Városnap

Lassan itt a hétvége (VÉGRE PÉNTEK!), tehát illik befejezni az elmúlt hétvége beszámolóit, és felkészülni az újra.
Kezdem az újjal 🙂
Szombaton az Állatbarát Alapítvány tart örökbefogadó és gyermeknapot. Este makrohangozok terveim szerint.
Vasárnap két rendezvény fedi egymást. A Múzeumfaluban akár benzintyúk is lehet királyné, és egyéb érdekes eseménynek is tanúja lehetsz, a városközpontban – legutóbbi hírek szerint – időjárástól függően a művház előtt, vagy benne rendezik a gyermeknapot.
Én minden bizonnyal a Múzeumfaluban leszek.
Ez lesz tehát ezen a hétvégén, és most nézzük, mi történt a múlt hétvégén?
A Városnapi rendezvény tartogatott néhány meglepetést, összességében jónak értékelem. A vasárnap délutáni Akusztikus Zene Ünnepe tette fel a koronát a rendezvénysorra, de erről már rajongtam korábban 😉
Péntek este 7 után értem a Kossuth térre, így a Vikár Sándor Zeneiskola műsorát, és egy fantasztikus Szüret Utcza koncertet láthattam.
Szombat délelőtt a táncversenyen kattogtattam, meg kis közönség-zumbáztatást dokumentáltam, a megérdemelt ebéd után pedig a Carpathian Dance parádés bemutatóját örökítettem meg. A Nap együttes koncertje után belenéztem még az év divatajánlásába, majd hazaballagtam fotókat feldolgozni.
Vasárnap délután a Kossuth térre érve örömmel nyugtáztam, hogy nem én vagyok a tűzoltólétra kosarában. 🙂 Néhány perc labdazsonglőrködés után pedig kezdetét vette az Akusztikus Zene Ünnepe. Ezt már ismered, most nézd meg a Városnap képeit a fotóra klikkelve.

KLIKK - Városnap Nyíregyháza 2012


Tűzoltó leszek?

Városnap, Nyíregyháza  2012


Az Akusztikus Zene Ünnepe

Negyedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán az Akusztikus Zene Ünnepét.
Ez idén a Városnapok záró eseménye volt, és ragaszkodva a hagyományokhoz idén sem okozott csalódást.
Igaz, idén nem csapkodtak a villámok, nem volt dupla szivárvány sem a zivatar végén, idén csak harminc fokos meleg izzította a Kossuth tér kövét, és számtalan lelkes fellépő hevítette tovább a nézőket a színpadról.
A tűzoltóautó még javában nyújtogatta létráját az ég felé a Takarékpalota előtt, mikor a deszkákra lépett Szentpéteri Dániel és a rekedtes hangú fiatal énekes elkezdte gyűjteni az embereket a színpad elé.
Őt Olajos Gabi, azaz Phemius Műhelye követte. Az ő műsora megzenésített versek különleges válogatása volt a tőle megszokott színvonalas gitárkísérettel.
Rövid átszerelés után Ifj. Vitányi Iván ült a zongora mögé, és az egyre nagyobb számban gyülekező közönség zenei utazást tehetett Fats Domino-tól Elvis Presley-ig miközben a remek zenék közti konfokból sok érdekességet is megtudhatott a korról, az előadókról.
A Hungarikum Folk Duo színpadra lépésével megduplázódott az egyszerre színpadon tartózkodók száma, de ennél sokkal fontosabb volt az a zene, amelyet hallhattunk. Az éneket az akusztikus gitár mellett olykor furulya is kísérte. Kellemes vasárnap délutáni üldögélős zene volt.
Az Eastern Station megzenésített versei mellett olykor country zene is felcsendült. Nem csoda hát, hogy a színpad előtt megjelentek az Eastern Eagles Line Dance Club táncosai tovább fokozva az egyre jobb hangulatot.
És a napnak még nem volt vége!
Ha a város egyik legjobb blues bandája bluest játszik, az jó. Ha mindezt akusztikus hangszereken teszik, akkor különleges is. Az este nekem legjobban tetsző produkciója volt a Pila Acoustic Band(a) műsora. Igaz, a nap végére kicsit elbizonytalanodtam, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Prémvadászok zenekar új énekessel és dobossal érkezett, és elhozta nekünk a Zsíroskenyeret 🙂
Az este döbbenete címet Petruska András egyszemélyes zenekara szerezte meg felzárkózva Piláék mellé a legjobban tetsző produkció cím megszerzésében.
A koncertről pár perc alatt hazaérve azt találtam írni a Facebook oldalamra, hogy “Nem találok szavakat, olyan jó volt.”
Maradjunk is ennyiben 🙂
Mindenképpen el akarom mondani, mennyire hálás vagyok a fellépőkön kívül Jónás Tibinek, és azoknak, akik ezt a délutánt összehozták.
Remélem, jövőre is találkozunk az Akusztikus Zene Ünnepe 5. évadján.
Néhány képpel igyekszem felidézni a vasárnap délutánt, estét. Klikkelj a képre, és nézelődj!

KLIKK - Akusztikus Zene Ünnepe - 2012


A hattyú és a róka

A Városnap első napján készült képpel igyekszem ébren tartani az érdeklődést addig, míg sikerül feldolgozni a hétvége képeit, és ki tudom találni, hogyan is osszam meg majd. Az biztos, hogy az Akusztikus Zene Ünnepe külön bejegyzést kap majd. Lehet, hogy azzal kezdek?
Szóval türelem, jönnek majd a képek, beszámolók. (a Facebookon már van néhány 😉 )

Városnap, Nyíregyháza  2012


A denevér nem madár

A hétvégi városnapi események szerencsére elég sok elfoglaltságot adtak, és adnak még most is, hiszen folyik a képek feldolgozása.
Szombaton azonban volt egy más jellegű érdekes esemény is a szomszédomban.
Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület aktivistái települtek ki ugyanis a Robinson domb fáinak árnyékába néhány odú, madáretető és számtalan kiadvány, valamint egy szarvasbogár társaságában.
A rendezvény célja felhívni a figyelmet a természeti értékek védelmére. Egyben bemutatták a Házi természetvédelem című kiadványukat, és egy természetvédelmi teszt kitöltésére is lehetőség nyílt. A kitöltőket finom bodza szörppel kínálták.
A kérdőív beugrató kérdése valahogy úgy szólt, hogy mely madarak fészkelnek be a magas házak réseibe?
A gólya és a fecske mellett a denevér volt a választható. Persze hogy benéztem, és a denevért jelöltem be 🙂

E-misszió - Robinson domb, Nyíregyháza


A nap képe

Tovább pörögnek az események Nyíregyháza Városnapján.
A tegnapi nap első felében egy táncos tehetségkutató résztvevői szórakoztatták a Kossuth térre látogatókat.
Az eredményhirdetés után a Carpathian Dance csoport táncosai uralták a színpadot látványos produkciójukkal, itt készítettem a lenti fotót.
Őket a Nap együttes követte remek koncertjével, bár őszintén szólva én sajnálom, hogy énekest cseréltek.
Az ezt követő divatbemutató jelentette nekem a búcsút a tértől tegnap.

A mai műsort megtalálod a fenti linken, de sikerült megtudnom a délutáni Akusztikus Zene Ünnepe részleteit. Köszönet Jónás Tibinek a gyors válaszért.

A délutáni műsor tehát:
15.00 Szentpéteri Dániel
15.30 Phemius Műhelye
16.00 Ifj. Vitányi Iván
16.40 Hungarikum Folk Duo
17.20 Eastern Station
18.00 Pila Acoustic Band(a)
18.40 Prémvadászok unplugged
19.30 Petruska András

Én ott leszek 😉

Carpathian Dance - Városnap, Nyíregyháza  2012


Na, mi újság Wágner úr?

Rákeresve a címre kicsit meglepődtem, hogy 1975-ös dal a Fonográf slágere.
“A zűrzavar, ha csak ez a baj csupán csak pillanatnyi” mondja a sláger szövege, amiről azóta tudjuk, túlzottan optimista kijelentés volt. De a slágerek már csak ilyenek 🙂
Miért mondom én ezt szombat hajnalban? Nos, tegnap este hét körül értem oda a Kossuth térre, ahol az idei városnapi műsor folyt éppen egy százhúszezres városhoz méltatlanul szerény érdeklődés mellett.
Aztán végiggondoltam az elmúlt két napom hétvégi programkeresését.
A három napos városnapi rendezvényről egy plakátképet találtam egy Facebook meghívóban, valamint ennek szövegét néhány netes lapban. Ja, és két üzenetet a FB fiókomban amely az iránt érdeklődik, tudok-e valamit a rendezvényről.
Nem tudtam.
Pedig érdekelt volna, és most is érdekelne például, vajon mi fog történni vasárnap délután háromtól este kilencig az Akusztikus Zene Ünnepén?
Szóval nem nagyon látom az igyekezetet, hogy valaki el szeretné venni a vesszőparipámat amelyen évek óta lovaglok, és igencsak töri már a…
Nem elég egy programot jól megszervezni (és itt most nagyokat hallgatok a valós helyzetről), arról illik értesíteni is azokat, akiket oda várunk. Mert így csak egy kipipált feladat marad a naptárban, és csendben nyugtatgathatjuk magunkat, hogy megint csak megérdemelten vettük fel a fizetésünket.
És akkor most nézzük, mit tudok a hétvégéről?
10 óra, Robinson domb: Házi természetvédelem – élőben az E-misszió szervezésében.
10 óra Kossuth tér: Városnap, 2/3
15 óra Plaza parkoló: Örök Retró
Ez nálam nagyjából azt jelenti, hogy délelőtt Robinson domb, délután Kossuth tér, és majd meglátjuk.
Ja, azt majdnem elfelejtettem leírni, hogy a Szüret utcza eszméletlen jó volt az este.

Városnap, Nyíregyháza  2012


Zúzás

Ma este a Strangel teszi próbára a Mustárház öreg falait. Szerk.: elmarad.
Utána este fél kilenctől a Kossuth téren Szüret Utcza.