Csíkos rejtvény

Kicsit porolom magamról a sarat, azaz megosztok egy beszámolót, és egy albumot, valamint az egyik rejtvény megfejtését is megadom. Ebben az a szép, hogy így vagy három szúnyogot, illetve legyet ütök egy csapásra.
Most, hogy ügyességem ilyen frappáns bizonyításra talált, akár beszélhetnék a lényegről is. 😉
Mi az?
Közel kétszáz öreg, és többször ennyi fiatal látogatott az 5. születésnapjára?
Nem nem vagyok gonosz (mindig), ezt most megmondom. 🙂
Ez bizony az 5. KGST Party, melyet – de ezt már tudod – hétvégén rendeztek meg szép városunkban.
A többi szám pedig a közel 200 keleti autó és motorkerékpár-csoda, illetve gazdáik, valamint az a baráti társaság, akik évről évre megtöltik a BuSzaCsa parkolóját.
Én magam ugyan nem vagyok ötéves (talán nem is nagyon emlékszem már rá 🙂 ), csak a 3.-4.-5. találkozón voltam, de mint láthatod, igyekszem mostmár mindig ott lenni. Valóban olyan az egész, mint amikor régen látott ismerősök végre összefutnak, és senkinek nincs semmi dolga, dumálhatnak, bármit csinálhatnak, együtt van a csapat.
No persze már látom, ahogy a Pócsi tesók élénken tiltakoznak a “nincs semmi dolga” ellen.
Valóban.
Ők, és a néhány lelkes segítőjük ezt nem mondhatják el magukról, ők bizony keményen dolgoznak azért, hogy a többiekben ez a jó érzés maradjon meg.
A kis fényezés után pedig a konkrét történések.
Eléggé igyekeztem szombat reggel, nehogy lemaradjak valamiről. Már kilenc után nem sokkal megérkeztem. Jó néhány résztvevő megelőzött már, kis kör a járművek között, pár ismerős üdvözlése, kis beszélgetések, kíváncsiskodás, mi is lesz a program.
Aztán beindul a buli. Megélénkül a színpad, pörgős programismertetés, majorettek, megnyitó.
Majd kis kóborlás, fotózás ismét.

Letelepszem a fűre szemben az ütközésszimulátorral.
Nézem a lejtő végére érkező arcát, majd kiszállás után a szörnyülködést. Csak 10-12 km/órával utazott.

Még a papucsom is elrepült! – mondja az egyik srác.
Megörökítem még a fotós utánpótlást, majd ellépek a POLÍROZÁS feliratú autó elől. Mostmár a bemutatót is fotózhatom.
“Lemostuk a galambszart…mondjuk.” Szóval fényesedik a Trabi. 🙂
Majd ügyességi-ügyetlenségi verseny. Van dolguk a segítőknek, szédülnek a bóják…

Most ugrok kicsit, mert majd megnézed a képeket. Ha pedig nem, akkor úgyis mindegy, mik voltak 😉
Talán a lángosevő verseny szabályismertetőjét említem még:

Mi a feladat?
Simán meg kell enni a lángost.
Persze meg is kell sütni, így jönnek a tűzoltók, és tüzet gyújtanak.
Majd kis habozás után eloltják.

Akik nem tettek rossz fát a tűzre, mennybe mehetnek. 🙂

Hú, most jut eszembe!
A rejtvény megfejtéséről akartam írni. Tehát nézegesd a képeket, megtudod, mi is történt még.
Ha mindenképpen akarsz még a találkozóról is olvasni, nézd meg mondjuk a Premier Fotó tudósítását.
A rejtvény megfejtését pedig itt láthatod mindjárt. Természetesen megnézheted az egész albumot, ha klikkelsz a képre.


KGST

Igaz, csendet ígértem mára, de úgy gondolom, Pócsi Pistiék “Simán” 🙂 megérdemlik, hogy kis hírverést csapjak a holnap immár 5. alkalommal megrendezésre kerülő KGST Party-nak.
A múlt évin nem tudtam fotózni, mert éppen szervizben volt a gépem, de 2005-ben jócskán kattogtattam.
Ezeket megnézheted itt mindjárt, de ha tudsz, inkább gyere el, ha van lehetőséged! Nem bánod meg, ebben biztos vagyok.

klikkelj a képre a jó sok fotó nézegetéséhez


Csiga


Láthatod, a helyzet nem kilátóstalan. 🙂
Legalábbis itt nem.
Ez még mindig konzerv, a sorsdöntő dolgokról majd később.
Elég vacak időben voltam a sóstói kilátóban nemrég, úgyhogy nagyjából ennyi képet készítettem csak.
Ha szeretnél többet látni belőle, vagy Nyolcasbusz, és személyesen, vagy klikk, és nézegetheted a 2005-ös állapotában.
(Az rám is rámférne… mármint a 2005-ös állapot.)


Kimarad

Idén nélkülem rendezik meg Debrecenben a Borkarnevált. Gondolom, ez azért nagy törést nem okoz a szervezők lelkében 🙂
Eddig úgy másfélszer vettem részt az évente megrendezendő eseményen. A múlt évi volt a fél.
A 2005-ös események hatására a múlt évben is ellátogattunk a Békás tó partjára. Ez – ahogy olvashatod a linken – már kevésbé fogott meg.
Az idei programot nézegetve olyan érzésem volt, hogy ha ott vagyok, biztosan nem éreztem volna rosszul magam, de valahogy nem rángatott oda igazán semmi.
Így most, ha végre elállna az eső, Sóstóra néznék ki, a tarpai pálinkafőzde avatójára.
Te pedig klikkelj a békákra a 2005-ös Borkarnevál fotóihoz! 😉


Megyezene

Látod, új kategória indult. Persze tudom, nem vetted észre, dehát pont ezért szóltam 😛
Talán a 2005-ös sörfesztivál volt az, amikor – na jó, inkább utána 😉 – elgondolkodtam azon, hogy ha ennyi jó zenét játszó csapat van, és láthatóan szívvel is játszanak, mi lehet az oka, hogy mégis alig van normális koncert a városban?
Hazudnék, ha azt mondanám, most tudom a választ, viszont azóta sok dolog világos lett.
Először is kiderült, sokkal több jó csapat van, mint gondoltam.
Másodszor az is kiderült, hogy az amatőr zenekarok ritkán kapnak gázsit a fellépésekért, sőt, van, mikor ők fizetnek, hogy játszhassanak.
Nemrégen zajlott az egyik helyi média úgynevezett tehetségkutató versenye, ami elég botrányos véget ért, de arra jó volt, hogy kis időre felkavarja a … lápot. De ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval elkezdtem gyűjteni a megyebeli zenekarok netes elérhetőségét, gondoltam, belenézek, belehallgatok kicsit – már ahol lehet. Jó néhány címem már volt, mikor útjára indult a Music In Nyíregyháza Online, mindannyiunk MINYONja 🙂
Ők már jóval nagyobb link gyűjteménnyel rendelkeztek. (Kicsit a témától ismét eltérve elmondható, sokat köszönhetnek nekik a helyi zenekarok.)
Tehát gyűjtenem már nem kellett, csak nézelődni, hallgatni. Szerencsére rengeteg érdekeset lehet megtudni a helyi csapatokról, és mivel rajtam kívül mindenki lusta, 😛 Béres cseppet pedig még én sem szedek, gondoltam, összegyűjtögetem közvetlenül a hallgatási, nézési lehetőségeket.
És ha már hallgatom, nézem a lapokat, írok is olykor pár szót a zenéről, és esetleg a lapról is.
Megjelennek lassacskán a piros linkek, előtte azonban jöjjön egy fotóm mondjuk a Hopika már emlegetett sörfesztiválos koncertjéről.

klikk a képre a koncertalbumhoz
Hogy miért pont velük kezdek? Mert legalább felidézek egy sörfesztivált, ha már elmaradt.
Mert éppen ők szóltak a MagyaROCK Rádióban, mikor eszembe jutott ez a project. 😀
Meg hát éppen most újul meg a lapjuk, mikor írni akartam, remek zenét hallgathatsz ott, csak a lapot kellene gyakrabban frissíteni. Tehát most zene éppen nincs, de frissül a lap. Szerk.: Időközben csak a FB oldal maradt.
Lassan írok, úgy tűnik
Azért hogy mégse maradt zene nélkül, míg készül a lap… Meg cifrázom még kicsit 😉


Sokhetes

A múlt évihez hasonlóan az idei nyáron is megrendezik Debrecenben a Cívis Korzó hétvégéit.
Az első hétvégén már túl is vagyunk, láthattad az ajánlóban.
Pénteken még kicsit bánkódtam, hogy a teljes rendezvényen nem tudok ott lenni, mára ez kicsit megváltozott.
Egyrészt a következő hétvégén Tóth Vera, meg ilyesmi lesz, amire hat ökörrel sem lehetne elvonszolni. Másrészt a szombati koncert előzményei kicsit elvették a kedvemet attól, hogy további Korzókon ott legyek.
Bizonyára tudod, eléggé tele van a hócipőm mindenféle politikával, úgy gondolom, ha kikapcsolódni szeretnék, pont azért választok ilyen eseményeket, mert ezek legalább nem a politikáról szólnak.
Nos, idén ez másként van. Nem akarok nagyon belemenni, végülis a koncert feledtette az eseményeket.
Röviden csak annyit, hogy Pálffy Istvánnak sikerült egy írását baki nélkül felolvasni. Ennek örömére háromszor is meghallgathattuk. Akit érdekel, mesélhetek bővebben, de itt nem fecsérlek rá több szót.
Engem ez ott és akkor zavart…
Maga a Korzó mintha kicsit light-osabb lenne a korábbinál, bár ez egy nap eseményei után nem biztos, hogy végső ítéletnek tekinthető, és nem is ezen nap fellépőinek szól.
Mindenesetre múlt évben sajnáltam azokat a koncerteket, amelyekre nem tudtam elmenni, most meg eleve van olyan, amire semmiképpen nem mennék…
És akkor a szombat este, a sokhetes. 2007. 07. 07., este 7 óra. Színpadon a 7 tagú Tündérground zenekar Romániából.
Nem volt időm korábban “utánuk nézni”, így elég tájékozatlanul érkeztem a színpad elé. A felkonferálásban szinte valamennyi zenei stílust megemlítette a beszélőlány, kicsit félve vártam hát a zenét.
Aztán elkezdődött a koncert, és elfelejtettem a Pálffyt, a beszélőlányt, és minden gondomat. Néha fényképezni is 🙂
Fergeteges koncertet adtak a fiúk, és szemmel láthatóan a közönség is fogékony volt a valóban több irányzatból építkező zenére.
A következő fellépőt már nem vártuk meg, a vasárnapi Rocksuli produkció pedig sajnos elég későn kezdődött az én útitervemhez.
Talán legközelebb.

klikk a képre a koncertalbumhoz


Dust a szökőkútnál

A 18 órás meglepetés az volt, hogy egy ember huzigálta a drótokat a szökőkút mellett.
Még javában pakolgatta a kellékeket, mikor megérkezett a Dust. Meg persze jó néhány felhő, de a lassan gyülekező reménykedőkkel én is hittem benne, ma is megússzuk.
Mivel hétig jócskán volt még idő, és a sietség is hiábavalónak bizonyult, nem is beszélve a Volán csúcs ablaktalan, levegőtlen buszáról, elindultam sört keríteni. (Azon vigyorgok, miközben már a sört iszogatva gépelem a Blackberry-be a sorokat, hogy nincs kedvem vackolni az ékezetesekkel – otthon PC-n mégis kényelmesebb – hogy a sört keríteni így elég érdekesen néz ki. Szóval sort kerítettem egy sörre 🙂 )
Remek hideg csapolt sör, már nem is bánom, hogy korábban érkeztem. Ráadásul a mai bejegyzésem egy része is elkészült. (Eszembe jutottak az indiánok a Kossuth téren.) Csak az eső ne essen! Imádom Sóstót. Csend, béke, nyugalom, kényelmes szék a teraszon, remek hideg csapolt sör, és mindjárt Dust. Nos, legközelebb majd a koncertről. Most megiszom a söröm, és visszasétálok.
Szóval az unpluged inkább – kispálosan szólva – csendes-(no néha azért nem
🙂 )-ülős volt, de így is kiváló. Persze így a kérdezőben maradt a kérdés: “És mondjátok! Nehéz volt átírni a számokat?” 😉

a fotoalbumhoz klikk a képre
A kezdésre meglepően sokan jöttünk össze, főleg ha figyelembe vesszük a “hatalmas” reklámot, amit oly sok városi rendezvénynél hiányoltam már. Maga a koncert remek hangulatú volt, és a minapi Kossuth térihez hasonlóan nagyon sajnáltam, hogy ilyen hamar elszállt az idő.
Most a kellemesen hűvös erdei levegőt élvezem a buszmegállóban. De már itt is a busz…


Veszélyben a Friss

Jó pár napja gyűjtöm a gondolatokat ehhez az íráshoz. Nem vagyok egy nekrológíró, nem is hiszem, hogy emlékezetes lesz, amit most összeütök majd, mégis itt az ideje, hogy elkezdjem, hogy közzétegyem.
Ahogy most visszanéztem, úgy egy éve írtam először a Friss rádióról.
Akkor is úgy gondoltam, most is úgy gondolom, párja nincs rádió.
Akkor is azt mondtam, most is azt mondom, addig hallgassuk, míg tehetjük.
Akkor ez kicsit másként fogalmazódott meg, mert fel sem merült bennem, hogy létezik olyan társaság, aki hozzányúl egy ilyen különleges alkotógárdához.
Mára kiderült, létezik.
Mint ahogy sok mindenre, erre is kaphatók emberek.
Mint ahogy sok minden, ez is útjában volt valakinek.
Mint ahogy mostanában oly sokszor, itt is azt tapasztalom, semmi sem számít, ha valaki valamit tönkre akar tenni.
Úgy gondoltam, a pártrádiók itt is, ott is, ebben az érdekeltségi körben, abban az érdekeltségi körben is felbukkannak, akinek ez kell, vigye, hallgassa. De hogy valamit csak azért tesznek tönkre, mert nem akar szócső lenni…
Szóval úgy tűnik, a Friss rádiónak befellegzett. Talán Lánchíd 2 rádió lesz – méltóan egy fideszes városhoz… ha ezt bárki is dicsőségnek tartja, talán csak lesüllyed arra a tucatszintre, amely ellen munkatársai egyedülálló módon küzdöttek. Talán csak egy barátnő kapja meg pincsikutya helyett, talán csak szócsővé polírozzák, mindenesetre az a funkciója, amiért hallgattam, amiért hallgatható volt, megszűnik.
Nem lesznek olyan zenék, amiért érdemes volt bekapcsolni a számítógépet, hogy hallgathassam.
Nem lesznek reggeli rockébresztők.
Nem lesznek Fotelpatkányok.
Nem lesz Trisóra várakozás.
Nem lehetek többet olyan pancser, hogy a Trisó ismétlésbe küldjek SMS-t.
Nem lesz, aki felvegye a küzdelmet a nyálzenével.

a fotoalbumhoz klikk a képre
Várhatóan pénteken születik meg a döntés – illetve pénteken kerül nyilvánosságra. Tehát nagy valószínűséggel rövidesen a link ajánlómból is eltűnik az elérhetőségük.
Addig még hallgasd, ha van kedved, és kövesd nyomon a fejleményeket a Basahalom boulevard lapjain.

18 óra: Most látom, felkerült a talán utolsó rock-reggeli a rádió lapjára.


Belemagyarázás

Pár éve úgy kezdtem volna, nagy port vert fel annak idején a tiszavasvári tanár meglincselése Olaszliszkán. A mai bulvárkorszakban azonban idekívánkozna egy véres kép, lehetőleg jó nagy, jó közeli.
Nos, egyiket sem teszem, de a helyszín, a téma behatárolva.
Az aktualitás pedig egy jótékonysági rockkoncert.
Meghívták ugyanis – többek közt – a P. Mobil-t egy koncertre. A cigány önkormányzat pedig aláírást gyűjt a koncert ellen. Vezetőjük szerint a P. Mobil zenéje nem a megbékélésről szól. Elképzelem, amint titokban, hatalmas hivatástudattal P. Mobilt hallgat a hivatalban, és szenved. Meg persze az aláírók is mind, hiszen tudniuk kell, mi az, ami nem jó nekik.
Azt mondják, a szervező az extra profitért csinálja, nincs is érdeklődés, és feszültséget kelt. Nos, az első két megállapítás meglehetősen ellentmond egymásnak, nincs is sok értelme foglalkozni vele, a harmadikat talán még el is tudom fogadni, ha nagyon bele akarok magyarázni valamit.
Persze feszültséget az kelt, aki cirkuszt csinál belőle…
Van azonban egy áthidaló javaslatom, és ezzel egyáltalán nem akarok viccet csinálni a dologból, méltatlan lenne.
Az ő dolguk, miért tiltakoznak, az ő dolguk eldönteni, mi történik ott, az ő falujuk, az ő képviselőjük, de talán félthették volna a hírnevüket a lincseléskor is…
Egyébként pedig a koncert a sportpályán lesz, nem a Kossuth utcán…
Nincs kötelező részvétel.
Ahogy egy fórumon olvastam, “Marilyn Manson koncertre sem megy ki a püspöki kar”.
Persze – hogy stílszerű legyek – az is megérne egy misét, ahogy az egyház küzd néha dolgok ellen, hogy hirtelen csak egy Omega koncert jusson eszembe…
Az áthidalóról pedig: Cseréljük el a mi koncertszervezőnket az ottanira.
Így nálunk lehet P. Mobil, náluk meg lehet feszültségmentes L. L. Junior koncert.
Abba már nehéz lenne belekötni.

klikk a képre a koncertalbumhoz


Rockünnep a Lovardában

Ahogy hétvégén olvashattad, a Friss Rádió a nyálzene ellenes küzdelem következő lépéseként megmutatta azt, hogy miként lehet igazi hangszereken, igazi énekesekkel igényes, hatalmas érdeklődésre számot tartó, több órás, közel száz fellépős koncertet rendezni.

Debreceni zenészek hívtak vendégeket, így igen érdekes felállású csapatok jöttek létre.
A Lovarda kapuja kevéssel 7 után tárult ki.
Mikor a Moto-Rock zenekar rázendített, a külső karéjok már megteltek.
Deep Purple, P. Mobil, Santana… és már el is repült a bemelegítésre szánt idő.
Talán emlékszel még arra, mikor a nyálzene ellenes 12 pontról írtam.
Nos, ennek felolvasása után eskü következett, majd hirtelen a középkorban találtuk magunkat.
A Hollóének Hungarica megjelenése sem volt mindennapi, erre a napra összeállított műsoruk pedig az egyik legkülönlegesebb része volt az estének.



Ha azt mondom Lux, remélem nem csak a fénytan jut eszedbe.
Saját számaikon kívül Cream, és Toto feldolgozásokat is hallhattunk.
Jó volt látni, hogy aki egyszer megtanult szívvel zenélni, idősebb korára sem felejti el. Erre mondják, ilyet nem pénzért csinál az ember :-)
A Frogshow-t hallottam már pár éve, a KGST Party-n. Akkor is tetszett, most pedig csellistát és énekesnőt is hoztak magukkal, és ezzel korántsem mondtam el mindent a műsorukról…
Jantyik Zsolt egy szál gitárral vállalta az egyre gyarapodó közönség lekötését a színpadrendezés idejére.
Szükség is volt kis csendes zenére, mert ami ezután következett, az igazi zúzás volt.



A Replika a Tankcsapdás Lukács Lacival erősített, majd a két Trisóshoz csatlakozott egy Fotelpatkány, így teljes lett a gárda.
Nem tudom, ismered-e a Katvanhoe zenéjét, ha igen, (meg ha nem is :-) ) elmondom, hogy Brutin kívül a Rocksuli egyik tanára, Tóth Ilona Csilla is színpadra lépett velük. Ja, LGT zene is volt :-)
Aztán egy szőke, hosszú hajú nő jelent meg a színpadon.



FelRÉMlett bennem ifjúkorom Metal Lady-je.
Szerencsére ez a rémlufi pillanatok alatt szétpukkant.
Elmondom, ezen a részen dobtam a legtöbb képet.
Nehezen bírtam követni Jessie Galante mozgását…



Olaj volt a tűzre következő csapat.
A Hadházi, Váradi, Bruti tri(s)ó, valamint Paszti, Labi, Zúzó, és Gekko, azaz az erősített Benzin :-D
Majd ismét a múltidézés, irány a Balaton. Nomeg az Európa Kiadó :-)
Mi jöhet még? – kérdezheted.
Megmondom.
AC-DC… szóval képzeld el a Thunders című számukat.
Nemis! Kezdd el hallgatni, és mikor a címadó rész van, helyettesítsd be a Sándor szóval…
No igen. Ők az ez alkalomra összeállt Spatzen Jódler Sextett…



Ismét kis üzemanyag, most Kerozin. Meg kis Szeg. Meg Derzsi Vezér a Diktátorból immár ásó nélkül.
Velük lépünk át a szombatba.
Ismerős arcok következnek.
Lassan a teljes P. Box csapat megfordul a színpadon, külön csapatokban.
Most Korin a sor.
Whitesnake dalokat hallgatunk.
Lassan érezzük, közeleg a vég.
A gépemnél mindenképpen :-)
A kártya megtelt, – szerencsére van tartalék :-) – akksi pedig csak a vakuban lévő…
Vaku a táskába, akku a gépbe :-)
A színpadon ismét Jessie Galante. Nem tudom, hogy bírja.

Aztán finálé.
Megtellik a színpad az este fellépőivel.
A rock örök és elpusztíthatatlan!
a fotoalbumhoz klikk a képre


Fele királyság

Érdekes, hogy nem csak nekem jutott eszembe a tegnapi Kossuth téri koncertek kapcsán, hogy végre nem a Fásy mulató…
A Jurij koncert indult többek között ezzel a gondolattal, és remélem, nem csak én értettem 😉
A közönségnek talán 10 percre volt szüksége, hogy beinduljon, és ez a lendület, mint ahogy a zenekar sodró lendülete is kitartott a koncertjük végéig.
Illetve gondolom, mert a vége felé én már egészen mással foglalkoztam.
Ez okból a Quimby koncertjéről sem kapsz beszámolót, és a képek is csak a Jurij koncertjét idézik vissza.
Királyság volt a koncert, illetve fele királyság 😉
klikk a képre


Közeleg a hétvége

Ez pedig most azért hangsúlyos, mert többféle rendezvényből válogathatsz.
Itt Nyíregyházán már csütörtökön elkezdődik a mulatság a Városnap rendezvénysorozattal. Ebben tényleg mindenki megkapja a magáét 🙂

Már épülnek a pavilonok. Én ebből – a szokásos elfogultságommal – a csütörtöki Kossuth téri koncerteket emelem ki.
A Jurij és a Quimby koncertje remélhetőleg igazolja majd, hogy jó döntés volt nem Fásy mulatóval, és Lagzi Lajossal rombolni a közízlést.
A hétvége további napjain másfajta 😉 rendezvények lesznek a Kossuth téren, így péntek este remélhetőleg Debrecenben, a Lovardában segítem majd a nyálzene ellenes küzdelmet.
Aki Nyíregyházán marad pénteken, mehet a Rock Jamboree-ba a Fortress lemezbemutató koncertjére, vagy a Múzeumfaluba, ahogy igénye kívánja. Nem késő még péntekre a Korai Örömöt betervezni (uppsz, ez gyenge volt, bocs, de így marad )
Szombaton lehet ismét Kossuth tér borozással, és ehhez kapcsolódó műsorral, vagy a Jósaváros szélén a Robinson Kupa terepkerékpár-verseny – állíthatom – páratlan látványossága.
Ez utóbbit én idén kihagyom – a múlt évit elszerencsétlenkedtem – de a korábbiról nézhetsz összefoglalót.

klikk a képre
Ha pedig utálod a friss levegőt, a szabadtéri rendezvényt, csak estig kell várnod, és Váratlan Fordulat-tal irány a Club Arsenal.
Jól van, abbahagyom .
Persze teljesen komolyan tűz is várható a nagy boldog asszony templom mögött 🙂
Szóval Big Happy Woman Church és Fire is lesz még.
Ja, a Keleti Front játszik Kálmánházán.
Vasárnap meg pihenj!


Tudósítás

Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy ha a helyzet valós lett volna, bizonyára a közelébe sem megyek.
Szemem előtt lebeg ugyanis katonakorom kimenős-beteglátogatós története, mikor is arra eszméltem, hogy két nővérke pofozgat, és mondogatja: Ébredjen, vitéz úr! 🙂
Szóval nem bírom a vért, és nem vagyok egy balesetnél bámulászós típus.
Most mégis elmentem a bemutatóra. Egyszer, a múlt évi KGST Party-n láttam már tűzoltó bemutatót, akkor nem volt fényképezőm…
Ahogy tegnapi beharangozómban (is) láthattad, ma 9 és 11 között a belvárosban “rendeztek” katasztrófát.
Útzár, bevontatódik az áldozati autóbusz, utánfutón összetörendő autók, szétgurulandó hordók érkeznek. Megkezdődik az előkészítés.
Tűzoltói segítséggel felborul az autóbusz. Odatolják a bűnbak piros autót is, mintha ő döntötte volna fel. Az utánfutóról nem kis munkával szétgurulnak a hordók, majd maga az utánfutó is felborul.
Újabb áldozati autó érkezik. Kevéssé törött, így tesznek még erőfeszítéseket a roncsolódása érdekében.
Volvo.
Ellenáll.
Sok tűzoltó Volvo-t győz.
Megérkeznek az emberi áldozatok, elfoglalják helyüket az autóban, és az autóbuszban.
Megkerül a 220 Volt az erősítőhöz, megindul a közvetítés.
Az egyik hordó füstölni kezd.
A volvo-s indiánszerű sérült kétségbeesetten telefonálni kezd.
Megérkeznek a tűzoltók, a mentők, a katasztrófavédelem, a rendőrség.
Az események felpörögnek, mindenki végzi a dolgát. A hordót maszkos sárgaruhások vizsgálják meg. Az áldozati Volvo-t darabokra vágják, kimentik a családot. Közben törik a busz hátsó ablaka, és már mentik is a sérülteket.
Persze azért nem ilyen gyorsan történnek a dolgok. Nem kis munka az, amit végezniük kell.

Többször is említettem már, minden elismerésem a tűzoltóké. Most a bemutató kapcsán idesorolom a mentőket, és a rendőröket is.
Bolyongásom közepette felfedeztem azt a tűzoltóautót is, amelyről a minap írtam. Természetesen most is belóg egy képembe 🙂
De térjünk vissza az eseményekhez.
A mentés után – meg persze már közben is, csak akkor a figyelmet a mentés vonta el róla – megkezdődik a helyszínelés is.
Ahogy ezt a helyszínen mondták, nem aszfaltrajzverseny, itt minden vonalnak jelentősége van.
Miközben a kereszteződést fehér krétajelek borítják el, a tűzoltók elkezdik összerakni a szétvágott autót. Persze nem gyári állapotba, csak a takarítás kezdődik el.
A busznak baráti kezet nyújt a tűzoltóautó, amely pár órája felborította, így már ismét talpon áll.
Utánfutóra, út szélére kerülnek a személyautó roncsai, talpra áll az utánfutó is, és összeszedi a hordókat.
A tűzoltók seprűt, lapátot ragadnak, útra kel az autóbusz is, mögötte egy tűzoltóautó.
Megfáradt tűzoltó néz utánuk.
Aztán a pirosat narancssárga váltja fel.
Nem, nem politizálok.
A tűzoltók elvonulnak, utcaseprő autó érkezik, és eltakarítja a maradék törmeléket.
Néhány perc múlva csak néhány túlélő krétavonal jelzi az elmúlt órák eseményét. …és persze jó ideig megmaradnak a látottak az ott lévőkben, meg hát marad a néhány kép is.
Íme: klikk a képre


Hősök

Péntek délelőtt két tűzoltóautó jelent meg a Kossuth téren. Az egyikről létra emelkedett a magasba, majd mindkét autón minden nyithatót kinyitottak…
Védőszentjük névnapjára időzítették az érkezést, a bemutatót. Nem, ne a Mónika show-ra gondolj, Flórián nap is pénteken volt
A két tűzoltóautó felújításból érkezett vissza a városba, és ezentúl ismét itt teljesít szolgálatot. Kívánom, hogy inkább csak bemutatókon láthassuk.
Most meg képeken 🙂
klikk a képre


A bevehetetlen erőd

Továbbra is hétfőnél tartunk, és a Mustárház udvarán váltja a Dust zenekart a Fortress.
Róluk olvashattál már nálam, nevükhöz fűződik a Dicső Dani Segélykoncert.
Miután azon nem tudtam részt venni, még inkább vártam ezt a koncertet. Az érkező számtalan Fortress póló jelezte, sikerült mozgósítani a rajongókat, akik hamar elfoglalták helyüket a színpad előtt. A név, az öltözet, és persze a netes “meghallgatás” után nem okozott meglepetést a keményebb zene.
Ami viszont igen, hogy a komoly beállás után sem volt igazán hallható az egyik gitár még a szólója alatt sem. Ezt én személy szerint sajnáltam, meg a koncert végén a színpadba kapaszkodást is (aki ott volt, tudja, mire gondolok).
A koncert egyébként jó volt, nem bántam meg, hogy ott voltam.
Amit viszont igen, az a korábban már említett egy szál póló volt. Így a Waterfall szerelése közben kénytelen voltam hazavacogni.
Nagyon sajnálom a dolgot, mert érdekes zenét játszik a szlovák zenekar. Erről egyébként a lapjukon meggyőződhetsz.
Remélem, lesz még lehetőségem találkozni velük. Addig is maradjunk a Fortress koncertképeinél, és a kívánságnál, hogy lesz még ilyen remek program a Mustárházban, amihez normálisan felöltözöm, és a végéig maradok 🙂
klikk a képre


Elsőbálozás

Kezdjem mindjárt a cím magyarázatával?
Legyen. Csak úgy eszembe jutott. Persze a bálon kívül mindent meg tudok magyarázni! 😉
Első alkalommal voltam a Mustárházban.
Első alkalommal hallottam koncerten a Dust-ot (bár már régen készülök rá).
Első alkalommal voltam Fortress koncerten is.
De nem ez volt az első alkalom, hogy készületlenül mentem.
De erről majd a maga idejében.
Most elsőként a Mustárház szervezőinek szeretnék gratulálni az ötlethez, remélem, lesz még ilyen.
Remek, nyárias időben, úgy délután kettő körül értünk a helyszínre. Én személy szerint egy szál pólóban. (Ennek később még jelentősége lesz.) Hamar kiderült, hogy az ukrán zenekar nem érkezett meg, így a Dust kezd majd. Míg a cuccolás tartott, mi is kedvet kaptunk a költözéshez, így a színpaddal szinte szemben találtunk helyet. Maradt idő még a sör beszerzésére is, aztán beállás, és “kezdődik, kezdődik…” Mint mondtam, nem voltam még Dust koncerten, persze azért a neten készültem kicsit 🙂
Minden fellépő zenekar honlapján szétnéztem – úgyis be kellett linkelnem őket az ajánlómba 😉 – és ha már ott voltam, belehallgattam a zenébe is. Az élő zene, a koncert varázsa azonban mindig más.
Most is így történt, bár elég sokat mászkáltam fényképezésügyileg, elmondhatom, igen jó koncert volt. Nem tudom, máskor milyen, de ebből úgy érzem, mindig hasonlóan jó színvonalú lehet. Összeszokott csapat, kiforrott zene, remek show – mondom én így első látásra.
Szóval jól éreztem magam, ahogy láthatóan a zenekar is. Lássuk akkor a képeket!
klikk a képre


Kezdjük a végén

Mármint a nap végén.
A nap pedig legyen mondjuk április utolsó napja. Sőt, kicsit hajoljunk át a májusba!
Tehát a közel 12 órás “koncertturné” esti részéről olvashatsz most. Ennek fő oka, hogy a Club80, ahol az esti koncertek voltak, nem igazán a fotósok barátja, így itt alig fényképeztem. Ebből adódóan a lusta hosszú hétvégén ezt a tucat képet sikerült feltennem. Nem igazán sikerültek, így inkább mesélek kicsit a koncertekről, és utána mégiscsak megnézzük a képeket.
Nagyobbrészt az “első” szó volt a jellemző erre a napra, de erről majd egy másik bejegyzésben. Most csak annyit, hogy első alkalommal voltam a Club80-ban.
Érdekes hely, érdekes vendégekkel. Úgy első ránézésre koncertre teljesen alkalmatlan. Sőt, másodikra is 🙂
Nem kis kihívás volt hát a technikusoknak a behangosítás. Mi eközben kellemes hideg sört iszogattunk.
Kis csúszással indult az esti műsor. Elsőként a Hatás Alatt nevű szerencsi zenekar pörgette a hangulatot, és ezt szó szerint értheted.
Igen jól zenéltek, és nem állhatom meg, hogy ki ne emeljem a zenekar dobosát, aki fergeteges teljesítményt nyújtott.
Itt mondom el, hogy a koncert helyszíne egy hatalmas pince, melyet rengeteg boltív tagol. Így rövid idő után abbahagytam a fényképezést, és a zenére koncentráltam 🙂
Persze azért a Radar zenekar koncertjéről is készült néhány kép, de mint mondtam, ezzel sem dicsekszem.
Egyszerűen csak felteszem, megnézed, és elfelejtjük 😉
A koncert egyébként remek volt, ahogy az a Radartól természetes is. Május volt már, mikor a – mondjuk – színpadra lépett az Aurora.
Ők azok, akiket eddig keveset hallgattam otthon, de a koncerten olyan jó hangulat volt, hogy ez változni fog.
Azt kaptam, amiért koncertre jár az ember. Jó pörgős, érdekes zenét.

Következnek majd a kora délután koncertbeszámolói is, de előbb szörnyülködjünk kicsit az esti képeken.
klikk a képre


Retro Számháború

Nem kisebb feladatra vállalkozott ezen a szombaton a Retro FM stábja, minthogy a
számítógépes játékok világából kimozdítva a gyerekeket igazi erdei számháború bajnokságot szervezzen.
A dolog olyan jól sikerült, hogy számtalan iskola indított csapatot, így kora délelőttől kora délutánig (kedvenc Retro FM időszakom 😉 ) váltották egymást a számleolvasók a fák tövében.
Kevés időt én is eltöltöttem közöttük, jólesett felidézni ifjúságom azon időszakát, mikor én is csúsztam-másztam az erdőben
klikk a képre

És aki ezen a hétvégén elmulasztotta ezt a látványosságot, annak megsúgok egy titkot (én is a rádióban hallottam 😀 ).
A hétvégén nyolcra fogyatkozott a csapatok száma. Ők küzdenek majd tovább szombaton ugyanitt…
…és úgy tűnik, ma jött el a nagy tavaszi agymosás ideje is.
A Mustárházban délután kettőkor kezdődik egy koncert a Beregszászi Rock Zenekar, a Dust, a Fortress és a Waterfall játszik majd, ez úgy hétig biztosan eltart.
Aztán van még időd átérni a város másik végére a Club 80-ba, ahol este kilenctől úgy éjfél utánig Hatás Alatt, Radar, és Aurora lesz.
Aztán jöhet a majális 🙂


Grund

“Imádom az Állatparkot, de nagy áldozat volt érte az Ifipark, főleg hogy azóta sem képesek megteremteni az utódát…” Egy múlt év augusztus közepén írott koncert beszámolómból való az idézet.
Aztán hallgatom reggel – kora délután kedvenc rádiómat, és mit hallok? Ifipark indul Nyíregyházán.
Aztán kiderül, a művház alatti színpadról van szó, amelyhez már múlt évben is nagy reményeket fűztek.
Amelynél botrány lett abból, hogy Bill tovább volt a színpadon, mint a rendezők szerint kellett volna.
Amelynél az említett Bill koncert végén a lelkes szervező Rock’n Roll kiabálással búcsúzott a blues királyától.
Amelynél az említett augusztusi koncertnél azért nem volt “vissza”, mert időre be kellett fejezni a koncertet a belváros lakóinak nyugalma miatt.
Az idén az Arénát Grundnak hívják majd, de ez nem is lenne baj.
A kezdő koncert plakátját láttam ma reggel. Ifjabb Lakatos Lajos (nem akarom megtanulni a “művésznevét”, mert remélem, nem ez lesz a zenei irány.)
Hasonlóan reagáltam rá, mint a képen látható, és remélem, azért koncertek is lesznek majd, olyanok, mint ahol a kép készült…

klikk a képre


Kocsmabontás

Az album első képei jó két éve, 2005. február elején készültek.
Akkor úgy gondoltam, végigkövetem a Hunyadi utca sarkán álló ház bontását.
Itt egy presszó működött, és a kocsma elnevezés nem bántó, inkább hangulatleíró.
Személy szerint sokkal jobban érzem magam egy egyedi hangulatú helyen, mint egy puccos sznobtemetőben…
De erről is majd máskor, talán.
Szóval eljött 2005 márciusa, és egy simára gyalult telek maradt. Ekkor gondoltam, megvárom, mi lesz belőle.
Ez elég hamar kiderült, megjelent ugyanis – ahogy kell – a tábla a sarkon.
Vártam hát, és néha fényképeztem.
Íme: klikk a képre