Miközben a bejegyzést írom, Republic szól a háttérben. (Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz.) Viszonylag ritkán fordul ez elő velem, de a hétvége felhozta a régi emlékeket. A házibulit, amikor az Ifiparkból Cipő is velünk jött. Meg a hétvégén is volt egy kis szomorkás emlékezés. De nem szaladok előre.
Nagyon nem siettünk a térre szombat reggel. Kényelmes ébredés, reggeli, kávé, aztán séta. A régiségvásár felől közelitettük meg a Kocsonyafesztivál utcáját. Nem sokat időztünk, mert kíváncsivá tett a nagyszínpad induló produkciója, a jazz táncklub. Ott is elég hamar végeztünk, még a fényképezőgépet sem vettem elő. Nem éreztem a jazz lüktetését a zenében, inkább egy szokásos soklánykás tánc volt valamilyen zenére, amiből elég sok volt egyébként is a fesztiválon, csak akkor Dj állt egy asztal mögött. (Nem, nincs Dj fóbiám, de ha tehetem, élő zenét választok.) Visszasétáltunk hát a Villanyrendőrhöz, mert ott még nem ébredt fel a Dj. Kis Zsanna-Manna és kocsonya nézegetés után vissza indultunk a nagyszínpadhoz.
Közben benéztünk a sarki pékségbe egy kávéra. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy válthattam néhány szót Rózsa Edittel, a Kocsonyafesztivál jogtulajdonosával. Ő az, akinek korábbi Kocsonyafesztivál szervezései pár évig február végi kirándulásokra csábítottak. Bízom benne, hogy megtalálja a megfelelő szervezőt, vagy saját kézbe veszi a szervezést, és egy év múlva ismét a régi, megérdemelt fényében tündöklik majd a rendezvény.
De hagyom most az ötletelést, és folytatom a Latin Projekttel. Velük biztosra mentünk, hiszen múlt évben Nyírbátorban is remek előadást láthattunk tőlük. Igazi délelőtti csendes hangolódás volt, kedveltem most is.
Utána azonban volt közel két óránk, így betértünk a szállásadónk által ajánlott, és tegnap már agyondicsért Bárkába. A pazar ebédhez, kiváló barna sört kaptam, és nagyon gondolkodtam egy délutáni szunyókáláson. 🙂
Ám hamar elvetettem, hiszen volt egy másik tervezett koncertem.
Jó pár évvel ezelőtti Kocsonyafesztiválon egy éjszakai hazasétámat szakította félbe a Crossroad basszusgitárjának távoli dörmögése. Szerencsére megtaláltam a a zenekart, ahogy másnap, és a következő években is néhányszor. Egyszer még Göncön is megleptük őket. Hogyan kapcsolódik ez a jelenhez? Nos, a Mohikán gitárosa, Sivák Zsolt korábban ezt a formációt erősítette. Jó ideje követem a formációt, de csak most sikerült élőben látnom a csapatot.
Élmény volt, és az hosszú idő utáni találkozás is. Meg most nagyjából ezért szól a Republic.
A koncert közben sikerült elhagynom a napellenzőt az objektívemről. Talán már korábban is elrepedt, amit nem vettem észre. Szóval elszaladtam varázslót keresni. Vannak fenntartásaim a mostanában mindenhol febukkanó toborzásokkal, itt sem éreztem helyénvalónak, de végül nekik volt ragasztószalagjuk, amivel sikerült kisebb csodát tenni.
Az albumban majd látod azokat a képeket, amelyeket szinte nappal szemben, napellenző nélkül készítettem.
Mire nagyjából a Balkan Fanatikkal egyidőben visszatértem a térre, komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan fogok pár képet összehozni koncertjükről. Ekkor kezdtem bánni, hogy nem vettem át a dél körüli telefonos hívás után a passt, de már késő volt. Annyira azért nem lett gáz a pár kép, és külön köszönet a nézők azon részének, akik elől olykor kitakartam Líviát, vagy Yorgost. 😉
Nagy volt a kisértés, hogy hegyet másszunk a koncert után, de a lustaság, és a korábbi fesztiválok élmény emléke a Szinva teraszhoz vonzott.
A záró képek a jégfaragás látványos pillanatait örökítik meg. Ezekkel színekkel zártuk végül az idei Kocsonyafesztivált.
Végül nem bántuk meg, hogy ott voltunk, rákészülve, előre elfogadva azt, amit kapunk nem volt csalódás, de ez azért messze volt a régi, igazi fesztiváloktól.
A beszélgetések reményt adnak arra, hogy a következő már az igazi lesz. Én hiszek benne, és drukkolok, hogy sikerüljön. Sok munka lesz, de most lássuk az albumot, és bízzunk a jövőben!
Klikkelj a képre!

Ott tartottam tegnap, hogy megérkeztünk, túl vagyunk a perecen, az ebéden, a kávén, és indul a felvonulás.
Már a gyülekezésnél sok ismerőssel találkoztam. Érkezett farkaskedvelő csoport Nyíregyházáról, ott volt a Kard és Kereszt Johannita Testvériség csapata, akik korábban Sárospatakon megkímélték az életemet, 🙂 Brecca és Brecus, és biztosan kihagytam valakit.
Eszembe jutott a pár évvel ezelőtti felvonulás, mikor olyan köd volt, hogy a menetet alig lehetett látni, meg egy másik, mikor nagy szemeteszsákokba burkoltam magam, és a felszerelést a hatalmas hóesésben. Szerintem a boltban most is azon gondolkodnak, minek kellett egy félig elázott fotósnak az a hatalmas, fekete szemeteszsák. 😉 Most azonban napsütés kényeztette a szép számú jelenlévőt.
A Villanyrendőrtől a nagy színpadig igyekeztem úgy helyezkedni, hogy minél jobb képeket készíthessek. Ez nem volt egyszerű, mert sokan gondolták úgy, hogy csatlakoznak a teljes útszélességet betöltő felvonuláshoz oldalról. Az eredményt láthatod majd.
Megérkezve a Szent István téri színpadhoz a tömeg összezárt a felvonulók mögött, következtek a megnyitó beszédek. A város polgármestere, majd Rózsa Edit, a fesztivál jogtulajdonosa és motorja fejezte ki reményét, hogy a “visszatérő” rendezvény ismét átveszi tavaszindító szerepét Miskolc rendezvényei között.
A zenei programokat a Készenléti Rendőrség Zenekara indította a nagyszínpadon. Megjelöltem még az őket követő Dirty Slippers-t is, de sikerült kezdésükre jókora csúszást összeszedni, így pár percig hallgattuk őket.
Azt gondolom, érdemes lesz a későbbiekben ha nem is színpadmestert, de egy felelős, mindenjogú szervezőt megbízni az idővonal kezelésével, amit a fellépőkkel is tudatni kell. Mondjuk “ha azt mutatom, hogy 1, akkor kb. 3-5 percetek van a búcsúzásra, aztán kirúgom a konnektort” jogkörrel. 🙂
Szóval elpályáztunk a főszínpadtól, mert a szomszédban a Zenegép játszott, melynek tagjai számos más formációban, helyen is megmutatták már tudásukat, amit nagyon élveztünk. Szóval biztosra mentünk, és hogy a megszólalásuk nem volt tökéletes, az azt hiszem, leginkább a Miskolc színpad technikájának volt köszönhető. Ezt később más, ezen a színpadon elhangzó produkció is alátámasztotta.

Nem nagyon mászkálhatunk el, mert következett az a koncert, amire én személy szerint kihegyeztem a napot.
Újra a nagyszínpad, ahol éppen a Dj panaszkodott a közönségnek, hogy milyen kevés ideje maradt.
Ismét egy “azt gondolom” pár sor. A fesztivált eluralták a Dj-k, amit egy élőzenére készülő rendezvénynél nem jó megengedni. Utánaolvasva kicsit az új szervezőnek, ezen nem csodálkozhattam, de ez szerintem nem jó irány. A Dj-nek hézagkitöltő szerepe lehet ilyen rendezvényeken, és ezt tudatosítani kell. Másrészt kicsit ágyúval verébre a dolog, mert a “produkciójának” semmi köze sem az előző, sem a következő programhoz, így nem áll meg a “közönség ott tartás” dolog sem. Tapasztalataim szerint a technikusok nagyon sok kiváló zenével, és jó ízléssel rendelkeznek, és általában jobban is tudnak kapcsolódni a helyzethez. Az anyagi oldalról nem is beszélve, hiszen itt most elég sok hivatkozás történt a szűkös anyagiakra, amiért még kevésbé indokolt a DJ dömping.

Szóval nagyszínpad ismét, és Pandóra Projekt. Nyilván elfogult vagyok velük – ha szétnézel a blogomon, megtalálod, miért -, de azt gondolom, színvonalas produkcióval álltak most is színpadra, és ők valóban a színpad elé hozták a közönséget az őket követő fő koncertre.

Itt az én pénteki beszámolóm véget is ér, mert nagyjából sikerült teljesíteni a “tervet”, és időközben sem merült fel más, ami tovább a téren tartott volna.
Az itteni képre klikkelve megnézheted, mit sikerült elhoznom a nap hangulatából. Folyt. köv.

Azaz a Kocsonyafesztivál első napja.
A reggel olyan szürke volt, hogy azt hittem, mégis megvalósult egy választási ígéret, és elköltöztették a Volán telephelyét az utca túloldaláról.
Át is terveztem gyorsan a napot, és az indulást. Megküzdöttem a vasúti áramszünettel, és háromnegyed egy körül már le is szálltam a vonatról a Tiszai pályaudvaron.
Megebédeltem, és elindultam a szállodába.
Nagyjából megnéztem a térképen a Károly Hotelt, megállapítottam, hogy a 800-1000 métert simán lesétálom, hiszen ennek dupláját nyomom le reggelenként a munkahelyre menet.
Egy dologgal nem számoltam. A környék lakosságával.
Az út felénél értem arra a részre, ahová nem vágyom vissza.
Szerencsére épségben megérkeztem, bejelentkeztem, lecuccoltam és már indultam is a megnyitóra.
A városközpont két buszmegállónyira volt, de nem kellett sokat győzködni, hogy buszozzak.
A fesztivál helyszíne igazi parádés hangulatot mutatott.
Már amennyit a ködtől látni lehetett.
A nyitó felvonulás igen látványos volt, különösen tetszett a rengeteg jelmez.
Igényesen elkészített ruhák, lelkes beöltözöttek.
Az este pedig elhozta azt a koncertet, amely tulajdonképpen okozója volt annak, hogy idén mindenképpen ott akartam lenni Miskolcon.
Majdnem elfelejtettem megemlíteni az egyik új felfedezettemet. Ők a Slamo koncert után játszottak, és nem bántam meg, hogy az akkor már szitáló esőben megvártam a Ritmiklift fellépését.
A fotóalbumom záró képein látod őket.
Slamo koncertjéről pedig külön írás szól majd. A mostani fotóalbumban csak néhány kép lesz erről.