Tigrisek

Tudom, hogy történés sorrendje szerint most a múzeumfalus fotóalbum jönne, de ma mégis az utána következő eseményről mesélek. Ez pedig nem más, mint a Nyíregyháza Tigers – Eger Heroes amerikai foci mérkőzés.
Amiért most ezt kiemelem a sorból az az, hogy holnap újra itthon játszanak a Tigrisek, és szeretnék kedvet csinálni a mérkőzéshez. A Nyíregyháza Tigers – Budapest Cowbells Cellect HFL mérkőzés vasárnap 15 órakor kezdődik, szurkoljunk együtt a Tigriseknek!

Az első hazai meccsüket kihagytam, mert a délelőtti motoros véradáson már sikerült úgy elázni és összefagyni, hogy a délutánt nem vállaltuk be. A csapat viszont igen, és győztek is.
Megfogadtam, hogy a következő meccsre kimegyek, bármilyen is legyen az időjárás. A bármilyen időjárás pedig napsütéses, borús, esős, majd újra napsütéses volt.
A játék nem volt ilyen hullámzó. Szakmai, hozzáértős mondatokat ne várj tőlem, nem értek ehhez a sporthoz (sem), azt azonban elmesélem, mit, hogyan láttam.
A kezdő rúgás után mindjárt vezetést is szereztek az egri hősök. Szerencsére a Tigrisek hamar felocsúdtak a sokkból, és ki is egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Oly annyira, hogy a harmadik negyed végére úgy tűnt, meglesz a győzelem. A negyedik negyedben azonban csak a Heroes-nek jöttek össze a dolgok, így a 20-7 a negyed végére 20-20 lett, jöhetett tehát a hosszabbítás. Itt az egriek voltak összeszedettebbek, így az övék lett a győzelem.
Izgalmas, látványos, jó meccset láttunk, és várhatóan nem lesz ez másként vasárnap délután sem.
Hogy milyen mozdulatokra számíthatsz holnap? Olyasmikre, mint a most következő fotóalbumban vannak. Klikkelj a képre, nézd meg, és hasonlítsd majd össze a következő meccs történéseivel. Találkozzunk a lelátón!
KLIKK