20200202

Talán észrevetted, hogy megfogyatkoztak a megjelenéseim. Ennek oka egy magán jellegű történés, amely természeténél fogva magasabb prioritást élvez, és érinti az eseményeken történő részvételeimet is.
Mivel azonban ezek és a fotózás az energia visszanyerés részei nálam, alkalom- és véletlenszerűen fel felbukkanok majd, és legalább a hétvégi programajánlót tartani szeretném.
Elkezdtem egy formai megújulást is a blogomon, ez a mobil nézetet pillanatnyilag nem érinti, “asztali nézetben” azonban már segít az elmúlt évek kb. négy és félezer bejegyzése között kalandozni.
Természetesen elérsz az eddigi formákban, esetleg nagyobb rekcióidővel. Szóval érezd jól magad, majd jövök néha. 😉


Hó volt, hó nem volt

Sok havat nem láttunk még a környékünkön ezen a télen, valahogy mindig eltűnik az időjárás előrejelzésből, mire eljön az ideje. Talán ezen a hétvégén megérkezik, mert egyébként nem sok eseményt tudok most ajánlani.

Ma este hattól azonban Jam Session a hallgatókkal a Nyíregyházi Egyetemen a Rockwise Zenekar közreműködésével.
Meséljétek majd el, milyen volt, szerintem érdekes lesz.

Ugyancsak különleges produkciót ígér péntek estére az Incognito Club is Debrecenben.
A Free 4Boomers Zenekar – Szabad Zenei Alkotóműhely című esemény a szokásostól eltérően este nyolckor kezdődik.
Láttam hasonlót, megismételhetetlen, és fantasztikus hangulatú volt.

Péntek este fél nyolckor kezdődik Nyíregyházás, a Filterben a VERS & SLAM – “Benned van a vers & szellem!?” című irodalmi est.

A februárba a Keresztúri Esték programjával lépünk át szombat este.
A Henye Borbárban most is este hétkor kezdődik a műsor, melynek címe I Heart Swing. Iván Szandra és Jász Andris műsorát láthatod.


Megjelent az RRB albuma

Az RRB hazai és külföldi feldolgozásokat játszó zenekar, melyet más formációkból jól ismert zenészek hoztak létre múlt év nyarán.

Lássuk először, mit is jelent a három betű! RRB, azaz Retro Rock Band.
Ezzel az időszakot, és a műfajt is behatároltuk nagyjából.

A nyolc tagból álló együttes a hatvanas évektől a kilencvenes évekig terjedő időszak dalaiból válogatta össze jó egyórás műsorát szerdán, a Városmajori Művelődési Házban adott koncertjére.
Ebben a felállásban öten szólóban is énekelnek, a hangszeres szereposztás pedig két szólógitár, ritmusgitár, basszus, dob és billentyűs hangszerek.
A fronton a VOX együttesből jól ismert Antal Krisztina és Antal Éva éneke határozza meg az alap hangzást.
Szólógitáron Bari Lajos és Bary Ernő játszik, Lakatos Tibor basszusgitározik, és énekel, Demeter Japi János a billentyűs és ő is énekel dalokat, Mester Tamás ritmusgitáron kísér és vokálozik, Majoros János pedig az ütősökért felel, de őt is halljuk énekelni olykor.

Megfejtettük tehát a három betűt a címből, jöjjön az album. Nálam ez az első albumuk, és természetesen a teltházas koncert fotóit tartalmazza. Klikkelj a képre!
KLIKK


Éjszakai tehetségkutatás

Tegnap fáradt, és agymosott voltam. Nem volt kedvem egyik koncerthelyhez sem, amit nyilván ma már bánok. (Igazából már tegnap is.)
Jobban esett itthon semmit tenni, illetve később, mikor semmi kedvemre való zenét nem találtam, lekövetni a Club Hollywood-ban zajló tehetségkutató résztvevőit.

Csináltam egy saját tehetségkutatást a formációknál fellelhető zenéik alapján.
Tudom, ennek semmi értelme, de kell néha kicsit fotelpatkánykodni. 🙂
Nem nagyon olvastam, csak hallgattam, a jegyzetekből pedig összeraktam egy írást.

A Cleo Hivatalos kezdett akkor, mikor én még nagyjából a munkahelyen kuksoltam.
Másfél videót találtam a négy tagú formációtól, és nagyon bejött a zenéjük a hangulatomhoz.
Csendes, nyugodt, dallamos zene, kellemes ének.
Jó lenne néhány, nem – talán – a dobos fejkamerájával készített zenét is meghallgatni, mert ígéretes.
(Tudom, el kell menni a tehetségkutatóra. 🙂 De ha egyszer még van munkahelyem…)

“Hazai” zenekar következett, a nyíregyházi estenden.
Ők nagyjából azt a zenét tolják, ami kicsit már túl van azon, amit a hörgősből még kedvelek, de ez igazán a tehetségkutatásban nem számít.
A felvételen – amely Pál Misi munkáját is dicséri – egy összeszokott, pontosan játszó társaság hallható, tehát ha az én elfogultságomat levonjuk, akár jó helyezésük is lehet majd.

Miskolcról érkezett a viszonylag sok tagot számláló SteelO zenekar.
Első rövid klipjükben a gitár hangzás fogott meg azonnal.
A videómegosztón talált Kiskece című feldolgozásuk után kicsit tisztult a kép.
Engem nagyon zavar az a “trend” hogy ismert – mondhatni húzó – dallamra reppelnek, de ez a dal több ennél. A végére érve már tetszett.
Nem kellett volna tovább keresnem zenét, bár az nem az ő hibájuk, hogy én nem kedvelem a rap-et.

A TooFar zenekar Párkányból érkezett.
Két klipbe néztem bele, ennyit találtam. Együtt vannak, szépen szólnak, szövegek rendben, de valahogy mégsem fogott meg.

A weinkillers adatlapján ethno-punk van megjelölve műfajként.
Ebbe elég sok dolog belefér, és elég sokan művelik ezt a műfajt. Az első tíz másodperc után be is ugrott a Paddy and the Rats.
Nem a korai, hanem a mostani Paddy. Szóval eladható bulizene, de nagy a konkurencia.

A Caephis zenekar Hajdúszoboszlóról érkezett, ahol a kedvelt koncert helyszín – ahová egyszer úgyis eljutok – is működik.
Sajnos zenét nem találtam tőlük.

Egyetlen, számomra ismerős formáció volt a tehetségkutatón, a záró fellépő, a Periscope.
Róluk sokat meséltem már, szinte a kezdetektől követem őket, és tetszik, amit csinálnak, ahogy haladnak, remélem, most is elhoznak valami fontos díjat.

Én most itt nem osztok díjakat, nem hirdetek győztest, mert nem lenne igazságos ilyen villám meghallgatások után.
Abban azonban biztos vagyok, hogy az ott lévők jól szórakoztak, és ismét rivaldafénybe került néhány tehetséges csapat.


Rock, blues, latin

Tegnap este felfedező túrán voltunk, a Retró Rock Band műsorát néztük meg a Városmajori Közösségi Házban.

Péntek délután kettőkor kezdődik az Öröm a Zene 2. tehetségkutató a Club Hollywood-ban, ami nagyjából annyit jelent, hogy így ez most kimarad nálam.

A Szmog Pub-ban a BNG zenekar játszik blues és rock feldolgozásokat este fél tíztől.
Őket 2017-ben, az Öröm a Zene tehetségkutatón láttam, és nagyon tetszett a zenéjük.
Meg kellene nézni ezt a koncertet, ha már az idei tehetségkutató munkaidőmben lesz. 🙂

Debrecenben, az Incognito Club-ban este kilenctől Swing & Cimbalom koncertre várnak.
A cimbalom, bőgő, gitár, dob felállású formáció sok meglepetést is ígér.

Szombaton és vasárnap az Állatbarát Alapítvány tart BIG Dog Days-t.
Elsősorban az “emberimádó mackók” sétáltatását szeretnék most előnyben részesíteni, hiszen ők azok, akiknek ebből kevesebb jut.
Állítólag napsütéses idő lesz, de hidegben is kiválóan sétálnak. 🙂

Debrecenben, az Incognito Club-ban a Smith Rock Family koncertezik, vendég Szabó Krisztián, a P. Box volt billentyűse.
Izgalmas estének ígérkezik.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban a Latin Projekt műsorát láthatod este héttől, a Keresztúri esték szervezésében.
A gitár-trombita duó nagyobbrészt Szűcs Antal Gábor latin szerzeményeiből válogat.


Chameleon Jazz Band

Érdekes koncertet láttunk szombat este Bodrogkeresztúron. A Henye Borbárban a Chameleon Jazz Band játszott.
A formációval ez volt az első találkozásom, és most volt időm kicsit olvasni róluk, mielőtt elindultunk.
Megnéztem néhány videót is, ami megerősítette, hogy a “dallamos jazz világában” töltjük majd az estét.
A bő egy órás koncert alatt feldolgozásokat és saját dalokat is hallhattunk. Nekem inkább a feldolgozások jöttek be, és különösen jó volt a záró műsorszám, ahol mindenki megmutathatta, mit tud.
A megszólalás most is kiváló volt, de ez annyira természetes a Henyén, hogy nem is kellene kiemelnem.
Jó este volt, és hazafelé már a tejföl köd is eltűnt.
Ez az egy képem van a koncertről. Fenn, a linken pedig megnézheted, mivel vár még a Keresztúri Esték?


VAN január

Péntek este az Incognito Club-ba érkezve arról beszélgettünk, hogy 2009 óta nincs olyan év, hogy legalább egy VAN koncerten ne találkoznánk. Több alkalommal, az indító, januári koncertem is incos VAN volt. Így aztán az “A köd sem tart vissza?” kérdésre természetes volt a “Nem hát!” válasz. 🙂
Igen jó helyünk volt nézőként, és örültem is, hogy foglaltunk, hiszen most is teltház volt.
Láthatod majd, készítettem néhány képet, a látószög azonban nagyjából az előre-hátra hajlás miatt változott. 🙂
Jó koncert, jó este volt, voltak új dalok, és egy új kihívás számomra. Bár szorgosan hallgatom a Forog című albumot, az Ai Vis Lo Lop szövegével továbbra sem tudok megbirkózni.
Ehhez most csatlakozott egy svéd szövegű dal… “Bittida en morgon innan solen upprann”
Nézzük inkább a képeket! 😀 Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Péntek, szombat, szerda

Mai ajánlóm a fenti három napot érinti. Nem lesz nagyon hosszú még ez sem, de lassan elszabadulnak majd a programok. 🙂

A péntek estét Debrecenben töltöm az Incognito Club-ban.
Azért itt, mert VAN Koncert lesz, és azt, ha tehetem, nem hagyom ki.
Életemben először helyet is foglaltam. 🙂

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban is lesz koncert pénteken, és szombaton is.
Péntek este a Sexnuggets játszik.
Őket nem ismerem, pedig – közösségi oldaluk szerint – nemrég ünnepelték 7. születésnapjukat.
A budapesti formáció pop-rock, funk és grunge zenét játszik.

Szombaton a két pénteki koncert helyszínhez egy harmadik is csatlakozik, és számomra ez tűnik esélyesnek.
Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban a Chameleon Jazz Band lép színpadra a Keresztúri esték szervezésében este hétkor.

Nyíregyházán a Club Hollywood-ban Pótszilveszter lesz a Parno Graszt Zenekar közreműködésével.

Debrecenben, az Incognito Club-ban Hangácsi Márton: <30 című Lemezbemutatóján vehetsz részt.

Jövő szerdán 18 órától Nyíregyházán, a Városmajori Művelődési Házban (térképen Városmajori Közösségi Színtér) a Retró Rock Band játszik.
Eleget téve a kedves meghívásnak igyekszem odaérni, mert minden új formációt meg kell néznem. 🙂


Lazarvs

Nevet váltott az Apey & the Pea, Lazarvs néven folytatják sikeres menetelésüket.
Koncert turnéjuk szombati állomása Nyíregyháza, a Club Hollywood volt.
Zenéjük azon a határon van, amit még szívesen hallgatok azért is, mert nagyon ritkán hallani ennyire kidolgozott, pontos színpadi megszólalást. Órát lehet hozzájuk állítani, mondtam egy ismerősnek a koncert közben.
Triótól ilyen hangszeres megszólalás elég ritka. Kiemelkedő szerep jut minden hangszernek, és ez meg is valósul koncertjeiken. Nem véletlen tehát a közönség rajongása sem.
Apey mondott pár szót arról, miért is szereti Nyíregyházát, a nyíregyháziakat. Ha van pár perced, nézd meg ezt a videót!
Aztán klikkelj a képre, és lapozgass a koncert képei között!
KLIKK


Queen Forever Tribute Band Újfehértón

Jó hosszú lett e bejegyzés címe, pedig a Zajti Ferenc Kulturális Központot bele sem írtam. 🙂
Itt volt ugyanis szombat esti koncertkörutam első megállója.
A Queen Forever Tribute Band remek előadásaival egy ideje belopta magát a szívembe annak ellenére, hogy sohasem voltam igazi Queen fan.
Mostani koncertjük is nagyon jól sikerült. Az igen jó megszólalás és a lelkes, nagyszámú közönség közreműködése fantasztikus hangulatot teremtett.
A bevezetőből az is kiderült, hogy a koncert egy – Újfehértó szülötteit bemutató – sorozat része.
Lehet tehát további, hasonló színvonalú műsorokra számítani a városban.
Külön örültem, hogy a fronton tableteket használtak, a most következő képeknél láthatóan sokat segített az arcok derítésében. 🙂
Nézzük tehát a remek koncert képeit! Klikkelj az ittenire!
KLIKK