2006.01.30. hétfő, 08:10
2006.01.29. vasárnap, 17:59
…néhány gondolat, mielőtt hozzálátnék a képekhez.
Kiváló, rugalmas, és biztonságos szervezésű bemutató volt.
A technikáról: minden működött, a gép is kibírta egy készlet akksival szinte az utolsó kockáig, a vaku pedig teljesen, pedig szinte végig maximális teljesítménnyel kellett mennie.
Az eredményről pillanatnyilag annyi tudok mondani, mint az ismerősnek, akivel a nap végén összefutottam: Biztosan sok kép lesz a BuSzaCsáról, de hogy hányon lesz repülő? 🙂
…és mégegy: ha én profi fotós lennék több százezer forintos felszereléssel, és megállítanék egy versenyt akár néhány pillanatra is, hogy képet készítsek, nagyon szégyellném magam…
Szóval remek szórakozást nyújtott a nap, elkezdem bemásolni a gépre a képeket, kiselejtezem, és szólok, ha kész van 😉
|
A számítógépem: Micsoda nyugodt nap! 🙂 Kávézgatok, képeket nézegetek, és várom, hogy hazaérjenek a modellversenyről az új fotókkal… |
“Szúrópróbaszerűen ellenőrzi az ÁNTSZ, hogy a nagy hidegben betartják-e a szabadban dolgoztató cégek a munkavédelmi előírásokat. Vagyis van-e óránként legalább 5 perc melegedőidő…”
2006.01.26. csütörtök, 17:11
“Koptatod a padot, csak azt nem érted,
Hol vannak a hősök, a példaképek.
Az utcanév is naponta változik.
Lehetnek eszmék, jöhetnek újak;
Ne nyomjon minket földre a holnap!
Ne mondja senki, hogy úgysincs igazság!
Kemény idők, kutya világ;
Egymásba érnek az éjszakák.
Kemény idők, kutya világ;
Mióta várjuk a nagy csodát?
Ez egy kutya világ!”
Vörös István és a Prognózis : Kutya világ
2006.01.25. szerda, 18:07
Kicsit maradjunk még a róka bőrénél…
Nem láttam még az új Üvegtigrist, (az 1-et tegnap igen és ismét tetszett) de olvastam kritikákat… még mindig azt mondom, meglátjuk majd.
Más.
Írtam nemrég, hogy Sylvester Stallone újabb filmekre készül, illetve régieket folytat.
Megint más.
Valaha kedvenc lemezboltom immár szinte egyeduralkodóvá vált ennek minden hátrányával.
Már nem annyira kedvenc.
Már nem dolgoznak ott azok, akiknek egy listát odaadva tíz perc múlva az összessel megjelenik, sőt, néhánynál felhívja a figyelmemet, hogy van szép állapotú használtban is.
Már nem megyek be nézelődni.
Minap mégis megláttam egy DVD-t, aminek szép nagy sárga akciós ára volt.
Bementem. Kérem az “eladótól”. “Nincs”.- mondja. “De a kirakatban ott van.” – erősködöm. Kimegy, majd vissza… “Nincs” – mondja. Kimegyek, majd vissza, és megmondom, hanyadik sor, hanyadik oszlop. Kinéz. “Tényleg” – mondja – “de az ár nem jó rajta”.
Végiggondolom, kezdjek-e cirkuszolni 500 forintért… inkább nem teszem, csak annyit mondok, “akkor talán árazzátok át”.
Másnap arra sétálok, és megakad a szemem ugyanazon a DVD-n, de most nem a kirakatban van, hanem az állványon, az utcán, három darab, a kettő régi áron, a harmadikon nincs ár.
Bemegyek. Ártatlan arccal: “Látom, lement az ára a DVD-nek” Eladó felveszi a “naittvanezaköcsögmegint” arckifejezést, kimegy behozza mindet, és közli rossz az ár rajta.
“Aha” mondom, és elköszönök. Szerintem végleg…
Aki összefüggést keres a cím, és a két utóbbi bejegyzésrész között, közel jár az igazsághoz 🙂
Kedvenc képbirizgálómnak újabb verziója jelent meg. Érdemes kipróbálni, hiszen ingyenes program létére igen nagytudású, és persze tud magyarul is.
2006.01.23. hétfő, 18:26
Jó néhány évvel ezelőtt ragasztottam ezt a nevet egy közeli – akkor még – ABC áruházra.
Az igazi KGST-piacok ideje volt ez, mikor TAKT kazettákon kiváló minőségű, és nálunk akkor nehezen elérhető zenéket vásároltunk a lengyel sráctól, kartondobozban lapozgattuk a bakelit lemezeket, és ujjongva, alku nélkül hoztam el a Uriah Heep moszkvai koncertlemezét…
Ez az ABC – helyzeténél fogva – a városba érkező ukrán turisták bevásárlóközpontja volt – ki gondolt akkor még a TESCO-ra? Nos, ez az áruház hamar arra a szintre került, hogy más nem is nagyon nézett be oda. Ekkor kapta ezt a nem túl hízelgő nevet…
Aztán változott a rendszer, és kitakarítottak… mármint az áruházban. Jó kis gárda jött ott össze, és a környék lakói lassacskán odaszoktak. Ha névről nem is, de arcról ismerték egymást a vevők és az eladók. Ahogy mondani szokás, fél szavakból is értettük egymást. Ha figyelmetlenül a “mosott” virsliből kértem, az eladó nem mulasztott el visszakérdezni: párizsit mondtál? Szóval ment szépen minden. Hangulatos kis lakótelepi bolt volt.
Aztán úgy november körül egy hétvégén a bolt előtt zöldséget, gyümölcsöt árusító néni megállított, és megkérdezte, aláírok-e egy lapot? Kézzel írott pár mondat azt kérte a tulajdonostól, ne cserélje ki az eladókat.
Nem vagyok egy aláírogató típus, ezt mégis aláírtam, bár tudtam, nem sokat érünk vele.
Aztán kicserélődtek. A tulajdonos három boltjának eladóit cserélte meg, tenisz nyelven forgás volt.
Azóta ma voltam harmadszor a boltban.
Fancsali eladók lézengtek ma is. A hűtőpultban pár óra múlva lejáró szavatosságú termékek keveredtek akcióba egymással, a pénztárban középkorú hölgy ismerkedett a technikával, és annak ellenére sikerült néhány vevőt fizetésre bírnia, hogy a biztonsági őr segített neki.
Cserébe fehér köpenyes eladó húsz centiről asszisztált az orrfúvásomhoz, majd miután semmin nem tudott rajtakapni, a másik vevő után vetette magát. Bizony, két vevő is volt. Én néhány zsömléért tértem be, de féltettem tőle testi épségemet, inkább előre csomagolt tartós kenyeret vettem.
Azt hiszem, inkább távolabbról hozom máskor a péksüteményt…
Pár napja találtam a hírt, hogy január 29.-én ismét modellező verseny lesz a BuSzaCsában.
Múlt évben szinte ugyanezen a napon volt hasonló, akkori képeim igencsak tükrözik, mennyire túlbecsültem felszerelésem, és magam képességeit.
Idén kicsit más felszereléssel teszek próbát. Jó lesz megtudni, most hol a határ, és bizonyára ismét érdekes, látványos lesz a bemutató is.
2006.01.21. szombat, 16:34
Szegény rókának nem sok nyugalma van mostanában. Kicsit visszanézve a közelmúlt bejegyzéseit megállapítottam, hogy semmit nem vethetek mondjuk Pataki Ági szemére, hiszen nálam is vissza-visszatérnek olykor a témák, még ha nem is motorozgatok egy szakadt büfékocsi körül (ízirájder, öcsém) 🙂
Szóval vasút, és az ő menetrendje.
Az ember utazgat, és mivel hét közben a munka köti le az idejét, marad e játékra a hétvége, ami ugye nagyjából egybeesik a lustálkodom kicsit időszakkal. A reggeli kávészertartás része a kávé utáni kis nyugalom. Ennek vége felé lopózik a képbe Elvira, a mávtündér. (Nem alaptalan a nyájas olvasó sejtése, hogy ezt sem ússza meg, de némi időt még nyer, mert most nem ez lesz a téma.)
Tehát az “intelligens menetrendet” inzultálva hamar kiderül, hogy ha kilenc előtt nem sikerül a pályaudvarra érni, akkor két lehetőség marad: vagy elbóklászik az ember fél délelőttöt – ami ugye kevés arra, hogy valami hasznosba kezdjen, mert úgyis félbe kell hagyni -, és 11 előtt néhány perccel indul el, vagy IC. Nyilván utóbbi marad. Pénztár, mosolygós jegykiadó (egy percre átvillan az agyamon, hogy azt gondolja: “Na, ennek sincs jobb dolga, mint itt téblábolni”) és a meglepetésszerű 21-es kocsi a vonat végén.
Mivel van még időm, gondolom, megnézem a többi kocsit is, ezért már csak nem költözök másik városba 🙂
Ahogy elindulok, látom a peronon dohányzó kalauz értetlen arcát: “Nincs rajta egyenruha, miért megy a mozdony felé?” Aztán mikor az első kocsinál visszafordulok, megkönnyebbülten felsóhajt. A köhögési roham utáni vörös arcával megállapítja, hogy bizonyára a kétjegyű számok ismerete haladja meg képességeimet, és megnyugodva fellép a vonatra. Én is elfoglalom helyem a marhavagonszerű kocsiban, megpróbálom felgyűrni a csomagtartóba a pakkomat, és a kabátomat, majd miután ez természetesen nem sikerül, útitársaimhoz hasonlóan a padlóra teszem a csomagot, az ölembe a kabátot… de jó is egy IC.
Ekkor megjelenik az iménti haláltusáját meglehetősen jól kiheverő kalauz, és arcán a “majdénelmagyarázomennekaszerencsétlennekmiazafogas” kifejezéssel hosszú ujjával a csomagtartón fityegő vasdarabra mutat.
“Haaazaa, hazaa!” jut eszembe, de engedelmeskedek. Miután a kalauz továbbáll, felveszem a földről a kabátomat, leporolom, és elnézést kérek a mellettem (ablaknál!) ülő nénitől, aki valamiért a kalapját igazgatja.
A hátralévő húsz perc nyugalomban tellik.
Hol a mező közepén betont kevergető valamiket nézegetem, hol a másik oldalon a faluszéli tóba fulladni készülő kis(ebbségi)gyerekeket, vagy pihenésképp a vagon két részét elválasztó ízléses füstüveglapot.
Emlékszem régen, mikor a hatalom munkát, és kenyeret adott az embereknek cirkusz helyett, ez az üveglap működött füstszűrőként. Balra dohányzó, jobbra nem dohányzó, és mivel valamirevaló utas másik kezében csomag van (egyikben ugye a cigi) ezért előrelátóan ajtót ide nem is szereltek…
De lassan megérkezünk. A legizgalmasabb rész következik: vajon hanyadikra jön be a vonat? Olyan ez, mint mikor nagymama az ismétlést is végig izgulja … persze, hogy a harmadikra érkezünk.
Irány a troli. Találó név ez a tömegközlekedés…
Akkor szeretem a városi havat, mikor esik. Egy perccel sem tovább, mert jönnek az autók, a szórók, és a koszos fűzészporos sár marad, míg le nem hűl a levegő. Mert utána vagy sík jég (esetleg porhóval befedve), vagy borda… szóval nem mindig fontos elesni ahhoz, hogy kitörje a lábát az ember.
Aztán azt mondja reggel az autóban a rádió, hogy vigyázzunk a gyalogosokra, mert csúszik az út. Eszembe jut, hogy vajon ezt csak az autórádiók mondják, és a gyalográdiók pedig azt, hogy vigyázzanak, mert az autósoknak is csúszik az út?
2006.01.20. péntek, 18:44
Immár tudjuk mikor először, és mikor másodszor, és sejtjük, mi vár ránk addig.
Beköszöntött az az időszak, mikor a levelezőprogramban leporolja az ember a pár évvel ezelőtti szűrőlistát, nem kapkod a telefonért az SMS-hangra, inkább a reklámújságokba sem lapoz bele, és mikor a postaláda tartalmát egyenesen a szemetesbe dobja, elgondolkodik, vajon nem volt-e véletlenül valami hasznos – mondjuk csekk 🙂 – is közte?
Rémlik valamilyen ajtóra kitehető tábla az előző időszakból, amely a lelkes pártaktivisták zaklatásától volt hivatott védeni, de sajnos csak rémlik, így lehet, saját magamnak kell előállítani valamit.
Ha lesz valami jó ötletem, közzéteszem. 🙂
…addig pedig egy részlet a címben említett Adamis Anna szövegből:
“…De azt ne feledje senki se, ki cédulákat ír,
hogy róla is készülhet más helyen, ugyanilyen papír,
az utolsó cédula kőből van, vagy fából, ha kevés a pénz,
és múlt időben ír oda egy erre fizetett kéz….”
