Bill kapitány koncertje még sohasem okozott csalódást.
A mostani koncertet a Lovardában azonban a korábbiaktól is jobban vártam.
Nagyon kíváncsi voltam az új album dalaira élőben.
Ezek stúdió változatban is kivételesek, és rendkívül sok lehetőséget tartogatnak a koncerten történő kifejtésre.
Meglepő volt a zenekar felállása is.
Hiányzott a korábbi felállásból Horváth Zsolt, a billentyűs, sőt, maga a hangszer is.
Helyette viszont kaptunk még egy szólógitárost a Bill által felfedezett, és azóta többek között a P. Mobilt is megjárt (illetve most is ott játszó) Tornóczky Ferenc személyében.
Ez a felállás pont azt a várakozásomat erősítette, amit a lemez hallgatása során a koncertelőadástól vártam.
Néhány dal ugyanis eleve kínálja a gitáros felelgetés, a gitárpárbaj lehetőségét.
És ebben nagyon jó partner lehet a virtuóz gitáros Sárközi Szivori Pál.
Mint ahogy az is lett.
Mert ahogy mindig, Bill kapitány most is hagyta érvényesülni zenészeit.
Ismét egy felejthetetlen koncertet láthattunk a blues magyarországi királyától.
klikk a képre

Ahogy az összefoglalóban írtam, nagy várakozással készültem a Mobilmánia koncertre.
Kicsit meglepődtem, mikor a Rock Band transzparensét láttam a dobszerkó mögött, de az hosszas színpadi átszerelésből gondolni lehetett, hogy valami más is készül.
Meg a koncertjegyet is láthattam elégszer 🙂
A Rockband koncertje kicsit megdöbbentett.
Az elején Zefinek szinte alig volt hangja, és valahogy elég vontatott volt.
A korábbi – már Tunyó nélküli – Rockband előadása volt hasonlóan rohangászós.
Amolyan frontember is vagyok, meg a Hammond mögött is lenni kéne.
Csak akkor a csapatban még volt egy Bajnok, meg meg egy Závodi, akikkel azért mégis pörgős volt a koncert.
Ez a Rockband így unalmas volt.
Szerencsére hamar érkeztek a régi társak, és a Mobilmánia felülmúlta a várakozásaimat.
Féltem Vikidál hangjától, illetve a hiányától, de valahogy most működött az ének.
Aggódtam Tunyó miatt, mert nekem a mai napig ő a P. Mobil hangja.
Féltem, hogy csalódnom kell, de szerencsére Tunyó hangja még mindig a régi.
Nem tudom, hogy csinálja, de most is elkápráztatott. Remélem, sokszor találkozunk még.
Talán kis gondot az éneknél akkor éreztem, mikor mindhárman – Rudán Joe a harmadik, ha nem lenne meg – egyszerre énekeltek, ami külön külön természetesen nem jelentkezett.
Összességében azonban a legjobb koncert lett volna ezen az estén, ha nincs Bill…
klikk a képre

Egy éve még azt mondhattam, nagyon régen voltam Mini koncerten.
Igaz, nagyon régen nagyon sokszor.
Annak idején az Ifiparkban szinte minden koncertjükön ott voltam.
Sok formációban hallottam őket.
Németh Alajostól, Szivacstól, Papp Gyulán, Závodi Jánoson át Tátrai Tibuszig rengeteg jó zenész megfordult náluk, és mindannyian maradandót alkottak.
Mostani koncertjükön is igen jól éreztem magam, és remélem, nem okoztam a Lovarda nézőseregében maradandó károsodást azzal, hogy én is énekeltem a régi nótákat.
Sajnos hamar elrepült a koncertjükre engedélyezett idő.
A nagy kedvenc Vissza a városba mellett szívesen meghallgattam volna a Kereszteslovagot is.
Majd legközelebb. 😉
klikk a képre

Ahogy látod, nem feltétlenül tartom a fellépés sorrendjét a beszámolókkal, így ma a Lord koncertjéről írok.
Nem hiszem, hogy előítélet befolyásolná a koncertbeszámolómat, de valahogy olyan megcsináltnak tűnt a koncertjük.
Igaz, profin megcsináltnak.
Emlékszem, régi fellépéseik mindig egy varázslatnak tűntek.
Élt a színpad, szabad volt a játék.
Most – és már a múlt évi koncertjükön is – valahogy olyan kiszámítottnak tűnt az egész.
Ne érts félre, remek koncert volt, profi előadás, a nézők maximális kiszolgálása.
Itt is énekeltem Misivel, a helyén is volt minden, csak mikor vége lett a koncertnek, valami hiányt éreztem.
Valahogy úgy éreztem, hogy “…szíve már nem dobog”.
De azért bármikor ismét elmennék a koncertjükre. 😉
klikk a képre

Vagyis Emeretta Rock Band.
Nem ez volt az első találkozásom a bandával.
A bejutásra várakozva arról beszélgettünk, ki játszana Black Sabbath-ot, ha ők nem lépnének fel?
Nekem nyomban eszembe jutott a Médium zenekar.
És akkor a Hammond hangzásra sem kellene Zefiig várni…
Szóval Emeretta.
A tőlük megszokott produkciót nyújtották remekül bemelegítve a hallgatóságot.
Egy dolgot azonban nem tudok elhallgatni.
Talán ezzel a billentyűssel nem kellene Black Night-ot játszatni.
Egyébként a műsoruk nagyon rendben volt.
Nézd meg, hogyan látta a fényképezőgépem. 😉
klikk a képre

A reggeli képről elég nehéz kitalálni, hol, és mit fotóztam.
Igazán nem is az esemény volt fontos annál a képnél.
Ezért is került külön bejegyzésbe, még ha közel is az eseményhez, ahol készült.
Olykor a színek, a színfoltok adnak egy olyan hangulatot, ami minden mást, minden magyarázatot fölöslegessé tesz.
Így én sem magyarázom tovább
Inkább mesélek a koncertről, ahol a kép készült.
Mostanában sokat olvashatod nálam Herczku Ágnes és Nikola Parov nevét.
Úgy hozta a sors, hogy az utóbbi bő egy évben háromszor-négyszer láttam fellépésüket.
Különleges hangulatú koncertek ezek.
Ötvözik a magyar népzenét a balkáni zenével, és a különleges hangszerek hangzásvilágával.
Ehhez jön még a kivételes énekhang, és közönség közeli előadásmód.

Mielőtt megmutatom a koncert képeit, egy rövid történet a koncert kezdete előttről.
A beállás folyik, a nézők már üldögélnek a téren.
Hangszeres beállás, majd az ének.
Halk részek, sziszegés, hangszín, majd “most egy kicsit nézzük meg a hangos éneket” bejelentés után Ágnes kiengedi a hangját.
Aztán egy pillanat múlva csend.
Majd a nézőtéren megszeppent kisgyerek felé fordulva:
“Ne haragudj, hogy megijesztettelek, tudod fogok majd ilyen hangosan is énekelni.”

Lássuk a fotókat, klikk a képre!

A Cívis Korzó számomra utolsó (természetesen csak a fellépés időpontját illetően) fellépője a Katan együttes volt.
Különleges hangszerekben náluk sem volt hiány.
Itt a fúvós szekció 🙂 vonultatta fel ezeket.
Két remek énekes is színezte a szombatot záró koncertet.
A vasárnapi záró napon már nem voltam ott.

És éppen hogy befejezem a beszámolót a Cívis Korzó eseményeiről, máris következik a Borkarnevál a Békás tónál.

klikk a képre