Közeli helyeken

Egy nappal a tiszalöki esemény előtt válaszoltam egy hozzászólásra a közösségi oldalamon: “Jó ideje a környező településekre járok jó koncertekért, még ha nem is osztogatnak sütit.”
Nos, a Széles a Tisza rendezvényre leginkább Lukács Peta miatt indultam el.
Persze már kora délután megérkeztünk Tiszalök főterére, mert az Agyagbanda is egy olyan – persze teljesen más – formáció, akiket szívesen nézek. Jó bulit csinálnak, persze általában nem az én zenémet játszák, de nem is az a küldetésük. 🙂
Éppen volt időm meginni az első sörömet, mikor megérkeztek. Szokás szerint bejárták a teret, és a – Tiszalökön általam mindig tapasztalt – jó szervezésnek köszönhetően műsoruk vége felé, utat engedve a színpadi beállásnak, a tér hátsó felébe vonultak szép számú rajongótáboruk kíséretében.
Közben megnéztem a városháza előtti szabadtéri Tiszalök régen fotókiállítást. Igazán remek képek kerültek a paravánokra.
Szinte pontosan kezdődött Kállay Saunders András csapatának koncertje. Nem láttam még őket, valahogy szóló dalai alapján nem kerültek többet látóterembe. Zenekaros dolgairól jókat hallottam, hát megnéztük.
Valóban számomra is elfogadható zenét játszottak, csak a hangosítás!
Nem tudom, ki találta ki, hogy az a lényeg, hogy hangos legyen, de nem. Először szólaljon meg normálisan, egyáltalán szólaljon meg minden – a zenészeknek ne koncert közben, a színpadon kelljen monitorért, hangszer megszólalásért integetni -, aztán jöhet az “adjunk rá hangot”!
Sajnos ez igaz volt az Elite koncertjére is, pedig a 30 év után visszatérő helyi legenda tagjai mindent megtettek, hogy felejthetetlen legyen a műsoruk. Velük nem is volt baj.
Ezután kicsit elgondolkodtunk, maradjunk-e a Bikinire? Abban maradtunk, hogy biztos saját hangmesterrel jönnek, a technika meg jó. Maradtunk.
Nem is bántuk meg. Igaz, Petán kívül senki nem árulta el a színpadon, élvezi-e az előadást. Peta azonban most is rendkívüli módon élvezte az egészet, és a lelkét is kitette. Lesz majd az albumban egy rövid videó is, ahol pont egy szólóját csíptem el.
Összefoglalva jól döntöttünk, hogy ezt a programot választottuk szombaton.
Ottlétünk emlékét az említett fotóalbum is őrzi, melyet az itteni képre klikkelve nézhetsz végig.
KLIKK


A gazda, felesége és az őrmester

A Kuckó Művésztanya Kulturális Egyesület és Utcaszínház új előadással érkezett szombat délután Bodrogkeresztúrra. Ahogy ígértem, most erről mesélek.
Szóval üldögéltünk a berendezett díszlet előtt a szikrázó napsütésben, és beszélgettünk. Jó ideje nem találkoztunk, volt miről mesélni. Aztán lassan eljött az idő, amikor a háttérben folytatódó protokoll események mellett elkezdődhetett az előadás.

Zilahy Lajos: Szép Salamon Sára című darabja került színre. Talán ez volt az egyetlen darab, azok közül, amelyiket láttam eddig, amiben nem játszott Szentgyörgyi Rozi. Pedig láttam már néhányat. Az előadásnak ő a rendezője, a nézők között ülve drukkolta végig az előadást.

A történet röviden: A gazda – Bolla Bence József -, és felesége – Csarkó Evelin – hazatérnek egy bálból. A gazda meglehetősen ingerült, mert felesége virágot kapott az őrmestertől – Gyöngyösi Imre Tamás -. Nem igazán válogatott szavakkal szidja a feleségét, és az őrmestert, utóbbit – persze távollétében – veréssel fenyegeti. Telik-múlik az idő, az asszony közben nyugovóra tér, ám megérkezik az őrmester. A gazdának inába száll a bátorsága, borozni kezdenek.
A cselekmény végkifejlete, hogy az asszony felébred, és dühösen helyreteszi a férfiakat.
Ha kíváncsi vagy hogyan, nézd meg a – most is kiváló, szórakoztató – előadást! Persze kis segítség lehet addig is a fotóalbumom, melyet az itteni képre klikkelve nézhetsz végig.
Jó volt újra találkozni, újra jót nevetni egy komédián.
KLIKK


Gólyaünnep

A Zöld Kör és Bodrogkeresztúr önkormányzatának eseményén töltöttem a szombat délutánt. Gólyavédelmi Központot avattak ugyanis a községben.
A projektről a fenti linken idézem a Zöld Kör bejegyzését, ők azért többet tudnak erről, mint én. Én inkább csak úgy mesélek.

Kora délután érkeztem, amikor már zajlottak az események.
Az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház gólyalábasaival nem ez volt az első találkozásom. Láttam már őket több alkalommal Debrecenben, Tiszavasváriban, meg talán még máshol is, ami most nem jut eszembe. Mindig jól szórakoztam. Most is. Ők vezették fel az eseményeket.

Műsoruk végeztével besétáltunk az épületbe, hogy az emeleti kiállítás megnézése után/közben részt vegyünk a Gólyavédelmi központ megnyitásán.

A protokoll rész után a terem egyik sarkában bábjáték kezdődött, én azonban lesétáltam az udvarra.

Időről időre sikerül eljutnom a Kuckó Művésztanya előadásaira, ezt az eseményt is náluk láttam. Míg a vendégsereg megérkezett az udvarra, jót beszélgettünk, mint mindig. Az ő előadásukról külön bejegyzés, és fotóalbum lesz, de néhány képet majd most is megmutatok.

A Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia érkezett ezután, és a töltöttkáposzta is a vendéglátás részeként, amit bodza szörppel, vagy tokaji borokkal kísérhettünk.

Czabányi Attila következett ezután gitárjával, és az égen jókora felhőkkel. Őt is többször látunk, hallottunk már.

Közben a faragott gólya sakkfigurák helyére megérkezett a Debrecen Dixieland Jazz Band. Pár éve Debrecenben láttam őket legutóbb, igazán színvonalas műsort láthattunk most is, bár néha azért az égre sandítottunk. Az eső azonban a rendezvény végéig elkerülte a területet.

Bár az események sorrendje, kezdete nem volt igazán kiszámítható, mégis elmondhatom, hogy igényesen összeállított program várta a nem túl nagy számú látogatót. Én csöppet sem bántam meg, hogy itt töltöttem a délutánt.
Az összefoglaló fotóalbumot az ittenire klikkelve nézheted meg. Van egy rövid, de annál zajosabb videó is a település gólyafészkeit megörökítő terepasztalról, és ne feledd, lesz még egy bejegyzés, egy album.
KLIKK


Queen dalok a parkban

Szombaton találtam egy eseményt, ami megváltoztatta másnapi terveimet.
Bár a közelmúltban voltam Queen Forever Tribute Band koncerten, mégsem volt kétséges, hogy vasárnap délután Sóstón a helyem.
A Sóstó Park több szempontból is ideális hely egy ilyen eseményhez. Szabadtéren van, van vendéglátó és szociális része is, meg a színpad is rendben, beleértve a hangosítást is.
Korábban már voltam itt egy zenés rendezvényen, ami ütközött időpontban a “városi rendezvénnyel”, amit a hatalom nem igazán tolerált. Aki ott volt, emlékszik rá…
Most szerencsére békésen telt az idő. És nem csak ezért használtam a “békésen” szót. Igazi családi rendezvény volt, mindenki megtalálhatta a maga “játékát”. Nekem például a csapolt sör esett jól a kiváló zene mellett, de a közösségi oldalamon láthatod, hogy akár hintázni is lehetett.
Szóval jó volt minden, és egy beszélgetésből kiderült, hogy várhatók hasonló rendezvények a Sóstó Parkban. Be is linkeltem, hogy értesülhess róla.
A zene pedig olyan volt, mint a Queen Forever Tribute Band minden műsora. Minőségi. Gyakran eszembe jut egy VIDOR koncertjük a “pártház” melletti apró színpadnál, mikor a füves részt is megtöltötték a nézők, és senki nem akart a nagyszínpad műsorához vándorolni. Nos, itt is ellettünk volna reggelig is.
Pár képet készítettem, de igazán ott lenni volt jó.
Azért klikkelj mégis az ittenire! 😉
KLIKK


Megint tulipánok

Ahogy egy kedves ismerősöm mondta, most van szezonja.
Furcsa kettősség jellemzi kedves szülővárosomat. Míg a fákat – kis túlzással – ott vágják, ahol érik, a füvet gyökérig nyírják, mellettük azonban színes tulipán és árvácska terek pompáznak. Nem értem. Talán a sok szín, ami élteti ezeket a helyeket, hiszen a sóstói szökőkutat sem a vizéért szeretik, hanem a színes LED fényei miatt. Bár abban is van zöld olykor. Azt hiszem, az igazi választ sosem fogom megtudni.
A lényeg, hogy péntek délután a Kossuth térre sétálva elővettem a fényképezőgépet.
Nyíregyházán komoly kultusza van az életfáknak. Igaz, a főtéri szökőkút már csak rossz emlék, de az Október 23. téren is van egy alkotás, ami ezt a nevet viseli. Meg is előzte pár évtizeddel csobogós névrokonát, és jócskán túl is élte.
Nem ragozgatnám tovább az életfa témát, bár van a közelben egy valóban fa alakú alkotás is.
Szóval a közel negyven éves Életfa körül a kockakő tenger ölelésében egy tíz méter körüli átmérőjű terület szinte mindig zöldellik valamilyen növénytől, ha a zöldellést nem is értem szó szerint. Most például tulipánok, és árvácskák színezik körbe a szobrot. Itt kezdtem a fényképezést.
Tovább haladva a Hősök terén már kevesebb virágot találtam. Igaz, erről a részről korábban közre adtam néhány mobilos képet a közösségi oldalamon.
Itt a sárkányos Szent György szobor, és a villamos környékén találtam virágot.

Kis kitérő. Tudom, hogy nem így hívják a szobrot, és ha már kitérő… nagymamám így hívta a Tölgyes csárdánál lévő részt is. Sokszor villamosoztam vele, és sétáltunk át a kitérőtől a Korányira az erdőn át. És hogy miért van Bessenyei tér tábla a villamoson? Nos, a Hősök tere a villamosközlekedés idején a Bessenyei tér nevet viselte.

Most pedig még kicsit sétálunk a Kossuth tér felé.
A fotóalbumhoz vezető képre vagy 10 percet vártam. Kinéztem a látószöget, leültem a virágágyás szélére, felemeltem a fényképezőgépet, amikor ketten érkeztek a látótérbe, és a kompozíció közepén megálltak beszélgetni olykor rosszalló pillantásokat vetve fényképezőgépes kezem felé. Közben egy elhaladó kisgyermek kérdezte rám nézve anyukáját: A bácsi hajléktalan? Nem, csak szakálla van. – mentett fel a kedves asszony.
Szóval kalandos fotózás volt, mostmár meg is nézheted a képeket. Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Az a szép ződ gyep

Kinéztem kicsit Sóstóra, hiszen már három napja nem jártam ott. 🙂
Nagyobbrészt virág fotózásra készültem, meg egy kis kajázásra a Blaha Büfében. Mindkettő sikerült, bár utóbbit úgy kell elhinned, hogy nincs fényképem róla. A közösségi oldalon sem.
Nagyon nincs mit mesélnem a tájról, hiszen ezt látni kell. Természetesen most is csak a szép oldalon jártam. Sajnos abba is belerondítanak néha, de ezt a részt letudtam még este.
Most csak a szépre emlékezzünk! Klikkelj a képre, és sétálj egyet Sóstón!
KLIKK


A Föld napja

Hét közben már láthattad a közösségi oldalamon, hogy mégis sétáltam kicsit fényképezőgéppel is a Tuzson János Botanikus Kertben. Itt most szándékosan nem a címoldalt linkeltem, hiszen én is azzal kezdtem a bejegyzés írását, hogy újra elolvastam a kert történetét. A linken te is ide jutsz.

Szóval fogtam a pár napja szerzett kis fényképezőgépemet, és szinte nyitásra már át is léptem az albumhoz vezető képen látható feliratot.
Bevallom, érdekelt, mit örökítettek meg így a bejáratnál. Nos, a történetből kiderül, ekkor építették a trópusi házat a lelkes TMK-sok.
A most ott dolgozók is hasonlóan lelkesek, ismét jót beszélgettünk. A trópusi háznak állapota miatt most csak a két “vége” látogatható, és az egészre ismét ráférne a TMK-sok munkája, már ha vannak még ilyenek.
Régebben évente többször is sétálgattam a kertben, pár éve azonban már szinte csak egy próbálkozásom van egy évben. Sajnos nagyon leromlott a kert állapota, és ez nem az ott dolgozókon múlt.
Az Élet fája kertrész a bejárattól balra található, órákat fényképezgettem itt régen. Most egy kép jutott neki.
A növényhatározó táblák ugyan itt is kinn vannak, de a növények képét nagyobbrészt a látogató fantáziájára bízzák.
Nekem még van képem a Látványhídról, sőt, sok képem is, amelyet innen készítettem a tulipánokkal pompázó Élet fájáról. Ha el szeretnéd képzelni, milyen volt, az aktuális napi hírekből a “lombkorona sétány” címszót ajánlom. A különbség, hogy itt volt értelme a hídnak. Nagyon szerették a látogatók, de fából volt…
Ott voltam 2012-ben a Rózsakert átadásán is. Őrületes meleg volt, de rengetegen eljöttek, kis műsor is volt, és nem utolsó sorban gyönyörű rózsák. Ma már ezek is hiányoznak.
Félve gondolok rá – látva a város zöld projektjeit -, mi lesz, ha egyszer hozzákezdenek a “felújításhoz”. Nem mutatna jól a kockakő a kertben.

A bejegyzést azért a mai napra időzítettem, mert a mai szombaton pont nem tudsz sétálni a kertben – az album végén találod a nyitva tartást -, a másik okot pedig a címben találod.
Azt hiszem, azért én még visszatérek majd párszor ide, hátha.
Most pedig nézegess aktuális képeket az ittenire klikkelve.
KLIKK


Sóstó mobillal

Már múlt évben gondolkodtam azon, hogy negyedévente összerakok egy albumot azokból a képekből, amelyeket Sóstón, mobillal készítettem.
A képek ugyan megvannak, de nem készültek el az albumok. Idén viszont már év elejétől gyűjtögettem a megmutatni valót.
Sokszor járok Sóstón – meg máshol is – úgy, hogy nem tervezem a fotózást, de ott mégis késztetést érzek pár kattintásra. Ilyenkor kerül elő jobb híján – és ezt értsd szó szerint – a mobil. Ezekből a képekből nem minden kerül fel a közösségi oldalra, de úgy gondoltam, hogy az intenzíven változó Sóstót meg kell örökítenem. Olykor csak a szép emlék kedvéért, olykor figyelem felkeltés okán.
A mai néhány tíz kép is elég vegyes. Van a szeretett szép Sóstó, és a “sajnos” Sóstó is.
A következő, hasonló tematikájú albumot július elejére tervezem, a mostani képeket pedig az ittenire klikkelve nézegetheted.
KLIKK


Mese a rongyoszsákból

Régen, mikor még jártam a Múzeumfaluba – úgy tűnik, most a web böngésző sem jár ott, “HTTP ERROR 500” hibát dob folyamatosan -, gyakran megálltam én is a templom mögötti fa alatt, ahová a Burattino Bábszínház előadására az ördög fején koppanó palacsintasütő hangja csalogatott.
Mindig kevés volt a szék, így a tér füvén is rengetegen álldogáltak, üldögéltek.
Pár hónappal ezelőtt beszélgettünk kicsit a bábszínházról, és úgy gondoltam, megnézek pár előadásukat. Persze a Korzóban lévő színháztermükben.
Én nagyjából a Vitéz Lászlón nőttem fel, volt szerencsém Kemény Henrik előadását is látni.
A kiválasztott néhány előadás egy teljesen más hangulatot hozott, és bevallom, felnőttként is igen jól szórakoztam.
Nemrég Homoktanyán láttam, és fényképeztem is előadásukat, tulajdonképpen ez vonzott be a terembe is.
Március végén a Mese a rongyoszsákból előadásra indultam, majd kis unszolásra a fényképezőgépet is magammal vittem.
Ennek a képeit láthatod a fotóra klikkelve.
Ajánlom azonban, hogy a teljes élmény miatt személyesen is nézz meg bábjátékot. Akár gyereket is vihetsz magaddal. 😀
Egy ideje itt oldalt, az ajánlómban az ő programjukat is megtalálod.
KLIKK


950 hímes tojás

Kilencszázötvenedik születésnapját ünnepli Tokaj, így joggal számíthatunk rá, hogy az idei év a 950-es szám jegyében múlik majd.
Az események között húsvét környékén 950 hímes tojás a 950 éves városban címmel, és tartalommal rendeztek kiállítást Mészáros Józsefné alkotásaiból.
Miután Ili munkásságát jó ideje követem – és itt nem csak a hímesekre gondolok, hanem mondjuk a nemezelésre, vagy éppen a csuhé baba készítésre -, és a Tokaji Múzeum és Világörökségi Bormúzeum is szívem csücske, így pénteken eltöltöttünk itt pár órát.
Közben készítettem néhány képet is, amiket az ittenire klikkelve nézhetsz meg, a kiállítást pedig április 24-ig.
KLIKK


Keresés

A nagy blogos bogárűzésem (bugfix) közben jött szembe ez a tíz egynéhány éves írás. Azóta hűséges voltam az akkori újhoz, mert múlt évig minden rendben volt. Kimagaslóan rendben. Az utóbbi hetekben azonban egyre intenzívebben keresem, kihez térjek vissza? Nem könnyű, mert nem sok maradt “versenyben”, de az elmúlt fél évben – sőt, az elmúlt hónapban – többször diskuráltam a szolgáltatások minőségéről (egyébként nagyon jó fej, segítőkész, de láthatóan egyre kétségbeesettebb) ügyfélszolgákkal, mint az elmúlt évig összesen.
Most is úgy gondolom, nem lehet minden tökéletes, de vannak határok. Az elmúlt évi tulajdonosváltás után olyan mértékű a minőségromlás minden szolgáltatásukban – mostmár a netnél is, a tv-t meg már lemondtam – úgy, hogy minden fejlesztés megállt, és egy éven belül a harmadik, vagy negyedik jelentős áremelés várható. A helyi ügyfélszolgálatosok barátságosságán kívül semmi nem marad lassan. Nekik respect.
Így elgondolkodtam. A jelenlegi minőséget mindenki tudja, sőt, és náluk már lezajlott a “tervezhető” áremelés. Már lehet számolgatni, de kizárólag hűség alku nélkül. Nem bízok már.
A 13 évvel ezelőtti írást a képre klikkelve olvashatod.


Tükröm, tükröm

Pár évvel ezelőtt készítettem egy képet, amelyen a Kodály iskola hatalmas csillogó üvegtábláján tükröződik az akkori művház épülete. Pár napja fényképezőgéppel arra járva eszembe jutott.
Aztán kicsit tovább gondoltam, és mentem egy kis kört a belvárosban.
Mondjuk a felvezető képet nézve eszembe jutott, hogy költhették volna a pénzt az ablakokra is, ahelyett, hogy kidobják rajta…
De legyen most elég ez a szöveg a fotóalbumhoz! Klikkelj a képre!
KLIKK


Bujtosi napozás

Viszonylag sok időm lett az utóbbi napokban, és némi ügyintézés is gyakran szólított a város különböző pontjaira. Kicsit szomorúan azt kell mondanom, mintha az illetékesek elfelejtették volna, hogy megérkezett a tavasz – eltekintve persze a favágásoktól-, és most azok is kilépnek a lakásból, akik egyébként nem nagyon szoktak.
Félbehagyott dolgok a város minden pontján. Olyan “a projekt lezárult, felejtse el” érzésem van például Sóstón, ahol a sok héttel ezelőtt kidőlt fa nagyobb részét feldarabolva elvitték – a maradékon meg látszik egy félbehagyott fűrészelés nyoma -, meg ha már ott voltak, kivágtak mellette egy fiatalt is, de az öreg gyökere, és a törzs egy része, a kifordult járda kockakövek éppúgy ott hevernek, mint a mólókon a körbehúzott sárga szalag, hogy a hetekkel ezelőtt újra beszakadt szökőkút átjáróról ne is beszéljek. Vagy említhetném a fürdőház végében lévő új WC állapotát, amitől “Fúúúj” felkiáltással menekült el a hölgy, aki a 100 forintot nyilván nem ezért a látványért dobta az ajtónyitó automatába.
De Bujtoson is hasonló a fahelyzet. A kivágott fák jó része ottjártamkor ott hevert az áldozati helyen, a sárban dagonyázó, fűnyűvő járművek nyomait sem akarta eltüntetni senki, de a belvárosban sem kerültek elő a padok az agyonkövezett “sétálóban”, ahol a kismotorosok (nem elektromos roller, hanem rendes benzinmotoros) is vígan rodeóznak az ijedt kisgyermekes anyukák, és az egykerekező diszkópatkányok között.
Persze nem ezért mentem egyik helyre sem, csak bosszant ez a gazdátlanság.
Szerencsére a természet a Bujtoson is teszi a dolgát, így nem csak a leírt szomorúság fogadott.
Nézd meg a képeket az ittenire klikkelve!
KLIKK


Március 15.

Réges-régen, mikor még munkanap volt a legszebb tavaszi ünnep, a mi “lázadásunk” az volt, hogy szabadságot vettünk ki március 15-ére. Ha szabadság, hát szabadság. 😉
Akik emlékeznek azokra az időkre, emlékeznek a Kossuth tér hatalmas gesztenyefáira, és a korlátra, amely a nagy zöld övezetet határolta. Maradt még valamennyi ebből a korlátból. Pont annyi, hogy a maradék zöldet határolja. Szóval ezen a korláton üldögéltünk a Bessenyei Könyvesbolttal szemben. Néztük az elhaladó autókat, embereket, süttettük magunkat a napon, beszélgettünk, és természetesen kokárdát is viseltünk.
Nekem ma is ezt az érzést jelenti ez a pár nap. Ma sem megyek a “központi ünnepségre”, de ma is ünneplek. Ha esik, ha fúj.
Nem ülök már a korláton, de látom az újakat, és kicsit szomorú vagyok azért, amit ebből az ünnepből csináltak.
Ebben az évben esett is, fújt is, de előző nap kitűnő idő volt. Ezt is, azt is megmutatom a fotóalbumomban.
Klikkelj a képre!
KLIKK


Napfényes Sóstó

Múlt pénteken ráértem, és a nap is. Szóval szép napsütés volt, mikor a vállamra akasztottam a fényképezőgépet, és elindultam Sóstóra. Viszonylag gyakran jártam arra eddig is, de általában csak telefon volt nálam, és a munkaidő utáni fényekre vadásztam.
No, most nem. Nappal, délelőtt, meg ilyesmi. A szél sem zavart, elkezdtem felfedezni a hétköznap délelőtti Sóstót.
Mit találtam? Élni akaró árvácskákat, kockakő cserélő munkásokat, hitárusokat, ütött-kopott Vigadót, kacsákat, teknősöket, ismerősöket, ismeretleneket, futókat, sétálókat, felhőket.
Ezekről szól a mai fotóalbum. Klikkelj a képre!
KLIKK


A képtárról újra

2015 elején készítettem egy bejegyzést, amely a szöveges blogrészen kívül a fotógyűjteményemre is ráirányítja a figyelmet. Ez a link szerepelt itt oldalt, a sidebar-on is azóta. Mondanom sem kell, mennyire eljárt az idő a tartalom – mármint az írás tartalma – felett.
A pár nappal ezelőtti blogrenoválásom alatt jegyeztem fel ezt a feladatot is. Íme a “javított változat”, amelyben néhány dolog nem változott. Legfőképp ez a mondat: “Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, szeretem Nyíregyházát, és ragaszkodom is hozzá, amennyire engedi…” 😉

Az évek során sikerült jó sok fényképet készítenem, és mivel mind nem jelenhetett meg a képeskönyvem bejegyzéseiben, ezeket egy képtárban helyeztem el.
Maga a Képtár külön is elérhető, de úgy gondoltam, ismét kicsit nagyobb prioritást adok a gyűjteménynek, hiszen munkám (szórakozásom) egyik része itt található. Persze a közösségi oldal kényszer beszippantása is hatással volt a megjelenéseimre, így ott is találsz képeket, bejegyzéseket, amelyeket máshol nem.
Igyekeztem kategorizálni a fotóalbumokat. Természetesen a kategóriák között van átfedés, tehát bizonyos albumok több kategóriában is megtalálhatók, illetve van egy “mindentegybe” kategória is, ahol időrendi sorrendben valamennyi fotóalbumot megtalálsz. Továbbá az elmúlt közel 20 év indokolttá tett egy évenkénti bontást is.
Az idők során néhány kategória megszűnt, és megszületett néhány új is, sajnos ezek között már van lezárt a rendezvény megszűnése, vagy a hely, esemény “érdektelenné válása” miatt, és reményeim szerint lesz újjászülető is.
Lássuk!

Nyíregyháza
Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, szeretem Nyíregyházát, és ragaszkodom is hozzá, amennyire engedi… Fotóim jelentős része itt készül, mint ahogy írásaim többsége is vele foglalkozik. Nem titkolt célom, hogy kedvet csináljak a távolról nézelődőknek ahhoz, hogy ellátogassanak városunkba.
 
Sóstó
Sóstó Nyíregyháza tüdeje és gyöngyszeme is egyben. Korábban erre külön kategóriám létezett, a múlt évi (szerk.: 2014) kövezések kicsit visszavetették az itteni fotózásaimat, így az itt készült albumok is a Nyíregyháza kategóriába kerültek.
Kicsit újra gondolva a dolgokat mégis visszahoztam később a Sóstó kategóriát. Igaz, már nem annyira zöld, nem annyira vidám, de még mindig szeretek a tó partján sétálni.
 
Zene Sóstón
A Zene Sóstón kategóriát 3-4 éve kezdtem külön is kiemelni, mert Sóstó szinte egyetlen, helyi formációkat népszerűsítő, nekik lehetőséget adó rendezvénye nyaranta. A belvárosi, hasonlóan népszerű rendezvényt sajnos “megölte” a városvezetés szűkmarkúsága. Remélem, ez a nagy látogatottságú rendezvény örökre velünk marad szinte egyetlen sóstói turistacsalogatóként.
 
Sóstói Múzeumfalu
A Sóstói Múzeumfalu évtizedekig az a hely volt számomra, ahová bármikor mentem is, mindig feltöltődve, olykor jóllakottan, és szinte mindig hatalmas mennyiségű fotóval tértem haza. Szerettem ezt a helyet, aztán ezt is utolérte a változás, és a sokmilliós átépítés során számomra elveszítette varázsát. Az albumcsoportot egy utolsó, 2019-es látogatás után lezártam.
 
Vidor Fesztivál
Vannak rendezvények, amelyek különösen a szívemhez nőttek. Egyik ilyen városunk talán legjelentősebb eseménye, a Vidor Fesztivál. Az elsők között emeltem ki ezt a kategóriát.
Sok zene szólalt meg azóta Nyíregyháza főterén, de sajnos sok év kitartó munkájával mára ez a rendezvény is elvesztette különleges jellegét, egyediségét, belesüppedve a “legfontosabb, hogy sokan legyenek” kommersz mocsarába. Természetesen a szabadtéri részére gondolok, amely valaha Közép-Európa díjazott világzenei fesztiválja volt sok-sok különlegességgel, máshol nem látható produkciókkal, valódi vidámsággal. Ez is elmúlni látszik sajnos, múlt évben már nem gyarapodott nálam ez a fotóalbum csoport.
 
Kgst Party
Van egy testvérpár, és néhány barát, akik éveken át ébren tartották az érdeklődést a múlt értékei iránt.
A KGST Party országos érdeklődésre tartott számot, és az év egyik legjelentősebb találkozója volt. Sajnos 2012-ben lezárult egy korszak…
Büszke vagyok, hogy része lehettem a csapatnak, és büszkén osztom meg azokat a pillanatokat, amelyeket az évek során megörökítettem.
 
LeszFeszt
Volt egy öt éves időszak, amikor minden július elejére bekerült a naptárba egy szó: LeszFeszt.
Kisvárda nem nagy távolság, így minden évben délutánonként kimentem, éjszaka haza, másnap pedig indulásig volt idő a képek feldolgozására. Kedveltem ezt a rendezvényt a szervezettsége, a fellépők, a szervezők, és az ismerősök miatt is. Sok képet találsz itt arról milyen jól éreztem magam.
 
Kocsonyafesztivál
Van mégegy útilapus albumgyűjteményem. Tíz egynéhány éve fedeztem fel egy jónak ígérkező rendezvényt, és úgy gondoltam, megér egy próbát. Mikor 2006-ban a szikrázó napsütésből megérkeztem a miskolci havazásba, éreztem, hogy ez nem lesz egy mindennapi hétvége. Ez volt az első Kocsonyafesztiválom.
Legközelebb 2010-ben sikerült visszatérnem, és az ezt követő három évben is. Idén, tíz év után ismét ott voltam…
 
Koncertfotók
A fotózás mellett a zenehallgatás a másik kedvenc elfoglaltságom. Imádom az élőzenés koncertek hangulatát, az örömmel, szívvel, lélekkel játszó zenészeket.
Nem csoda hát, ha jókora mennyiségű gyűjtemény halmozódott fel a Koncertfotók kategóriában is.
 
Világjárás
Sajnos ez a kategória egyre ritkábban frissül, pedig ahogy a régi vicc mondja, lenne rá igény.
A világ, amit bejárok leginkább az ország, a környező települések, de számtalan olyan hely van a megyében is, ahová el kellene még jutnom, vagy visszatérnem olykor.
Igyekszem.
 
Az összes album
Elérkeztünk a türelmesek kategóriájához.
Itt mindent megtalálsz, amit a korábbi kategóriákban, albumokban láthattál. Gyakorlatilag az éves bontású albumok egyben. Szépen, időrendi sorrendben az életem egy része.
Timeline, ahogy a ma divatos közösségi portál hívja. 🙂

Az egyes kategóriákat a hozzájuk tartozó képre klikkelve, külön megnyíló ablakokban éred el.


Kocsonyafesztivál – szombat

Miközben a bejegyzést írom, Republic szól a háttérben. (Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz.) Viszonylag ritkán fordul ez elő velem, de a hétvége felhozta a régi emlékeket. A házibulit, amikor az Ifiparkból Cipő is velünk jött. Meg a hétvégén is volt egy kis szomorkás emlékezés. De nem szaladok előre.
Nagyon nem siettünk a térre szombat reggel. Kényelmes ébredés, reggeli, kávé, aztán séta. A régiségvásár felől közelitettük meg a Kocsonyafesztivál utcáját. Nem sokat időztünk, mert kíváncsivá tett a nagyszínpad induló produkciója, a jazz táncklub. Ott is elég hamar végeztünk, még a fényképezőgépet sem vettem elő. Nem éreztem a jazz lüktetését a zenében, inkább egy szokásos soklánykás tánc volt valamilyen zenére, amiből elég sok volt egyébként is a fesztiválon, csak akkor Dj állt egy asztal mögött. (Nem, nincs Dj fóbiám, de ha tehetem, élő zenét választok.) Visszasétáltunk hát a Villanyrendőrhöz, mert ott még nem ébredt fel a Dj. Kis Zsanna-Manna és kocsonya nézegetés után vissza indultunk a nagyszínpadhoz.
Közben benéztünk a sarki pékségbe egy kávéra. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy válthattam néhány szót Rózsa Edittel, a Kocsonyafesztivál jogtulajdonosával. Ő az, akinek korábbi Kocsonyafesztivál szervezései pár évig február végi kirándulásokra csábítottak. Bízom benne, hogy megtalálja a megfelelő szervezőt, vagy saját kézbe veszi a szervezést, és egy év múlva ismét a régi, megérdemelt fényében tündöklik majd a rendezvény.
De hagyom most az ötletelést, és folytatom a Latin Projekttel. Velük biztosra mentünk, hiszen múlt évben Nyírbátorban is remek előadást láthattunk tőlük. Igazi délelőtti csendes hangolódás volt, kedveltem most is.
Utána azonban volt közel két óránk, így betértünk a szállásadónk által ajánlott, és tegnap már agyondicsért Bárkába. A pazar ebédhez, kiváló barna sört kaptam, és nagyon gondolkodtam egy délutáni szunyókáláson. 🙂
Ám hamar elvetettem, hiszen volt egy másik tervezett koncertem.
Jó pár évvel ezelőtti Kocsonyafesztiválon egy éjszakai hazasétámat szakította félbe a Crossroad basszusgitárjának távoli dörmögése. Szerencsére megtaláltam a a zenekart, ahogy másnap, és a következő években is néhányszor. Egyszer még Göncön is megleptük őket. Hogyan kapcsolódik ez a jelenhez? Nos, a Mohikán gitárosa, Sivák Zsolt korábban ezt a formációt erősítette. Jó ideje követem a formációt, de csak most sikerült élőben látnom a csapatot.
Élmény volt, és az hosszú idő utáni találkozás is. Meg most nagyjából ezért szól a Republic.
A koncert közben sikerült elhagynom a napellenzőt az objektívemről. Talán már korábban is elrepedt, amit nem vettem észre. Szóval elszaladtam varázslót keresni. Vannak fenntartásaim a mostanában mindenhol febukkanó toborzásokkal, itt sem éreztem helyénvalónak, de végül nekik volt ragasztószalagjuk, amivel sikerült kisebb csodát tenni.
Az albumban majd látod azokat a képeket, amelyeket szinte nappal szemben, napellenző nélkül készítettem.
Mire nagyjából a Balkan Fanatikkal egyidőben visszatértem a térre, komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan fogok pár képet összehozni koncertjükről. Ekkor kezdtem bánni, hogy nem vettem át a dél körüli telefonos hívás után a passt, de már késő volt. Annyira azért nem lett gáz a pár kép, és külön köszönet a nézők azon részének, akik elől olykor kitakartam Líviát, vagy Yorgost. 😉
Nagy volt a kisértés, hogy hegyet másszunk a koncert után, de a lustaság, és a korábbi fesztiválok élmény emléke a Szinva teraszhoz vonzott.
A záró képek a jégfaragás látványos pillanatait örökítik meg. Ezekkel színekkel zártuk végül az idei Kocsonyafesztivált.
Végül nem bántuk meg, hogy ott voltunk, rákészülve, előre elfogadva azt, amit kapunk nem volt csalódás, de ez azért messze volt a régi, igazi fesztiváloktól.
A beszélgetések reményt adnak arra, hogy a következő már az igazi lesz. Én hiszek benne, és drukkolok, hogy sikerüljön. Sok munka lesz, de most lássuk az albumot, és bízzunk a jövőben!
Klikkelj a képre!
KLIKK


Kocsonyafesztivál – péntek

Ott tartottam tegnap, hogy megérkeztünk, túl vagyunk a perecen, az ebéden, a kávén, és indul a felvonulás.
Már a gyülekezésnél sok ismerőssel találkoztam. Érkezett farkaskedvelő csoport Nyíregyházáról, ott volt a Kard és Kereszt Johannita Testvériség csapata, akik korábban Sárospatakon megkímélték az életemet, 🙂 Brecca és Brecus, és biztosan kihagytam valakit.
Eszembe jutott a pár évvel ezelőtti felvonulás, mikor olyan köd volt, hogy a menetet alig lehetett látni, meg egy másik, mikor nagy szemeteszsákokba burkoltam magam, és a felszerelést a hatalmas hóesésben. Szerintem a boltban most is azon gondolkodnak, minek kellett egy félig elázott fotósnak az a hatalmas, fekete szemeteszsák. 😉 Most azonban napsütés kényeztette a szép számú jelenlévőt.
A Villanyrendőrtől a nagy színpadig igyekeztem úgy helyezkedni, hogy minél jobb képeket készíthessek. Ez nem volt egyszerű, mert sokan gondolták úgy, hogy csatlakoznak a teljes útszélességet betöltő felvonuláshoz oldalról. Az eredményt láthatod majd.
Megérkezve a Szent István téri színpadhoz a tömeg összezárt a felvonulók mögött, következtek a megnyitó beszédek. A város polgármestere, majd Rózsa Edit, a fesztivál jogtulajdonosa és motorja fejezte ki reményét, hogy a “visszatérő” rendezvény ismét átveszi tavaszindító szerepét Miskolc rendezvényei között.
A zenei programokat a Készenléti Rendőrség Zenekara indította a nagyszínpadon. Megjelöltem még az őket követő Dirty Slippers-t is, de sikerült kezdésükre jókora csúszást összeszedni, így pár percig hallgattuk őket.
Azt gondolom, érdemes lesz a későbbiekben ha nem is színpadmestert, de egy felelős, mindenjogú szervezőt megbízni az idővonal kezelésével, amit a fellépőkkel is tudatni kell. Mondjuk “ha azt mutatom, hogy 1, akkor kb. 3-5 percetek van a búcsúzásra, aztán kirúgom a konnektort” jogkörrel. 🙂
Szóval elpályáztunk a főszínpadtól, mert a szomszédban a Zenegép játszott, melynek tagjai számos más formációban, helyen is megmutatták már tudásukat, amit nagyon élveztünk. Szóval biztosra mentünk, és hogy a megszólalásuk nem volt tökéletes, az azt hiszem, leginkább a Miskolc színpad technikájának volt köszönhető. Ezt később más, ezen a színpadon elhangzó produkció is alátámasztotta.

Nem nagyon mászkálhatunk el, mert következett az a koncert, amire én személy szerint kihegyeztem a napot.
Újra a nagyszínpad, ahol éppen a Dj panaszkodott a közönségnek, hogy milyen kevés ideje maradt.
Ismét egy “azt gondolom” pár sor. A fesztivált eluralták a Dj-k, amit egy élőzenére készülő rendezvénynél nem jó megengedni. Utánaolvasva kicsit az új szervezőnek, ezen nem csodálkozhattam, de ez szerintem nem jó irány. A Dj-nek hézagkitöltő szerepe lehet ilyen rendezvényeken, és ezt tudatosítani kell. Másrészt kicsit ágyúval verébre a dolog, mert a “produkciójának” semmi köze sem az előző, sem a következő programhoz, így nem áll meg a “közönség ott tartás” dolog sem. Tapasztalataim szerint a technikusok nagyon sok kiváló zenével, és jó ízléssel rendelkeznek, és általában jobban is tudnak kapcsolódni a helyzethez. Az anyagi oldalról nem is beszélve, hiszen itt most elég sok hivatkozás történt a szűkös anyagiakra, amiért még kevésbé indokolt a DJ dömping.

Szóval nagyszínpad ismét, és Pandóra Projekt. Nyilván elfogult vagyok velük – ha szétnézel a blogomon, megtalálod, miért -, de azt gondolom, színvonalas produkcióval álltak most is színpadra, és ők valóban a színpad elé hozták a közönséget az őket követő fő koncertre.

Itt az én pénteki beszámolóm véget is ér, mert nagyjából sikerült teljesíteni a “tervet”, és időközben sem merült fel más, ami tovább a téren tartott volna.
Az itteni képre klikkelve megnézheted, mit sikerült elhoznom a nap hangulatából. Folyt. köv.
KLIKK


Kocsonyafesztivál – prológ

Nos, elmúlt a hétvége, hazaértünk Miskolcról. Természetesen lesz képes beszámoló is a Kocsonyafesztiválról, de a mai inkább olyan előkészítő, előkészülő dolog, ami kb. ott kapcsolódik a rendezvényhez, hogy időben akkorra esett ottlétünk.

Tíz év után tértünk vissza a Kocsonyafesztiválra. Nagy várakozással készültünk rá, így látatlanban, azaz a programok ismerete nélkül foglaltunk szállást. Később, a színpadi produkciók ismeretében elgondolkodtunk, jól tettük-e, de megadtuk a lehetőséget az újra induló rendezvénynek.
A szállásunk az Andrea StúdióApartman volt, ami az előzetesen gyűjtött információk mellett is minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon ízlésesen berendezett, kényelmes, otthonos, mindennel felszerelt hely, és a házigazdák – nem véletlenül használom ezt a kifejezést – is korrektek, rugalmasak, segítőkészek, kedvesek voltak. Sok hasznos információval elláttak bennünket, és igyekeztek az egyetlen problémás helyzeten is úrrá lenni. Köszönöm nekik.
A linken megnézheted, miért írtam ilyen sokat, és jót.

De lássuk a problémás helyzetet!
Autóval érkeztünk, és a szállásnak nincs belső parkolója. Erre kevés figyelmet fordítottam. Korábbi fesztiválokon külsőbb területeken sikerült szállást találnunk, így érkezés után gyorsan váltottam egy napi parkolóbérletet, és jobb híján reggel-este autóztunk.
Most úgy terveztük, érkezéstől hazaindulásig nem használjuk a járművet, hiszen tíz perc sétára voltunk a fesztiváltól. Miskolc parkolási rendje azonban nem volt erre felkészülve. (Igazán én nem voltam, de nem gondoltam, hogy így mennek a dolgok…)
Mikor kiderült, hogy nem tervszerű a helyzet, gondoltam, még mindig jó a bérletesdi, így telefonáltam a parkolótárssághoz, mint kiderült, fél órával zárásuk előtt, ami pénteken 12 óra, míg 18 óráig fizetős a helyfoglalás, és egy újabb csavar, hogy zöld zónában (440 Ft/óra) maximum két óra, sárga zónában (260 Ft/óra) maximum három óra a maradási lehetőség.
A hölgy egyértelművé tette, hogy esélytelen a bérlét vásárlás ilyenkor már, de javasolta, hogy két/három óránként menjek vissza az autóhoz, és az újabb cédulát tegyem az előzőek mellé. Ja, neten sem jegyet, sem bérletet nem lehet vásárolni. Megleptem az applikációval történő parkolás gondolatával, amire azt mondta, inkább fejezzem be, és indítsam újra két/három óránként, szerinte úgy jó lesz. Remélem, igaza lesz. Beállítottam hát egy emlékeztetőt a telefonomon, és kicsit morcosan elindultunk a fesztiváltra. Igazán így is a napi bérlet árát költöttük, de kevésbé kényelmesen. Azt mondjuk nem értem, ha szerinte nem “kell” elmozdulni az autóval két/három óránként, miért kell megszakítani a fizetést, egyáltalán miért az időkorlát? Mondjuk elképzelhetőnek tartanék rendezvényekkor vagy egy kitelepült árust, vagy egy ügyfélszolgálaton “ottfelejtett” embert, de ez nem a fesztiválszervezés gondja, kényelmi funkció lehet majd jövőre az információk között feltüntetni a “lehetőségeket”.

Szóval kicsit felborult időrenddel értünk a fesztiválra. Nálam a korábbi években szinte hagyomány volt napközben a sósperec, mint olyan kaja, ami segít a túlélésben, de nem időigényes, és ha fontos, akár fotózni is lehet falatozás közben. 🙂 Nos, változtak az idők. Nem a perec fesztiválára lepett meg, hanem az előző napi albánpékséges sütésű állaga, íze. Így hamar elengedtem mindenféle streetfood-ot, és betértünk az első utunkba kerülő vendéglátóhelyre. Mondom, véletlenül, mindenféle előtanulmány nélkül.
Nos, a Balance az egyik olyan hely, amit szívből ajánlok. Kedves fogadtatás, kellemes környezet, sok féle finom étel, és fantasztikusan finom kávé volt az, ami rövid ottlétünk alatt is elűzte a korábbi felhőket.

Alig maradt már időnk a felvonulás kezdetéig, így hamar az utcán találtuk magunkat. Az ezután történtekről külön képes beszámoló szól majd.

Szombaton volt egy jókora gap az általunk érdekesnek tartott fesztivál programban, így engedve házigazdáink előző napi ajánlásának betértünk a Bárka Étterem & Bárba. Nem volt különösebb tervünk, de benézve megtetszett a hely hangulata, és elhatároztuk, itt ebédelünk. Nem bántuk meg. Rengeteg féle különleges étel, finom italok, kedves kiszolgálás, és a korában sosem látott éppen ottlévő vendégekkel pillanatok alatt kialakult családias hangulat tartott ott bennünket annyira, hogy éppen odaértünk a Mohikán koncertjére.

Erről is lesz majd képes beszámoló.

A vasárnapi fesztivál programból két délutánit jelöltem meg, de reggel úgy döntöttünk, nem várjuk már meg. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és haza indultunk.
Ez a bejegyzés tehát a fesztivál kerete volt, a következő kettőben mesélek majd a két napról.
A kép pedig legyen egy kitekintés a Bárkából! 🙂
KLIKK


Téltemetés Tokajban

Ebben az évben is eltemettük a telet. Igaz, sok havat nem hánytunk ezen a télen, de a tavasz tartogathat még meglepetéseket.
Szombat délután három óra előtt kezdtünk gyülekezni Tokajban, a Világörökségi Bormúzeumban, ahol játékos előadások során ismerkedtünk az ilyenkor aktuális népszokásokkal.
Sokszor repült a kakasbáb, és olykor a nézők is elhajoltak a bekötött szemmel hadonászó ifjak elől. De volt seprű táncoltatás, érkezett a kecske, a medve táncoltató, sőt, a gólya is berepült kis időre.
Rövid “házastársi” torzsalkodás után Cibere vajda és Konc király küzdelme során a tavasz ifjú lovagja legyőzte a tél harcosát.
A telet jelképező szalmabáb múzeumbeli elbúcsúztatása után a bábot kísérő menet a Bodrog partra vonult, ahol újabb “papi búcsúztató” után a kiszebábu elégetésével végleg búcsút intettünk a télnek.
A múzeumba visszatérőket fánkkal, teával kínálták.
Kicsit sokat beszéltem, de ha klikkelsz a képre, láthatod, a fotóalbumom sem rövid.
KLIKK