csengettek. Hoztuk a párkányt – mondták, és valóban elkezdtek párkányokat ragasztgatni az ablakokhoz.
Közben kívül is serényen folyt a munka. Ma már három oldala elkészült a háznak, és ebből csak egyet kell újrafesteni, hogy eltüntessék a múlt sötét árnyait. Erről bővebben ITT olvashatsz.
Most éppen ott tartanak, hogy ma hazaérve két nagy kupac nikecellt találtam az erkélyen.
A háznak ez az oldala azért jó, mert minden erkély itt van, így komoly építőanyag raktárak épülhettek ki.
A lakótársak közben kezdik használatba venni az újdonságokat.
Van, aki az alig elkészült párkányra gyűjti összes pusztulófélben lévő mályváját, és szorgosan öntözgeti dacolva az északi oldal mostoha időjárásával. Van, aki a munkásokat igyekszik szórakoztatni, nehogy egysíkúak legyenek, és csak az építkezéssel foglalkozzanak.
És van valaki, aki azzal szórakozik, hogy kulcsra zárja az elektromos záras ajtót.
No, az ő kezére pályázom. Elhatároztam, hogy letöröm, ha nem szokik le róla, mert ha már mégiscsak lesz az a működő kaputelefon, jó lenne nem leszaladgálni ajtót nyitni.
Szóval röviden: szokjuk az újat…

Kicsit benéztem a Forma1 kezdését, így gyermekműsorokat néztem fél óráig.
Először egy macinak nevezett valami talált fél pár zoknit, amiről csak ő nem tudta, mire való.
Aztán hajók bulit szerveztek a fényes kikötőben, de miután a szakadt halászhajó beleakadt a világításba, és magával vitte, mentek utána bulizni.
Sok volt ez nekem így hajnalban 🙂