Esti zene


Földön, vizen, levegőben

Rendkívüli a KGST Party helyszíne.
Szerencsére az időjárás ia remek, így bármikor van lehetőséged megmártózni a medencében.
És miközben a földön zajlanak az események, olykor elsuhan valaki a fejünk fölött.


Tombola

Íme a nyereményautó a medence partján.
Tehát ha mégsem te nyernéd, akkor is érdemes kijönni.


Két lovon, remélem

Az a megtiszteltetés ért, hogy a KGST Party lapját társszerkeszthetem e pár nap alatt.
Ismerkedünk, közben pedig érkeznek a résztvevők szorgalmasan.


A napra lehet…

Felvirradt az első nap a 8. KGST Party-ra.
Ahogy ígértem, szórom a morzsákat. 😉


Nekem is nyóc

Tegnap este majdnem nyóckor érkeztem haza, mert nekünk akkor is focimeccset kell rendezni, ha nem lenne fontos.
Illetve nem is focimeccs, mert ezek a “sportrendezvények” már régen nem a sportról régen nem a fociról szólnak. Még akkor sem, ha a tegnapi még jó meccs is lehetett.
Jó lett volna, ha nem a Császári tó partján kell kivárnom pár kilométeres sorban, míg a rendőrök szétválogatják az ocsút a búzától.
Így este már nem volt kedvem kimenni Sóstóra
Remélem, ma szerencsés napom lesz, és a készenlétem készenlét marad, még ha bukom is a túlórapénzt 😉
Mert ezt a napot már jó lenne végig a KGST Party-n tölteni.
A nyócadikon.
Ja és ma egy kép kétezernyócból 🙂


Indul a 8. KGST Party

Ma este a “nulladik éjjel” megnyílik a KGST Party tábora.
A helyszín, ha még nem mondtam volna 😉 Nyíregyháza – Sóstó, Koaland Kalandpark – Park Hotel.
Este viszonylag sokáig dolgozom, de tervezem, hogy kimegyek előzetes terepszemlére.
Azt tervezem, hogy ha van például hotspot, akkor napközben is be-bejelentkezgetek néha, így egészen friss információkhoz juthatsz majd. Ha nincs, akkor marad a reggel, vagy késő este.

A programokról nagyvonalakban:
Ma este megérkezés, és valami kötetlen program, ismerkedés a helyszínnel, a várossal.
Pénteken regisztráció, tábornyitás, strandröplabda, tájékozódási verseny, Hidi Miki, mini felvonulás, koncertet. Itt külön kiemelném a Csírázó Búzakalászt, akiket februárban, a Miskolci Kocsonyafesztiválon fedeztem fel.
Szombaton Tigris chicks, kerékszlalom, Y2K, horgászat, gumimatrac race, kakasviadal, felvonulás, eredményhirdetés, esküvő, tombolasorsolás, koncertek, menyasszonytánc.
Vasárnapra a könnyes búcsú marad.
A részletes programot a KGST Party lapján találod.
Gyere akkor is, ha csak szórakozni vágysz!


Kapaszkodj!

E heti KGST Party hír az, hogy változott a találkozó helyszíne.
A helyszín az, ahová készülök egy ideje fényképezni, mert május elsején csak úgy futólag kattintgattam a kerítésnél.
Persze nyilván nem ez az oka, hogy Istvánék a Nyíregyháza tüdejének is nevezhető Sóstói erdőt választották.
Az új helyszín a sóstói Park Hotel, ahol tavasszal megnyílt a Koaland kalandpark is.
A helyszín változása várhatóan a programokban is hoz némi módosulást, figyeld hát a KGST Party honlapját, és nézz vissza hozzám is, mert igyekszem követni az eseményeket. 😉
Addig pedig nézz szét a kalandparkban!


Heti KGST

Ma kedvcsinálóm a zenéről szól.
Koncertzenéről.
Meg tehetségkutatóról.
Meg családi hétvégéről.
Meg ami ezeket összekapcsolja, a KGST Party-ról.
Érdemes nézegetni a lapjukat, mert a héten is rengeteg új információ került fel, többek között a múlt évi találkozó videója. Ez az a közel egy órás film, amelynek bemutatójáról múlt évben a mikulás hozott beszámolót. 🙂
De mi az, amiről eredetileg is írni kezdtem?
A Backstage Live zenei tehetségkutató eredményhirdetéséről származik a hír.
Az idei KGST Party zenei kínálatát várhatóan a tehetségkutató három döntőse színesíti majd.
A meghívás legalábbis elhangzott. Hallgass bele a zenéjükbe!


Nyárvége

“A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.”

Annak idején, mikor első Trabantunk megérkezett, még nem voltam abban a korban, hogy a kezelési utasítást lapozgassam. Később, mikor nekem volt Trabantom, már nem kaptam hozzá kezelési utasítást.
Mégis abszolút hihető számomra, hogy a bevezető mondat szerepel az autó kezelési könyvében.

Nem tudom, hogy valaha is a kezembe kerül-e a könyv, de javulhat az esélyem, ha idén is részt veszek az immár 8. KGST Party-n.
Augusztus 20-22-ig tart majd az idei találkozó. A helyszín egy Nyíregyházától pár kilométerre lévő helység, Napkor.
Múlt évben is itt töltöttük a party jó részét, tehát nem ismeretlen a terep, de ahogy a rendezvény felpörgő honlapján is olvasható, bőven lesz meglepetés idén is.
Nem mesélek el mindent, klikkelj, és tedd el könyvjelzőbe a lapot, mert folyamatosan bővül a tartalom, indulnak a játékok, jönnek a segítségek ahhoz, hogyan tölthetsz családostól egy fergeteges hétvégét egy remek társaságban.
Mert érdemes lesz ezt a hétvégét akkor is a partyn tölteni, ha sose volt Trabantod.
Mert a fesztivál nem csak a Trabantról, nem csak a keleti autókról szól, sokkal több lesz ennél.
De ezt tudd meg a Pócsi tesóktól, klikkelj!


Kánikula


Nekem nyóc

A tavasz közeledtével egyre több szabadtéri eseményről érkezik hír.
A minap a Mustárház leendő rendezvényéről írtam, most pedig egy koraőszi esemény beharangozója következik, mert nem lehet elég korán elkezdeni. 🙂
Gondolom, hétvége óta azon gondolkodsz, mit keres a fejlécben az a sok golyó?
Nos, ahogy szombaton írtam, vannak oldalak
Ha ellátogatsz a KGST Party honlapjára, láthatod, hogy a jövő jegyében született újjá.
Az idei a nyolcadik lesz, így adódik szlogenként a post címe is.
Lehet készülni az őszre, tervezni a részvételt, és informaciókat gyűjteni Istvánéktól.
Meg nézegetni az eddigi találkozók képeit. 😉


Visszapillantó

Általában év vége felé szokás visszatekintéseket írogatni. Nálam ez általában sohasem sikerül, mert év végén azzal vagyok elfoglalva, hogyan váltsak évet. Mármint a képeskönyvemben, technikailag. Egyébként váltódik magától, mint tudjuk 🙂
Szóval normál esetben év végén szoktak mesélni a lassan mögöttünk lévő évről, hogy milyen jó volt, milyen sokat fejlődtünk, és mekkora perspektívát nyit az új év. Jönnek a bizonygató statisztikák is.
Bevallom, én is néztem néhány számot, de nagyon nem leptek meg az eredmények, hiszen itt vagyok nap mint nap, látom folyamatosan, mi történik.
Anélkül, hogy számokkal untatnálak elmondom, hogy a múlt évben kevesebb a bejegyzéseim száma, mint a korábbi évben, igaz, szürkébb is volt az évem, mint a korábbi, illetve a korábbiak. Szerencsére azért évközben néhányszor sikerült meglepődnöm azon, hogy anélkül, hogy különösebb hírverést csapnék, milyen sokan nézegetik képeskönyvemet. Köszönöm a kitartást a rendszeresen visszajáróknak, mert néha azért nem kis kihívás volt működő állapotban találni naplómat. Igaz, igyekeztem úgy irányítgatni a dolgokat, hogy valamit mindig találj, ha megtisztelsz figyelmeddel.
Sajnos Nyíregyháza életére múlt évben is kevesebb időm jutott, mint szerettem volna, és nem akarok azzal takarózni, hogy kaptál helyette Debrecent, meg vonatozást.

A fontos – illetve számomra fontos – eseményeken azért igyekeztem ott lenni. A munkahelyemen például biztosan többen megkérdőjelezik elmeállapotomat, mikor az éves szabadság-tervezésben szinte két biztos pont a Vidor Fesztivál, és a KGST Party. Múlt évben egyébként nagyjából ez a két esemény volt egyben a nyaralás is 🙂


Nem szeretném kifelejteni a felsorolásból a Múzeumfalu eseményeit sem, mert ez az a hely a városban, ahová bármikor, télen, nyáron, napsütésben, esőben, hóesésben szívesen megyek. Nem tudom megunni.
Azt gondolom, általános visszatekintésnek ennyi elég is. Tervezem, hogy bizonyos időszakokról vagy eseményekről kicsit részletesebb visszaemlékezést is írok, de ez a jövő zenéje.

Ebben az évben nagyjából olyanok lesznek a lehetőségeim, mint a múlt évben. És ez most optimizmus 😉
Szabadságom egy részét idén is a Vidor Fesztiválon szeretném eltölteni.
Idén is várom, hogy jöjjön a telefon: Augusztus végén KGST Party. Ugye ott leszel?
Tervezem, hogy ott leszek a Múzeumfaluban, mikor pogácsát sütnek, mikor megkóstoljuk Magyarországot, és mikor Szent Iván éjjelén tábortüzek gyúlnak.
És idén is tervezem a nyaralást oda, ahová múlt évben is terveztem 🙂
Röviden ennyi.
Találkozzunk idén is minden nap!


Az év filmje

Különleges összejövetel résztvevője voltam tegnap.
Egy olyan társaság jött össze ismét ezen az estén, amely igazán évente csak egyszer jelenik meg ebben a felállásban immár hetedik éve.
Ez az alkalom pedig nem más, mint a KGST Party, amely idén 007. alkalommal került megrendezésre.
Az összejövetel különlegessége pedig az volt, hogy a társaság most nem azért jött össze, hogy egy több napos rendezvény tökéletes kivitelezésén dolgozzon.
A rendezvény ideje alatt a nagy lótás-futásban a rendezőknek, szervezőknek kevés lehetősége nyílik mondjuk egy jó beszélgetésre egy sör, egy üdítő mellett. Tegnap este ez is megvalósulhatott.
Gondolom, furdalja már az oldaladat a kíváncsiság, hogy jön ide a film?
Szerencsére elmondhatjuk, a KGST Party-k dokumentáltsága igen jó. Csak nálam több száz képet láthatsz évről évre, és más honlapokon, a különböző videomegosztókon is számtalan felvétel örökíti meg az eseményt.

A tegnap este különlegessége azonban az volt, hogy egy közel egy órás filmet is megnézhettünk az idei találkozóról. Sőt, nem csak megnézhettük, hanem meg is őrizhetünk egy-egy példányt belőle egy másik különlegesség, a KGST Party képregény kíséretében.
A képregényből láthatsz majdnem egy teljes lapot fentebb, a filmet pedig később biztosan megnézheted majd a készítők, a BFilm lapján.
A tegnap estéről nálam egy kép jelenik meg. A szervezőkről, és az ajándékról, amit most ők kaptak.


Lezárás

Mint tudod, nem lesznek képek a mezőről elfogyó járművekről, az integetésekről. A KGST Party lezáró képsorai nálam az eredményhirdetés, és az azt követő Exotic koncert fotóiból állnak össze. Van ugyan még egy lebegős album, de arra minden bizonnyal csak a Vidor után kerül sor.


Vonuljunk

Visszatérve a KGST Party eseményeihez most következik az, amely miatt az aktuális napi menyasszonyok toporzékolni szoktak. A felvonulás. Az idei kicsit más volt, mint a korábbiak. Most nem tértünk vissza a kiindulási helyre, hanem elhagyva a várost Napkoron álltunk meg. Nyíregyházán most nem sikerült elcsalni a vendégeket az esküvői menetből, Napkoron az egyik étteremnél viszont komoly szépruhás nézőseregünk akadt. Az ez évi látószög egy Wartburg hátsó ülése. Köszönet a fuvarért.


Múlt a múltban

A cím találónak látszik, még ha szerencsére a Múzeumfalu a jelenben is létezik hasonlóan a KGST Party járműveihez.
Mindebből már könnyebb kitalálhatod, most a találkozó második napi fotóinak Múzeumfaluban készült részét osztom meg veled. Illetve nem mindet, de erről majd később 😉
A személyes rész így mindjárt az elején: A Múzeumfalu tömegközlekedése sokkal barátságosabb, mint Napkoré, még ha a kádár mester eszközeivel nehezen is fért fel az autóbuszra. Szóval nem ártana néha utast is számlálni a Volánnál, nem csak utasszámlálást tartani… Az előző napi mezei tevékenység után a reggeli induláshoz elég nehéz volt összegyűjteni a levegőt, de egy gyógynövény főzet igen sokat segített az állapotomon. Köszi Tamás! 🙂 De lássuk a közösségi eseményeket! Jópár percet töltöttem a Múzeumfalu bejáratánál a járművek fogadásával, majd belevetettem magam a forgatagba. A főtéren, és a környező udvarokban nagy nyüzsgés fogadott. Sok-sok sátorban kínáltak különlegességeket. Lehetőség volt többek között tetszőleges – akár helyszínen készített – fotók pólón, bögrén megjelenítésére, de komoly étel, és italválaszték is segítette a remek hangulat kialakulását. Ezeken kívül vetélkedők, játékok, bemutatók, színpadi műsorok színesítették a napot. A mai klikkelős – értsd albumhoz vezető – képem egyben rejtvény is. Vajon mi lehet a képen? A megoldást egyébként megtalálod az albumban. Kellemes nézelődést!


Esteledik

Közeleg az intim pillanatok ideje. Előtte azonban nézzük, mi történt péntek estefelé Napkoron, a 7. KGST Party-n?
A mező egyik szegletében egyszer csak hatalmas tűz lobbant fel. Nem sokkal később pedig sok sok ember indult a tűz irányába nyársakkal, szalonnával és kenyérrel felszerelve. Kezdetét vette az egy tűznél szalonnát sütési rekordkísérlet. A színpad környékén már délután félelmetes hangtechnikát halmoztak fel. Hamarosan meg is szólalt.
Következett az este In-team része fantasztikus zenékkel, kiváló hangzással. Sajnos a visszatapsolás nem sikerült, pedig még sokáig elhallgattuk volna a remek produkciót. Az est, vagy inkább éjszaka hátralévő részében egy dj segítette a fesztiválosodást. 🙂


Partyfotók

Bizony, bizony elérkezett az idő, mikor tömegesen árasztják el képeskönyvemet a partyfotók. Megvan már a koncepció is, miként jelennek majd meg a 7. KGST Party képei, de nem mesélem el, majd meglátod. 🙂 Amikor az első nap 10 körül kiérkeztem Napkorra, az első kérdés mindjárt a múlt évi buszozós-sétálós kalandomra utalt.
A Volán jóvoltából ismét jól elszórakoztattam az egybegyűlteket. Ezt most azért nem az én számlámra írom, mert velem együtt négyen maradtunk a buszmegállóban, szerencsémre, mert így egyik lemaradótársam párja engem is eljuttatott a tömegközlekedéssel sújtott helységbe. Ezúton is köszönet érte… Pár perc alatt megbizonyosodtam róla, hogy megvan még az allergiám, de a haldoklást másnap reggelre hagytam. A regisztrációs faház árnyékos fala mellől indultam portyázni, és a verőfényes időnek köszönhetően időről időre ide is tértem vissza. Folyamatosan érkeztek a résztvevők, és kora délutánra én úgy 80 körülire tippeltem a járművek számát. Sok volt az ismerős az előző évekből.
Az egyik oldalon a sátorverés zaja, a dombon pedig komoly motorzaj riasztotta meg a környék nyulait. Míg néhány járművel tájékozódási versenyen vettek részt a faluban – érthető okokból én ezt kihagytam 😀 -, az offroad-osoknak sikerült valahol sarat is találni. Kora délután jött az ötlet, minden jármű menjen fel a dombra.
Így aztán partifotók is készültek 🙂 , bár ahhoz, hogy egy képre férjen a társaság, Nagykállóig kellett volna hátrálnom az adott felszereléssel. Nagyjából ezeket az eseményeket örökíti meg ez az album, illetve időről időre zaklattam a szervezőket, rendezőket is, nehogy dokumentálatlanul maradjanak.
Nézzük!


KGST Party 3. nap

Csendes beszélgetésekkel és nem annyira csendes esővel búcsúzott a KGST Party. Én pedig az erkélyről integettem. Történt ugyanis, hogy elpancserkodtam a buszos kijutást.
Persze nem volt nehéz, ugyanis az az egy járat, amely pénteken még bejut Napkorra, vasárnap már nem közlekedik.
Maradtam hát itthon képeket másolgatni, kint nem igazán volt rám szükség. Így most a létra tetejéről búcsúzom a résztvevőktől 😉

A további képekről: Tegnap kidobáltam az abszolút rosszakat, a megmaradtakat valószínűleg ma átadom, és elkezdem készíteni az albumokat ide. Még nem tudom, hány album, és milyen bontásban lesz, de – most úgy gondolom – a Vidorig mindenképpen felkerül.