Kocsonyafesztivál – szombat

Miközben a bejegyzést írom, Republic szól a háttérben. (Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz.) Viszonylag ritkán fordul ez elő velem, de a hétvége felhozta a régi emlékeket. A házibulit, amikor az Ifiparkból Cipő is velünk jött. Meg a hétvégén is volt egy kis szomorkás emlékezés. De nem szaladok előre.
Nagyon nem siettünk a térre szombat reggel. Kényelmes ébredés, reggeli, kávé, aztán séta. A régiségvásár felől közelitettük meg a Kocsonyafesztivál utcáját. Nem sokat időztünk, mert kíváncsivá tett a nagyszínpad induló produkciója, a jazz táncklub. Ott is elég hamar végeztünk, még a fényképezőgépet sem vettem elő. Nem éreztem a jazz lüktetését a zenében, inkább egy szokásos soklánykás tánc volt valamilyen zenére, amiből elég sok volt egyébként is a fesztiválon, csak akkor Dj állt egy asztal mögött. (Nem, nincs Dj fóbiám, de ha tehetem, élő zenét választok.) Visszasétáltunk hát a Villanyrendőrhöz, mert ott még nem ébredt fel a Dj. Kis Zsanna-Manna és kocsonya nézegetés után vissza indultunk a nagyszínpadhoz.
Közben benéztünk a sarki pékségbe egy kávéra. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy válthattam néhány szót Rózsa Edittel, a Kocsonyafesztivál jogtulajdonosával. Ő az, akinek korábbi Kocsonyafesztivál szervezései pár évig február végi kirándulásokra csábítottak. Bízom benne, hogy megtalálja a megfelelő szervezőt, vagy saját kézbe veszi a szervezést, és egy év múlva ismét a régi, megérdemelt fényében tündöklik majd a rendezvény.
De hagyom most az ötletelést, és folytatom a Latin Projekttel. Velük biztosra mentünk, hiszen múlt évben Nyírbátorban is remek előadást láthattunk tőlük. Igazi délelőtti csendes hangolódás volt, kedveltem most is.
Utána azonban volt közel két óránk, így betértünk a szállásadónk által ajánlott, és tegnap már agyondicsért Bárkába. A pazar ebédhez, kiváló barna sört kaptam, és nagyon gondolkodtam egy délutáni szunyókáláson. 🙂
Ám hamar elvetettem, hiszen volt egy másik tervezett koncertem.
Jó pár évvel ezelőtti Kocsonyafesztiválon egy éjszakai hazasétámat szakította félbe a Crossroad basszusgitárjának távoli dörmögése. Szerencsére megtaláltam a a zenekart, ahogy másnap, és a következő években is néhányszor. Egyszer még Göncön is megleptük őket. Hogyan kapcsolódik ez a jelenhez? Nos, a Mohikán gitárosa, Sivák Zsolt korábban ezt a formációt erősítette. Jó ideje követem a formációt, de csak most sikerült élőben látnom a csapatot.
Élmény volt, és az hosszú idő utáni találkozás is. Meg most nagyjából ezért szól a Republic.
A koncert közben sikerült elhagynom a napellenzőt az objektívemről. Talán már korábban is elrepedt, amit nem vettem észre. Szóval elszaladtam varázslót keresni. Vannak fenntartásaim a mostanában mindenhol febukkanó toborzásokkal, itt sem éreztem helyénvalónak, de végül nekik volt ragasztószalagjuk, amivel sikerült kisebb csodát tenni.
Az albumban majd látod azokat a képeket, amelyeket szinte nappal szemben, napellenző nélkül készítettem.
Mire nagyjából a Balkan Fanatikkal egyidőben visszatértem a térre, komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan fogok pár képet összehozni koncertjükről. Ekkor kezdtem bánni, hogy nem vettem át a dél körüli telefonos hívás után a passt, de már késő volt. Annyira azért nem lett gáz a pár kép, és külön köszönet a nézők azon részének, akik elől olykor kitakartam Líviát, vagy Yorgost. 😉
Nagy volt a kisértés, hogy hegyet másszunk a koncert után, de a lustaság, és a korábbi fesztiválok élmény emléke a Szinva teraszhoz vonzott.
A záró képek a jégfaragás látványos pillanatait örökítik meg. Ezekkel színekkel zártuk végül az idei Kocsonyafesztivált.
Végül nem bántuk meg, hogy ott voltunk, rákészülve, előre elfogadva azt, amit kapunk nem volt csalódás, de ez azért messze volt a régi, igazi fesztiváloktól.
A beszélgetések reményt adnak arra, hogy a következő már az igazi lesz. Én hiszek benne, és drukkolok, hogy sikerüljön. Sok munka lesz, de most lássuk az albumot, és bízzunk a jövőben!
Klikkelj a képre!