Vasút

Nézegetve az új vasúti menetrendet olyan nekem, mintha egyetlen cél az eddigi állandó késések “menetrendesítése” lett volna.
Mert ugye mi más indokolhatná, hogy például egy Záhony-Budapest viszonylatú vonat fél órát áll mondjuk Nyíregyházán, vagy Debrecenben, mielőtt tovább indulna?
Más. Expressz vonat. Jó ötlet… volt. Mindaddig, míg nem lett kötelező a helyjegy rá. Mert akkor nyomban csak egy koszos, lassú IC lesz belőle, ugyanazon az áron…
Megint más. Egy ideig büszke voltam az új pályaudvarunkon a meglehetősen magas szintű tájékoztatásra. A hangosbeszélő most is kiváló, a tájékoztató táblán azonban keresztülsöpört a “logika”.
Feltűnt, hogy igen kevés az érkező vonat. Aztán mikor egy várakozás alkalmával végigfutkostam pár vágányt, az utascentrumban kiderült az igazság. Mintha csak azok a vonatok érkeznének a tábla szerint, amelyek nem közlekednek tovább.
Tudom, figyeljem a hangosbeszélőt…

.

Ezt még felteszem, aztán visszatérek a földre 🙂


.


Feketezaj


Galambgyűlés


Köd

Ahogy elnézem ezt a képet, az jut eszembe, hogy a varjak is meggondolták, repüljenek-e ebben az időben?


Hol kerék, hol talp


Üvegcserepek…

…csillogtak az úton néhány perce, mikor ismét a pár nappal ezelőtti helyszínen jártam. Két autó ütközött újfenn, talán nem történt személyi sérülés, utasaik az átalakított karosszériák mellett beszélgettek.


Elmúltak az akciók


Csavar


Félfény

Ahogy múlnak az ünnepek, úgy fogy a csillogás is. Lassan kialszanak a fények, és előbb-utóbb a dekoráció is eltűnik.
Visszaszürkülünk.


Óriásplakát

Egyre több kerül elő az utcasarkokon, sokszor nem a legjobb helyen. Ez kivételesen jó helyen van és ebben a formájában látszik, mekkora a különbség egy téma két feldolgozása között.

Más. Tegnap dél körül sétálgatva az egyik legveszélyesebb kereszteződésben, a Sóstói út – Stadion utca kereszteződésében látom, a kerítést javítják. Körben betontörmelék, egy kidőlt jelzőtábla…
Éjszaka történt a baj, (Racsi képei megnézhetők a SZON-on) talán egy óriásplakát takart kissé, ami persze nem von le semmit a figyelmetlen felelősségéből, mégis talán ha máshol van a plakát…


Vége a bulinak

Fülemben a Prognózis zenéjével ballagok hazafelé, mikor meglátom. Vörös Pisti épp ott tart, hogy “ez egy kutya világ”, mikor előveszem a fényképezőgépet, és vizuálisan inzultálni kezdem a kukát. A második beállítást jónak ítélem, ekkor veszem észre, hogy egy srác értetlen arckifejezéssel próbál valamit mondani.
Fülhallgató ki, “mondd újra!”
Srác: “Miért tetszik lefényképezni?” No, ez az év is jól kezdődik, mindjárt letetszikeznek.
Megmutatom a kijelzőn neki kb. ezt a kivágást…

“Mi jut eszedbe róla?”
“Vége a bulinak” mondja.


Hány lába van?

“…Mindegyiknek annyi lába, ahány lik a nadrágjába’
Belebújnak – felveszik, lefekszenek – leteszik…”


2006

“…Ez itt a városom,
Mondd te is, hogy itthon vagyok
Lásd hát, nem csak emlék,
Hitből, homokból építették.”

Császár-Tapolcai: A város dala

A dal klipjét itt lehet megtekinteni..