A tegnap este történtek után még úgy gondoltam, nem írok, mert lehet unalmas már a Vasutazás.
A ma reggeli események azonban megváltoztatták a véleményemet.
Nyilván lehetnem hiányosságok, de hogy szinte csak az van…
Szóval tegnap este gondoltam, megvásárolom a menetjegyeket a hétvégére.
Ki is néztem egy Hungarycard szelvényt. Nem túl nagy kedvezmény, de azt a hosszabb útra tartogatom.
Mikor elkezdtem lapozgatni a szelvényfüzetet, láttam a pénztáros arcán a feszültséget. A kifejezés csak keményedett, mikor az üdülési csekk is előkerült a táskámból.
Gondosan kinyitottam a füzetet annál a lapnál, amelyik kedvezményt szeretném. Kár volt.
A pénztáros nagy érdeklődéssel fogadta a kiadványt, és nyomban végig is lapozta.
Azonban ezzel kevés időt nyert ahhoz, hogy tudja, mi a következő lépés. Szólt hát a szomszéd pénztárosnak, aki éppen hasonló arckifejezéssel küzdött egy diákkedvezménnyel.
Aztán egyszercsak felpattant, és eltűnt. Hárman tértek vissza.
Előkerültek nyomtatott színes lapok, fekete-fehér füzetek, és végül a pénztáros táskájából a saját, kézzel írott jegyzetfüzete. Megörültem. Volt képzés, tehát előbb utóbb megtalálják a megoldást.
Tévedtem.
– Nincs a számítógépben a kedvezmény. – kaptam a választ kérdő pillantásomra.
– Dehát eddig végig háttal ült a számítógépnek… – próbáltam érvelni.
– De egyik füzetben sincs kód erre, akkor biztosan nincs a számítógépben. – jött a meggyőzés.
Ilyenkor gondolom, nem kellene mindenkit számítógép közelébe engedni. Túl egyszerű bűnbakot találni a felkészületlenségre.
Hagytam hát a kedvezményt, jegy megvan, többit meglátjuk.
Elsétáltam az információ feliratú melegedőbe.
– Holnap lesz a főnök délelőtt, hátha tud segíteni. – kaptam a segítséget.
Úgy gondoltam, kihagyom az emberi tényezőt.
Ma reggel az internetes jegyvásárlást választottam.
Természetesen nem működik.
Telefonos információ szerint lehet, fél óra múlva jó lesz, de a biztos az, ha a kolléganőknél vásárolok a pénztárban.
A kör bezárult.
Én meg állok a kör közepén… hogy kicsit Miskolchoz is kötődjek.

Új infó. Az imént azt az infót adta az ügyfélszolgálat, hogy azért nem működik a jegykiadás, mert áramszünet van a Nyugati pályaudvaron. Kérdésemre, miszerint akkor a pénztárban sem tudnak helyjegyet adni a válasz: Hát, az lehet… de azért megpróbálhatja.
Nem mondom, hogy nevetséges…
Remélem, azért a sínek fölött van áram.
Eszembe jutott, lehet, hogy elfelejtette befizetni a villanyszámlát a vasúttársaság 🙂

Vártam, mikor gyűrűzik be a válság “kedvenc” utazási társaságomhoz. A február hozta el ezt a napot.
A múlt évi sztrájkok árát idén ismét az utasok fizetik meg.
Múlt évben szívtunk az eszement szakszervezetis agymenéseitől, idén pedig megfizetjük az akkor termelt veszteséget.
10%-os áremeléssel csalogatja a társaság azokat, akik kényszerből veszik igénybe szolgáltatásukat (ezt is tehetném idézőjelbe), tehát dolgozói bérletet vásárolnak.
Aki csak úgy utazgatna, tehát csak jegyet vesz, annak 15% a büntetése.
Ezzel egyidőben megszűnt az a kedvezmény, miszerint a bérletesek – akik akkor is kifizetik az utazás árát, ha például sztrájk van – hétvégén fáláron utazhassanak.
Maradt viszont az uniós polgárok kedvezménye.
Persze ilyenkor mi, magyarok nem vagyunk uniós polgárok a Magyar Államvasutak számára…

Még 2005-ben tetszett meg a Hopika zenéje. Ekkoriban divat volt még sörfesztivált rendezni Nyíregyházán. Ez azért is volt jó, mert remek szabadtéri koncertek voltak. Pino mesternek pedig arra is volt gondja, hogy helyi, környékbeli zenekarokat is meghívjon. Többször említettem már, hogy rengeteg kiváló zenész, zenekar van az országban, sőt, a környékünkön is. Sajnos azonban elég kevés lehetőségük van helyi koncerteket kivéve nagyobb közönség előtt fellépni. Pedig igazi, élő zenét játszanak szívvel, lélekkel.

De hogy rátérjek a mai írásom témájára… Új albuma jelent meg a Hopikának. Gondoltam megszerzem. Kétlaki életem azonban nem barátja a postai megrendelésnek, és igazán én sem bíznék szívesen semmit a postára. Ez okból is örültem annak, hogy Miskolcon hétvégén fellép a ZUP. Zavaros? Tisztázom 🙂 Kovács Tamás (itt balra a képen), a Hopika énekese a ZUP egyik erőssége is volt egyben. Gondoltam, ráveszem, hozzon nekem, Debrecenben dolgozó nyíregyházinak Záhonyból Miskolcra Hopikát 😀 Sajnos azonban szomorúan olvastam a ZUP lapján a csapat átalakulását, amelyből pillanatnyilag az egyetlen publikus infó, hogy Tamás távozott. Hopikám így máshogy lesz, és érdeklődve várom vasárnap délben az új felállású ZUP fellépését.

Nézzük ma kicsit más nézőpontból a Valentin napot, mint tegnap.
Legyen csillogóbb, de hidegen csillogó.
Jéghidegen.
Az album tárgyai (mondom tárgyai 😉 ) pénteken kerültek Nyíregyháza főterére.
Én szombaton jártam arra.

Olyasmit írtam a múltkor, hogy jó, ha változnak a tervek… vagy valami ilyesmit 🙂
Most annyira nem örülök neki.
Ma indul egy “fotószakkör”.
Az ötlet valami olyasmi, hogy páran összejövünk, és beszélgetünk, valami képzésféle is belefér, meg fotóséták, egyebek.
Egy ideje már elindult levelezős formában, tehát láttunk már munkákat, nagyjából megvan a felszerelés is, mármint hogy kinek mi van.
Ezek a szakközök arra is jók, hogy kipróbáljunk eszközöket.
Kezembe kerülne például olyan fotóscucc, amiről biztosan tudom, hogy életem végéig csak álmodozhatok róla.
És nem utolsó sorban rengeteget lehet tanulni egymástól.
Nos, az első “foglalkozás” most nekem kimarad.
Tegnap derült ki, hogy ma más dolgom akad. Sajnos nem tudom elhalasztani, mert csak a szombat a szabad napom, amikor megcsinálhatom.
Remélem, a legközelebbi találkozón már ott leszek, mert rám fér.

Tegnap délután nagyon úgy álltak a dolgok, hogy sosem érek haza. Már a harmadik, vagy negyedik busz is elment a tervezett indulásom után.
És mikor már majdnem feladtam, megtörtént a csoda.
Kiderült, nem kell a buszozások után még vonatoznom, hazahoznak autóval.
Negyed hét körül szálltam ki a sétáló utca sarkán.
Ilyen jól már régen esett sétálni a téren.
A fotó persze korábban, és nappal készült, de olyan szárnyalós 🙂

Töretlen optimizmusomnak hála idén ismét megvásároltam a Hungarycard csomagot.
Nem volt egyszerű.
Nekem nem könnyű emberi időben bejutni Debrecen belvárosába.
Nyíregyháza belvárosába még kevésbé. Itt vannak ugyanis Turinform irodák.
A Hungarycard beszerezhető a vasútállomásokon is, ha odatalál az ember a nagypénztárhoz. Ezt ugyanis nem a jegypénztárban lehet megvásárolni, ott használni lehet.
Nyíregyházán ez úgy zajlott pár éve, hogy az információs néni elmesélte:
“Kimegy kedves a peronra, ott megy hátrafelé a posta felé, és talál egy ajtót. Nyitva szokott lenni. Bemegy, balra lesz egy folyosó, meg egy rácsos ajtó. Azon is bemegy, és ott a főpénztár. Ott lehet ilyet venni.”
Egyszer talán majd elmesélem, hogyan folytatódott a történet, most éljünk a mának 🙂
Szóval a pályaudvar azért nem jó, mert náluk nem lehet kedvezményesen, az előző évi füzet alapján megvásárolni.
Marad hát a Turinform.

Első kísérlet.
A múlt héten végig “hajnalos” voltam, így pénteken 4 órakor eljöttem a munkahelyről.
Betömegközlekedtem a belvárosba. Viszonylag simán ment, a debreceni tömegközlekedéshez viszonyítva díjnyertes időt futottam.
Fél öt után két perccel estem be a Turinform irodába.
Kedvesen fogadtak. Elmondtam, miért jöttem.
Sajnálkoztak.
– Két perce lezárták a pénztárt, már csak ingyenes prospektusokat vihetek. De jöjjek vissza korábban máskor, mert valóban érdemes megvásárolni, készpénzt lehet megtakarítani vele.
Sajnálkoztam.
– Elnézést, hogy záróra után jöttem.
– Nem, záróra ötkor, csak a pénztár zár félkor.
– Mééér? – szaladt ki a számon.
– Így van már régen. – érkezett a meggyőző válasz.
Kedvesen elköszöntünk.

Tegnap sikerült időben érkezni.
A második kísérlet meghozta a sikert.
Persze hazudnék, ha azt mondanám, mindent értek.
Szöget ütött a fejemben a legutóbb elhangzott mondat: “készpénzt lehet megtakarítani”.
Nosza, takarítsunk!
– Fizethetek üdülési csekkel? – kérdeztem a Turinform irodában.
– Sajnos nem.
– Kártyával?
– Á, nem. Csak készpénz. Lesz annyi, mert akkor beütöm?
– Igen. Készültem. – mondtam le a készpénz megtakarításról.

Ma még kicsit visszakacsintunk a hétvégi erdei programra.
Megjelentek ugyanis a képek a Sóstói erdő lapján is.
Azt nem ígérem, hogy rendszeresen beszámolok az odúk sorsáról, lakóiról, sajnos erre kevés a hétvége, de néha azért felkeresem majd a madárlakokat.
Remélem, sikerül majd megörökítenem a szülőket, és talán a gyermekeket is.

Ne menekülj, nem politika jön. Azt én is unom már. Lassan a gázt sem merem kinyitni, nemhogy a vízcsapot…
Szóval ez most más.
Két hete történt, hogy fúrás, kopácsolás hangja verte fel az erdő csendjét a tornapályánál.
Pár lelkes ember látott hozzá a hideg délelőttön a fészekodúk készítéséhez. Abból az akcióból kimaradtam némi céges tevékenység okán, tegnap azonban folytatódott a program.
Ha már elkészültek a lakások, illő, hogy átadják azokat.
Sikeresen elaludtam szombat reggel, így majdnem 11 órakor eredtem a fészekodú szerelők nyomába.
Azt szeretem Nyíregyházában, hogy nem tudok olyan helyre menni, ahol nem találkozok ismerőssel.
Most is már az erdő szélén összefutottunk. Aztán hamar megtaláltam a lakásátadó bizottságot is.
Már körülbelül a tizedik odú felszerelésénél tartottak érkezésemkor.
Fotózgattam kicsit, aztán a kijárt utakat kicsit elkerülve áztattam a cipőmet a gyönyörű tiszta hóban.
Ha követni szeretnéd a program alakulását, ITT és bal oldalt is kilinkeltem a Sóstói erdő lapját.
Ott is találsz egy beszámolót, és pár nap múlva képeket is.
Az én képeimet a következő képre klikkelve nézheted meg.

Kitalálod, miért van ma ez a kép?

Érdekes dokumentumra hívták fel a figyelmemet. Az írás az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal oldalán jelent meg, ebből adódóan jóval több egyszerű írásnál.
Mint tudható, nagyjából kétcélú étkezési utalvány létezik. A hideg (ezt hívják ennikéknek) és a meleg (ezt hívom én ennipirosnak).
Kicsit pongyolán fogalmazva a kék az általános célú, nagyjából azt veszel érte, amit akarsz. Így hát ez évtől büntetni rendelik használatát, 90% adóval.
Van egy kevésbé büntetett kategória, aminél 25% a büntetés (jó, az adó) ha használod.
Ép eszű ember nyilván utóbbit választja, majd csak elfogy alapon.

Adódik tehát a feladat a jól teljesítő hivatal számára. Szedjük be valahogy a kiesést!
Ha nem megfelelően használod, tehát nem tömegmenzára, éttermi étkezésre, hanem mondjuk te akarsz főzni magadnak, mert az olyan, amilyet szeretsz (és persze olcsóbb is) akkor úgy megbüntetnek, hogy nem csak az étvágyad megy el.

Emlékszem, mekkora felháborodást váltott ki egyes számla nélkül is költséget elszámolhatóban (hogy pontosabban ne írjam le) mikor néhány polgármester a segélyt étkezési utalványban adta ki elkerülendő, hogy képletesen szólva a tücskök a vonóba húzzák.
Mondhatod, igazuk van, nincs okom dörmögni.
Igen, betű szerint igazuk is van.
Csak az zavar, hogy mindig csak egy réteg az, amelyen alkalmazzák a jogszabályokat.
Betű szerint.
A többiek vagy maguk készítik el a kivételszabályt önmaguk számára, vagy eleve kívül esnek mindenféle elváráson…

Úgy tűniik, nehezem szakadok el a medvétől 🙂
Kedden késő este úgy gondoltam, aludni kellene.
Aztán még egyszer körbelapoztam a tv programot.
Illetve nagyjából félkörbe.
A Filmmúzeumon ugyanis éppen kezdődött a Sörgyári Capriccio.
No, ez is egy olyan film, amit nem lehet otthagyni.
Ne kérdezd, hogyan ébredtem fel szerda reggel 😉

…hogy lássuk a medvét!
Most megfordítom 🙂
Ahogy a híradásokból láttam, a maci kijött, evett, visszament. Hogy csak fázott, vagy tényleg hosszú tél lesz? Ezt majd meglátjuk.

Ez az a nap, amikor egy fontos kérdésre kaphatunk választ.
Ha ugyanis február másodikán kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, visszamegy barlangjába, és hosszú telünk lesz.
Tegnap reggel a hétvégi rémisztgetésekre hallgatva jól felöltöztam, és persze kijöttem a barlangomból. 🙂
Este munkából hazajövet egy pulóverem már a táskámban utazott velem.
A híradások mára is mínusz 20 fokot emlegetnek. Így a jegesmedvétől sem nagyon várható el, hogy időjóskodjon.
Valahogy azonban mégis meg kellene tudni, mi várható.
Lássuk tehát a medvét 😉