Ennyi volt

Ha azt gondoltad, hogy ma már egy fotóalbumot hozok, tévedtél. Bár tegnap még én is azt gondoltam. Helyette egy lájkvadász képsor a hétvégémről, felteszem már nem lesz esemény reggelig. 🙂

A dolog a csütörtök estével, éjszakával kezdődött. Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban.

A péntek este a Bodrog partján talált, Múzeumok Hosszú Éjszakája Tokajban. A kettőből az egyiket töltöttem itt.

Szombat délelőtt felelős gazdikkal találkoztam Nyíregyházán, az Erdei tornapályán. A kép kapcsán elmondhatom, a kutya sem figyelt rám. 🙂

Este az élőzenés produkciókra érkeztem a Jósa András Múzeumba, ahol a Múzeumok Éjszakáját az Artézis,

…a Prémvadászok,

…és a Múzeum Rock Band koncertjével töltöttem.


Tűzugrás és egyebek

Ha nem lenne elég a 35 fok napközben jön a lehetőség, hogy parázs fölött ugrálj. 🙂
De haladjunk szépen sorjában.
Tegnap megnyílt a Sóstói Piac, ami reményeim szerint kicsit más lesz, mint a többi, hagyományos, már csak a helyszín és az időpont miatt is. Szerda és szombat esténként vásárolhatsz, és amit én nagyon várok tőle, hogy több lesz, mint piac.
A következő kép tegnap délután készült, azután, hogy az előző mondatokat leírtam. Párszor még kinézek, mielőtt bővebben írnék róla.

Ma este hétkor a Sóstói Múzeumfaluban a Szent Iván-éj eseményein vehetsz részt. A programban szerepel Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmjének vetítése, a Tűzvarázs produkció tűzzsonglőr bemutatója, Szabó Balázs Bandájának koncertje, a Nyírség Táncegyüttes műsora és persze a tűzugrás.

A péntek és szombat a sárkányhajóké Tokajban, a Tisza-Bodrog találkozásánál. Az esemény a 4. Sárkányhajó Fieszta, amely igazán a szombati napra ígér látványosságot a nézőknek, ekkor lesznek ugyanis a versenyek.

Egész hétvégére ígér látványosságot a Dombrádi Tisza parton a II. Dombrádi Amerikai Autós Találkozó. Lesz autó zépségverseny, felvonulás, gumi füstölő és pörgő forgó bemutató, és sok más is. A linken minden tudnivalót megtalálsz.

Ezen a pénteken is lesz Ingyenes Városnézés Nyíregyházán. Most is délután kettőkor kelnek útra az érdeklődők.

Ugyanebben az időpontban kezdődik a Macskafé – Cicás örökbefogadó nap a Labor Caféban.

Elérkeztünk a péntek estéhez. Különleges élményt ígér a Móricz Kert, ahol a Latin Duó lép színpadra. Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor bizonyára ezen az estén is rendkívüli koncertet ad majd.

Múzeumok Hosszú Éjszakája kezdődik Tokajban péntek este, és folytatódik szombat este is. Pénteken a Világörökségi Bormúzeum, szombaton a Tokaji Múzeum az események központja. Egészen biztos, hogy itt találkozhatsz majd velem.

Az ibrányi Szent Iván-éj nyíregyházi vonatkozása a Karmapirin együttes koncertje, amely este nyolckor kezdődik.

Szombaton jótékonysági rendezvényen vehetsz részt az Erdei Tornapályán. A Felelős Gazdik Napja a nyíregyházi Állatbarát Alapítványt kívánja támogatni egy szórakoztató családi nap keretében.

A kosárlabda kedvelői Nyíregyháza főterére látogatva a Decathlon B33 Tour 2016 kosármeccseit, és kísérő rendezvényeit láthatják napközben.

A Múzeumok Éjszakája országos rendezvényéhez csatlakozik a Jósa András Múzeum is délután 4 órától.

Vasárnap a sok éjszakázás levezetésére egy lakoma? Szabolcs községben ezen a napon rendezik meg a Szent László Király Ünnepet. Több módon is megközelítheted a helyet, de a legjobb szerintem hajóval. A mellékelt linken meg is találod a megoldást.


Gyermeknapos

A mai ajánló közepe táján el is jutunk a gyermeknapig, addig azonban sok dolog történik még. A Sóstói Múzeumfaluba többször is betérünk, elsőként péntek este Charlie nagykoncertjére.

Az este későbbi részére rock és blues zenét ajánlok, RealMen játszik az Unicumban. Minden bizonnyal ezt az eseményt választom péntekre.

Szombat reggelre kis sport. a Waldläufer futás és gyaloglás az erdei tornapályán.

A hétvége mindkét napjára tervez programokat a Jósa András Múzeum. A családi hétvége szombatja a régészet napja, ahol tárlatvezetések, előadások, filmvetítések várják a látogatókat, de a programban szerepel régészeti raktárlátogatás, és egy kerékpáros látogatás a Sóstói Múzeumfaluba is.

Belvárosi esemény a Gyereknap a Laborban is. A Labor Café hangulatába illő változatos programokkal várnak. Koncert, arcfestés, kézműveskedés, és sok más is vár rád, ha betérsz a Laborba.

A Vasutas Művelődési Házban Gyermeknapi vasútmodell kiállítás nézhető meg a hétvége mindkét napján napközben.


Itt tegnap délután, mikor elkezdtem összeállítani a bejegyzést, volt egy koncert ajánló. Estére az eseményt törölték “Engedélyeztetési problémák miatt”. Így én is töröltem, és elgondolkodtam az engedélyeztetésen.

Minden bizonnyal rengeteg szebbnél szebb motorkerékpárt láthatsz majd Nyíregyházán és környékén szombaton, ugyanis 10 Éves a Harley-Davidson Goldrex. Ez alkalomból rendeznek motoros rendezvényt koncertekkel.

Azt gondolom, a hétvége egyik legérdekesebb, leglátványosabb családi programját rendezik meg Debrecenben, a Békás tónál. A két napos rendezvényre Hortobágy házhoz jön. A linken részletes programot találsz. Azt gondolom, meg fogok fordulni Debrecen legnagyobb parkjában.

Vasárnap délután Nyíregyháza főterén rendezik meg a Városi Gyermeknapot.
A programban gyermek zumba, modern tánc, divatshow, gyermek aerobic szerepel többek között.

Mivel a nap programjai a főtéren nem érnek véget a gyermeknappal, úgy tervezem, pár perccel öt előtt lesétálok az üzletközpont melletti lángososhoz. Kell kis átvezetés a két főtéri program közé, kell kis más program is. 😉

A nap folytatásaként Nyíregyházán is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját.

A Sóstói Múzeumfalu is egész napos programmal készül a Gyermeknapra. Majorette, néptánc, bábszínház, gyermek zumba és mesemusical részletek, valamint a Gombóc együttes műsora alkotják a programot a falu főterén, de a Pálinkaházba is várják a gyerekeket tárlatvezetésre, és a Dió Trió gyermekműsorára.

Hétfő délutánra ismét a Labor Café programját ajánlom. Az ÉNtől a MIig Az légy, aki vagy. Beszélgetés családról, kapcsolatokról.

Kedden a Kaland Old Rock, Gerome és Dr. Granville Pillar, a Simering 7 és a Hölgykoszorú műsorára várják az érdeklődőket este hattól a Bencs Villába.

A Nyírség Turizmusáért Egyesület ismét elindítja múlt évben nagy sikert aratott sorozatát Nyíregyházán, az Ingyenes Városnézést. Az első alkalom szerda 14 óra. Részletek a linken.

Úgy gondolom, nem fogunk unatkozni az elkövetkező napokban sem.


Pünkösd a Múzeumfaluban

Elérkeztünk hát az elmúlt hétfőhöz, belépünk a Sóstói Múzeumfaluba. A hely nekem mindig a nyugalom szigete. Akkor is, amikor rendezvények, odaillő rendezvények vannak. Egy külön kis zárt világ akkor is, ha több százan vannak körülöttem, mert olyan hangulata van, ami csak itt ebben a környezetben lehetséges.

Időben, bár a reggelit és a kávét kihagyva érkeztünk pünkösd hétfőn is Múzeumfaluba, de tudtuk, nem maradunk éhen, hiszen a Barabási kocsma mindig tartogat finom falatokat a látogatóknak, és az előzetes híreknek megfelelően Magdi néni is visszatért erre a napra. Így esett, hogy reggelire túrós sztrapacskát ettünk. Sok szalonnával (a’la Lusta Dick 34:51-től) 🙂
A mindjárt következő fotóalbum igazi, múzeumfalus hangulatú képekkel indul. Pár fotó a tavaszi Múzeumfaluról, majd pedig a Lókötő Táncegyüttes műsorának képei következnek, amelyben a pünkösdi királyné- és királyválasztás után kitáncolták a májusfát, ezután pedig a nézőket bevonva még táncoltak kicsit.

A fotóalbum utolsó negyede a faluközponti színpad produkcióinak képeit tartalmazza addig, ameddig maradtunk. Volt társastánc, zumba bemutató, és L. K. Beat koncert is. Ezeket én kicsit hely- és alkalomidegenek éreztem, és nem a műsorok minősége miatt, azok teljesen rendben voltak. Tőlem idegenek a harangtoronyra akasztott reklámtáblák is. Megtörik a varázst, bár értem a gazdasági szerepüket.

A fotóalbumomban láthatsz majd néhány képet igencsak színes ruhás emberekről. Ők a Grupo de danza Andina Sonqoy Tusuy táncegyüttes tagjai, akik a pálinkaházban ezen a napon megnyitott Andokból az Andokba című időszaki kiállítás fellépői voltak. A kiállítás egyébként szeptember 30-ig nézhető meg, mindenképpen szeretném majd látni.
A napról egyébként Linzenbold Attila remek összefoglalója ad az én beszámolómnál átfogóbb képet, a link a Múzeumfalu oldalára visz.
Ha visszatértél, a fotóra klikkelve nézheted meg az én képeimet is a pünkösd hétfőről.
KLIKK


Esernyőt vigyél!

Tehát érkezik a hétvége, a szokásos esőtánccal, biztos, ami biztos. Megnyugtató kikapcsolódás lehet, hogy nézed az ablakból, hogy szaladnak a felhők, én azonban azt mondom, inkább ne ülj otthon!
Segíthetsz például a linkelt esemény megosztásával az Állatbarát Alapítvány munkájában, vagy lehetsz akár egy kutyus álomgazdija is.
A Kihelyezett Örökbefogadó Nap a PetBox-ban kerül megrendezésre pénteken.

Két érdekes zenekar lép Móricz Kert színpadára péntek este. Hogy miért mondom, hogy érdekes, nézd meg az eseményben lévő linkeken. Dope Calypso és Flexible Juice.

A country zene kedvelőinek a No Techno Country Band koncertjét ajánlom, melynek dalai a Chloé New Yorkban nevű szórakozóhelyen csendülnek majd fel. Még az is lehet, hogy táncos lányok is érkeznek. 🙂

Ahogy ez a közösségi oldalon a napokban kiderült, én nem itt leszek, hanem nagy valószínűséggel debreceni programok közül választok majd, és nem vagyok könnyű helyzetben.

A Roncsban a Bordó Sárkány koncertjét láthatod ami eléggé csábító. Velük egyébként Sárospatakon is találkozhatsz majd vasárnap, de erről később.

Kedvenc debreceni kulturkocsmámba, az Incognitoba az Éva Presszó tér vissza ismét. Jó eséllyel telt ház és telt utcafront lesz. 😉

Van azonban még, ami tovább nehezíti a döntésemet. A Víztoronyban a makrohang, a Ghost Toast és Sabw. Ez egészen más világ, mint a másik két koncert, de izgalmas világ. Még alszom rá.

A hétvégén megélénkül az élet a várakban is. A Sárospataki Szent Erzsébet Ünnep szombattól hétfőig ígér kikapcsolódást sok látványossággal, többek között a már említett Bordó Sárkány Régizene Rend társaságában.

Nyíregyházán 8. születésnapját ünnepli a belvárosi bevásárlóközpont.

Ennek részeként 14:30-kor lép színpadra a Karmapirin. Ebben a felállásban még nem hallottam őket, eléggé kíváncsi vagyok az új hangzásra.

Rajtuk kívül fellép még Tolvai Reni, és a Magna Cum Laude is.

Este a Móricz Kertben napjaink népszerű formációja, a Parno Graszt várja a közönséget.

Vasárnap akár vízre is szállhatsz, és nem az időjárás előrejelzésre gondolok.
Pünkösdi vízitúra a Bodrogzugban a Természetesen túráZOOM szervezésében kerül megrendezésre. Részletek most is a linken.

A pünkösdi hétvége az autósport barátainak is tartogat programot. Máriapócson, a Rabócsi Ringen rendezik meg a Rallycross Országos Bajnoki III. futamát vasárnap és hétfőn.

A várakhoz visszatérve a csodálatosan rendbehozott füzéri vár is minden bizonnyal hatalmas forgalmat bonyolít majd le hétvégén, és meglehetősen sokat is tesznek ezért. A linken megtalálod a Pünkösdi Mulatság Füzér várában című rendezvény programját.

Pünkösd hétfőn Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfalu is többféle programmal várja vendégeit a Pünkösdölés a Sóstói Múzeumfaluban című rendezvényre.

Nagykállóban Harangodon a XXV. Pünkösdhétfői családi nap eseményeire várják a látogatókat.

Az előző hazai amerikai foci meccs idején gyávának bizonyultam, és az időjárás elriasztott a mérkőzés megtekintésétől. A Tigrisek hosszabbításban győztek. Most, remélem, nem hagyom ki a Nyíregyháza Tigers – Eger Heroes Cellect HFL mérkőzést hétfő délután.

Azt hiszem, megvolt minden, amit ajánlani szerettem volna. Kellemes válogatást!


…május elseje

Talán a befejezett mondatból kiderül, hogy a tegnapi bejegyzéssel elkezdett majálisozást a maival le is zárom. A május elsejei majálist a hagyományoknak megfelelően a Sóstói Múzeumfaluban töltöttem.
Idén is időben érkeztünk, de most a fényképezés helyett körbejártuk a falut, megnézni, mi, hol lesz idén.
A program nagyobb része a falu főterére koncentrálódott, az időszaki kiállítás a korábbi borbély-fotós műterem helyére került, amelyek majd a készülőben lévő, a paplak és a nyomda között felépített házba költöznek, a Jármi porta pedig zárva volt. A bábelőadás helye, és a májusfa állítás a szokott helyen került megrendezésre. A Barabási iskola és a Jármi porta közötti fedett részen kézműves foglalkozások voltak, a főtéren pedig kirakodó vásár.
Nagyjából ennyi volt a felfedezésünk, és már hallottuk is a bevezetőt a falu főteréről, ahol harcművészeti bemutatóval indult a majálisi program. Kicsit szűknek bizonyult az előadás időkerete, így a látogatók egy része a főtér programját nézte, míg a nagyobb számú csoport a májusfa állításra várakozott a falu túlsó oldalán. Én pedig a két helyszín között ingáztam. 🙂
A májusfa állítást a Margaréta és a Kismargaréta táncegyüttes játszotta el. Kedves, látványos műsor volt, ahogy megszoktuk tőlük.
Ezt követően került sor a Kicsi kocsi – gyerekkocsi című kiállítás megnyitójára. A kiállítás képeit majd a fotóalbum végén láthatod, mert indultak a következő programrészek, így később, hazafelé tértem vissza a kocsikocsikhoz.
A kezdeti időelcsúszás ezen a ponton bosszulta meg magát. A faluközpontban, a református templom két oldalán indult egyszerre a Burattino bábegyüttes műsora, és tőle úgy 30 méterre, a színpadon a – talán – salsa zenés babahordozós tánc. Utóbbi győzött hangerőben. Végül mindkét előadás lezajlott, és érkezett a színpadra a Parno Graszt. Róluk is lesz jópár képem, mielőtt a kiállításhoz jutsz majd az albumban.
Nincs is más hátra, mint hogy klikkelj a képre, és nézd meg, hogyan majálisoztam!
KLIKK


AB/CD a motoros véradáson

Sóstói Múzeumfalu továbbra is, és az egy héttel ezelőtti Honda Szász motoros véradónap. A rendezvényről jelentek már meg írások, albumok, ma az AB/CD koncert fotóalbumával zárom a sort.
Az AB/CD koncertjeiben – azon túl, hogy a zenéjüket is kedvelem – azt szeretem, hogy a lelküket adják a műsorhoz. Egy percig sincs kétséged afelől, hogy ők ezt szívvel, lélekkel csinálják, legyen az bármilyen, bármekkora közönség.
Mikor a meglehetősen mostoha, hűvös, szeles időben kijöttek a beállásra, önkéntelenül is felmerült a kérdés bennem, hogy lesz ebből rövidnadrág. 🙂 És lett. Mert az a show része, ha hó hullik is. Persze csak az eső esett olykor – a végére szakadt -, de mégis szégyenkeztem kicsit, mikor a kapucnit is a fejemre húztam a színpad előtt.
A koncert most is fantasztikus volt, és azt hiszem, ez majd a képeken is látszik. Az utolsó dal alatt előkerült a jubileumi torta is, amely egy következő kedvesség volt a Honda Szásztól az egész napos rendezvényen kívül.
Nézz bele a hangulatba a képre klikkelve, és találkozzunk a következő koncerten!
KLIKK


Nap koncert a motoros véradáson

Mivel a tegnap esti koncert fotóanyagával nem készültem még el, a tegnap délelőtt elkezdett témát folytatom. Ez pedig nem más, mint a Honda Szász motoros véradás. Lógok még két koncert fotóalbummal, ebből törlesztem most az egyiket.
A motorosok Múzeumfaluba érkezését követően a Nap együttes lépett a remekül előkészített színpadra. A várható viszontagságos időjárás miatt a színpad fedést is kapott, ami – mint később kiderült – bölcs előrelátás volt. A gondos beállítás és a jó technika miatt a hangzás is fantasztikus volt. Ehhez jött még a Nap együttes műsora, amely a saját szerzeményeiken kívül neves rock zenekarok dalainak feldolgozását tartalmazta. A koncert anyagából a napokban már megjelent egy videó felvétel, és szerintem várható még több is. 😉
Addig pedig itt vannak az én képeim a koncertről. Klikkelj, nézegesd!
KLIKK


Honda Szász motoros véradás

Idén 10. alkalommal szervezett a Honda Szász motoros véradást. A nem túl kellemes időjárás ellenére is szép számmal gyülekeztek a motorosok Nyíregyháza főterén múlt vasárnap, ahonnan egy ügyességi bemutató után indultak a Sóstói Múzeumfaluba, a véradás helyére.
Idén alvási okokból nálam a Kossuth téri gyülekező kimaradt, a Múzeumfaluba érkezés azonban már szerepel a fotóalbumomban.
A véradást – a hagyományoknak megfelelően – idén is kulturális program, és főzés kísérte.
A színpadon a Nap együttes műsorát a Kerek Erdő Óvoda, az Igrice Néptáncegyüttes, a 4ForDance és az AB/CD követte. A programot az ünnepi torta elfogyasztása, és szakadó eső zárta.
Nagyon tisztelem a szervezőket és a résztvevőket a rendezvénysorozatért.
A mai fotóalbumban a koncertképeken kívüli dolgok szerepelnek. Nem akartam hatalmas albumot készíteni. A képre klikkelve eléred a mostani albumot, a koncertekre pedig újabb bejegyzés készül majd.
KLIKK


Majálisozós

Különleges hétvége közeleg. Mivel a május 1. vasárnapra esik, ezért egyben Anyák napja is. Ez általában tükröződik is a majálisos programokban. Addig azonban van még pár nap, pár esemény.
Ma estére a Váci Mihály Kulturális Központ rendezvényét ajánlom. Berecz András előadásai mindig remek szórakozást nyújtanak, nem lesz ez másként a Láttam a Holdat előttem cíművel sem.

Pénteken, a tánc világnapján Nyíregyházán, a Bencs villában sok-sok táncossal színesített műsort láthatsz 18 órától.

Debrecen főterén ugyanebben az időpontban hatalmas FlashMob várható. Igen sokan jelezték részvételüket a közösségi oldalon.

Ha már Debrecen, akkor az Incognito Clubban az Ebola Fakó szórakoztatja a vendégeket. Remek koncertnek ígérkezik,

akárcsak a Roncsbárban az Anna and the Barbies fellépése.
Péntek este azonban biztosan nem leszek Debrecenben, mindjárt az is kiderül, miért.

Nyíregyházán, a Pontban sem a csend lesz az úr péntek este. Érkezik a Káosz Tour, azaz a (S)wagina, a Patriots Rock Band, a Rozsda és az Alcohol.

Most jutottunk el arra a pontra, hogy megmondjam, hol leszek péntek este. Nyit a Móricz Kert, ráadásul egyik kedvenc nyíregyházi zenekarom, a Bluesers lép a színpadra. Nem hagyom ki.

A szombat sem lesz egyszerű.
Délelőtt Nyíregyházán TESE CAC Kutyakiállítást rendeznek. Nem igazán értek ezekhez a dolgokhoz, így inkább hagyatkozz a linkelt eventre. 😉

Ugyancsak nappali és nyíregyházi program a Terepező gyerkőcök – felfedező túra is, a Természetesen TúráZOOM szervezésében. Itt is megtalálsz mindent a linken.

Debrecenben, az Agorában a Kreatív tudomány: Lyukkamera című rendezvényre várnak kicsiket, és nagyokat.

Lassan közeledünk az esti programokhoz, de van még egy délutáni. Schuster Lóránt meglehetősen megosztó személyiség, az azonban nem kétséges, hogy a magyar rockzene megkerülhetetlen alakja. Bár néhány ajánlót és írást láttam nemrég megjelent, Kaptafa című önéletrajzi könyvéről, magát a művet nem láttam még. Mindenesetre ennek a kötetnek a dedikálására kerül sor a Pontban 17 órától.

És ha Schuster Lóránt Nyíregyházán van, a P. Mobil sem lehet máshol. És ha már itt vannak, koncertet is adnak. Mégpedig a Móricz Kertben. Radar és P. Mobil, kezdés 19 órakor!

Vasárnap, Majálisok.
Nyíregyházán már szombaton elkezdődnek ugyan a Mandabokori Művelődési házban, vasárnap pedig a Borbányai Művelődési Házban tartanak hasonlót.
Természetesen a Bujtoson is lesz majális. Erről a szervező plakátját tudom linkelni, bocsánat érte.
A korábbi évek fényében a hangulatában hozzám legközelebb álló rendezvény minden bizonnyal idén is a Falusi majális a Sóstói Múzeumfaluban lesz. Bár történtek változások a Múzeumfalu életében, bízom benne, hogy nem fogok csalódni, így itt leszek május elsején.
Belépő: felnőtt 1000 Ft, diák és nyugdíjas 500 Ft, nagycsaládos 2500 Ft.

Kaptam egy meghívást Nagykállóba, Harandodra, az ottani majálisra is. Sajnos nem tudom ígérni, hogy odaérek, de szívesen ajánlom.

…és már mehetünk is vissza a munkahelyünkre.


Nincs megállás

Ez a hétvége ismét rengeteg programot ígér. Kezdjük mindjárt Nyíregyházával, és az ötödik éve hagyományosan pénteken megrendezésre kerülő egész napos rendezvénnyel.
“Mi már tudjuk, mit csinál majd pénteken!” – olvasható a város honlapján a Hello Nyíregyháza rendezvény beharangozójának címében. Nos, szerencsére ez azért még nincs így. 🙂 Mindenesetre aki pénteken nem dolgozik, feltehetően nem fog unatkozni, ha a városközpontban tölti az idejét. A reggel 9-kor induló rendezvény részletes programját a linken találod. Hogy mégis igaz lehessen a cím, elárulom, én dolgozni fogok, jó eséllyel az Ocho Macho koncertre érek majd a Kossuth térre, a kép pedig múlt évben készült.

A koncert után várhatóan a Pont-ba vezet az utam, hiszen újra itthon játszik a Jurij, vendég pedig a Luauna. Jó estének ígérkezik.

A megye egy másik pontján, Nyírbátorban játszik az Éva Presszó. A debreceni zenekar hamar szívembe lopta magát, remek hangulatú, igényes popzenét játszanak. Ezen a koncerten most sajnos nem leszek ott, de biztos vagyok benne, hogy a Club 68 Café közönsége sem fog csalódni.

Szombatra egy igazi hétvégi családi esemény a tervezett szabadidőtöltés. A Kóstolja meg Magyarországot, Tokajban remek egész napos kikapcsolódást ígér, ráadásul az ebédfőzés terhét is leveszi a háziasszonyok válláról. Alig várom már a Kóstolja meg… hangulatot.

Érdemes estére is Tokajban maradni, hiszen a Jeliél Sörözőben a Realmen és Rokk Brothers élő rock koncertje látható. Utóbbi formációt élőben még nem láttam, lehet, hogy most sikerül majd.

Debrecenben is remek koncertek lesznek szombat este. A Roncsbárban például Szabó Balázs Bandája lép színpadra.

Az Incognito Clubban két koncert is lesz, a ZságbaMacska és a Kísérleti Stádium garantálja a jó hangulatot.

Eközben Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a KiSTeHéN, és a Császári Pillanatművek kápráztatja a közönséget.

Vasárnap a 10. Motoros Véradás résztvevői a Nyíregyháza főterén gyülekeznek 7 és 8:30 között, majd 8:45-től vonulnak a Sóstói Múzeumfaluba, ahol az egész napos véradást koncertek, és egyéb programok kísérik. Az AB-CD, a Nap és a RealMen koncertjei mellett láthatjuk majd például a 4forDance és az Igrice Néptáncegyüttest is.

Délután kettőtől a város központjában, a Labor Caféban Macskafé címmel rendezik meg az Állatbarát örökbefogadó napot.

Végre elkezdődtek az amerikai foci összecsapások is. Vasárnap 15 órától a Nyíregyháza Tigers – Budapest Wolves Cellect HFL mérkőzést láthatjuk a Tiszavasvári úti NyVSC pályán.
Go TIGERS!


2004

A csendesebb napokra visszatekintéseket tervezek. Jöjjenek most a kezdetek, legalábbis a digitális kezdetek. Vagy inkább a blog kezdetek.
2004-ben gondoltam úgy, hogy elkezdek valami naplófélét készíteni. Adott volt a téma, szeretett szülővárosom, Nyíregyháza mindennapjai. Akkoriban még a munkahelyem is oda kötött – régi, szép idők -, így akkor még a hétköznapi események is könnyebben a megörökíthetőek voltak számomra, mint manapság.
A napló vezetéséhez akkor még ingyenes tárhelyeket használtam, aminek a mai napig iszom a levét, hiszen az onnan történő gyors költözéssel sikerült elvesztenem a kereshetőséget többek között. Igyekszem ezt egy ideje favágó munkával – adatbázisba újra felvitel – helyreállítani. Ez elég nagy munka, kicsivel több, mint ha újra megírnám, de egyszer remélem, elkészülök majd.
A képi dokumentáláshoz a számomra megfizethető kategóriában ekkor elég jónak tartott Sanyo VPC-AZ3-at használtam. Nem szégyenkezem az eredmény miatt.
Nincs más hátra, minthogy rávegyelek, hogy megnézegesd az ekkori képeket. 😉 Ehhez nem kell mást tenned, mint klikkelni az itt lévőre.
KLIKK


Múzeumfalu

Valamikor réges-rég, egy messzi-messzi Galaxisban…
Vagy mégsem? Inkább így:
Körülbelül két hete, egy napfényes vasárnapon, a Sóstói Múzeumfaluban…
Csendes délelőtt volt, nem volt rendezvény, több ezer ember sem, csak a csend, néhány ismerős, és a hangulat.
Íme a képek, amelyeket az ittenire kattintva nézegethetsz.
KLIKK


Nyulas-bárányos

Van még egy koncert fotóalbumom a hétvégéről, amit holnap osztok meg, mert a mai nap az ajánlóé. Nyilván nem a húsvétot fogom ajánlani, de természetesen lesz néhány kapcsolódó esemény.

Vasárnapig tekinthető meg a Testünk a csoda című interaktív kiállítás Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban. A linken néhány képet láthatsz a VMKK oldaláról.

És most jöjjenek az események napról napra!
Péntek:
Tokajban, a Világörökségi Bormúzeumban Tojásfestő napot rendeznek. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen mesterek tanítják meg a résztvevőket a különböző tojásfestési technikákra.

Ha már úgyis Tokajban vagy, érdemes ott tölteni a nap további részét is. A Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is órákig lehet nézelődni, de a várhatóan kellemes időben akár sétálhatsz is egy jót, és délután ötkor visszatérhetsz a Tokaji Múzeumba, ahol Szalonesték a múzeumban címmel programsorozat indul. Az első este témája a Húsvét.

Késő estére egy debreceni koncertet ajánlok. A Roncsbárban a Kiscsillag koncertezik, vendég az Amber Smith zenekar.

Szombat:
Mondhatnám, hogy ha már a pénteket Tokajban töltötted, maradj ott szombatra is, hiszen délelőttre is tudok egy érdekes, és látványos programot ajánlani.
A VI. Nagyszombati Passiójáték az ajánlott esemény, és a főtéren kerül megrendezésre délelőtt 11 órától.

Egy éves a Szmog Pub Nyíregyházán. Ahogy a nyitó napon, most is Pila és Barátai zenélnek majd nekem is, mert ott leszek. 😉 Az egy évvel ezelőtti este olyan parádés volt, hogy a mostanit ki nem hagynám semmi pénzért. Ráadásul nagyon kedvelem is ezt a felállást.

Fáj a szívem az Éva Presszó koncertjéért is, amely a Berettyóújfaluban lévőket varázsolja majd el, de még mindig nincs két életem. Pedig legalább erre a napra jó lett volna. (Meg másnap, mikor a képeket kell feldolgozni ;))

Ráadásul ugyanezen az estén Debrecenben, a Víztoronyban a Jurij ad koncertet, meg a Twentees és a The Orange Sofa. Szóval három az a két élet. 😉

És aztán jön a húsvét:
Múlt évben Máriapócson, a Rabócsi Ringen töltöttük a vasárnap jó részét. Napsütéses idő volt, és Húsvéti Rallycross Parádé. Idén is megrendezik, még nem tudom, most ott leszünk-e, vagy valamilyen más világgámenés lesz, de nem tervezek itthon ülést. A rendezvény egyébként két napos, hétfőn folytatódik.

Ugyancsak két napos a Húsvéti sokadalom Boldogkő várában. Egy múlt évi nagyon nyári nap emlékét idézte a linkelt plakát. Fantasztikus hely, imádtam ott lenni.

Hétfő:
A Sóstói Múzeumfaluban a korábbi évekhez hasonló előkészületek előzik meg a hétfői rendezvényt, a Falusi húsvétot. Idén is a Nyírség Táncegyüttes nyitja a hétfői programot, majd bábszínház és családi vetélkedők következnek. Nem marad el az istentisztelet sem, nem lesz viszont utcaszínház.
Ezzel a rendezvénnyel nyitja meg kapuit idén a Múzeumfalu.


Egy éve

Meglehetősen eseménytelenül telt a hétvége, így megnéztem, mit is csináltam egy éve. Ha ezt korábban teszem, ma is csinálhattam volna ugyanazt. 🙂
A Sóstói Múzeumfaluban voltam, ahol szatmári farsang volt éppen. Remek délután volt. Most azonban nem a farsangról, hanem a Múzeumfaluról hozok egy képet.


Átadták a Pálinkaházat

Múlt hét végén olvastam a hírt, hogy átadták a Pálinkaházat Sóstón, a Múzeumfalu szomszédságában. Hogy miért pont most, arra nem találtam választ, hiszen külső szemlélőként nekem úgy tűnt, hosszabb ideje annyi hiányzott az átadáshoz, hogy valaki elvigye a bejárattól a raklap kockakövet. De nem is ez a fontos most, lényeg, hogy átadták.
A látogatók számára a hír szerint húsvétkor nyílik majd meg az intézmény, amelyet a Sóstói Múzeumfaluhoz rendeltek. A tervek szerint az egyik cél, hogy télen is lehessen majd rendezvényeket tartani. Én örülök annak, hogy egy újabb rendezvény helyszínnel gyarapodott Sóstó, még ha nem is értem a Múzeumfaluhoz kötését, hiszen területileg is kívül esik, hangulatában is idegen az ottani tértől. Ráadásul élénken él bennem a 2014-es tél nagy, és sikeres múzeumfalus rendezvénysorozata, ahol táncház, tánc tanulás, különböző tájegységek viselet bemutatói színesítették hétről hétre a szürke téli délutánokat. A magtár épülete igen jó helyszín volt ehhez, és én külön élveztem, hogy átsétálhattam a téli Múzeumfalun, ami hangulatában páratlan élményt nyújt minden évszakban, télen pedig különösen.
Mindenesetre érdeklődéssel várom a Pálinkaház programjait, és remélem, a Múzeumfalu területén is megmaradnak, szerveződnek majd a korábbiakhoz hasonlóak.
Az írás közepén linkeltem a 2014-es beszámolóimat, fotóalbumaimat, egy képet pedig ide is beteszek most. Várjuk a tavaszt.


Vásári komédia

Pár évvel ezelőtt ugyancsak a Sóstói Múzeumfaluban találkoztam először a Kuckó Művésztanya előadásával. Azóta, ha rendezvény van a Múzeumfaluban, azonnal megnézem, ott lesznek-e?
Szerencsére, ahogy a húsvéti programnak, a Márton napnak is állandó fellépői. Megunhatatlanok számomra. Van olyan darabjuk, amelyet már láttam korábban előadásukban, de így is meg tudnak lepni minden alkalommal. Igen jól szórakoztam most is, amikor a Darumadár combja és a Matyiné aranya című előadásukat néztem.
A most következő képeken láthatod majd, hogy a Múzeumfalu vendégeinek nagy része a színpad köré gyűlt ezúttal is. A fotóalbumhoz pedig most is az itt lévő kép vezet. Klikkelj rá bátran!
KLIKK


Márton nap

Ködös időben indultam el szombat reggel a Sóstói Múzeumfaluba és sajnos az ígért napsütés egész nap váratott magára. Szerencsére aki elhatározta, hogy részt vesz a Múzeumfalu idei utolsó rendezvényén azt az időjárás sem tartotta vissza.
A Márton-napi vigasságoknak hosszú évekre visszatekintő hagyománya van már.
A bejáratnál most is libazsíros kenyérrel, tepertővel, és újborral fogadták a vendégeket, és a mesterségek műhelyei is nyitott ajtóval fogadták őket.
Közeledve a falu főteréhez már hallható volt a versenyző libák gágogása. Ugyanis ebben az évben is megrendezték a liba szépségversenyt. De ne szaladjunk ennyire előre.
A kádár mester inasai már javában faragták a minta virágkarót, napközben pedig a látogatóknak is lehetősége volt a faragásra.
A hordó készítéséhez is hozzáláttak már, és rövidesen a színpadi produkciók is elkezdődtek.
A Művészeti Szakközépiskola táncosait a Mandala Dalszínház produkciója követte.
A Kuckó Művésztanya előadásáról külön fotóalbumot készítek majd, de néhány kép a maiba is belekerült.
A napot, és a Sóstói Múzeumfalu idei rendezvényeinek sorát a liba szépségverseny eredményhirdetése zárta.
Elég sok képet sikerült most készítenek, és idén is sok dolog kimaradt.
Klikkelj, és nézelődj!
KLIKK


A Múzeumfaluban


Ősz a Múzeumfaluban

Tovább haladva visszafelé a hétvége történéseiben ma a Sóstói Múzeumfaluba érkezünk.
A délelőtti – olykor kicsit lehangoló – erdei séta után kellett egy biztos pont, ahol tudom, nem csalódhatok. Ez természetesen a Sóstói Múzeumfalu.
Az ősz gyönyörű színekbe borította a portákat, a napsütésben pedig jólesett a séta. Örömmel láttam, hogy nem csak én gondoltam így, hiszen a Múzeumfalu parkolója is megtelt. Persze azért jól el lehetett vonulni kicsit fotózni is. Egyszóval ez a program is jó választásnak bizonyult.
A délután készített képeket az ittenire kattintva nézegetheted.
KLIKK