Kocsonyafesztivál – szombat

Miközben a bejegyzést írom, Republic szól a háttérben. (Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz.) Viszonylag ritkán fordul ez elő velem, de a hétvége felhozta a régi emlékeket. A házibulit, amikor az Ifiparkból Cipő is velünk jött. Meg a hétvégén is volt egy kis szomorkás emlékezés. De nem szaladok előre.
Nagyon nem siettünk a térre szombat reggel. Kényelmes ébredés, reggeli, kávé, aztán séta. A régiségvásár felől közelitettük meg a Kocsonyafesztivál utcáját. Nem sokat időztünk, mert kíváncsivá tett a nagyszínpad induló produkciója, a jazz táncklub. Ott is elég hamar végeztünk, még a fényképezőgépet sem vettem elő. Nem éreztem a jazz lüktetését a zenében, inkább egy szokásos soklánykás tánc volt valamilyen zenére, amiből elég sok volt egyébként is a fesztiválon, csak akkor Dj állt egy asztal mögött. (Nem, nincs Dj fóbiám, de ha tehetem, élő zenét választok.) Visszasétáltunk hát a Villanyrendőrhöz, mert ott még nem ébredt fel a Dj. Kis Zsanna-Manna és kocsonya nézegetés után vissza indultunk a nagyszínpadhoz.
Közben benéztünk a sarki pékségbe egy kávéra. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy válthattam néhány szót Rózsa Edittel, a Kocsonyafesztivál jogtulajdonosával. Ő az, akinek korábbi Kocsonyafesztivál szervezései pár évig február végi kirándulásokra csábítottak. Bízom benne, hogy megtalálja a megfelelő szervezőt, vagy saját kézbe veszi a szervezést, és egy év múlva ismét a régi, megérdemelt fényében tündöklik majd a rendezvény.
De hagyom most az ötletelést, és folytatom a Latin Projekttel. Velük biztosra mentünk, hiszen múlt évben Nyírbátorban is remek előadást láthattunk tőlük. Igazi délelőtti csendes hangolódás volt, kedveltem most is.
Utána azonban volt közel két óránk, így betértünk a szállásadónk által ajánlott, és tegnap már agyondicsért Bárkába. A pazar ebédhez, kiváló barna sört kaptam, és nagyon gondolkodtam egy délutáni szunyókáláson. 🙂
Ám hamar elvetettem, hiszen volt egy másik tervezett koncertem.
Jó pár évvel ezelőtti Kocsonyafesztiválon egy éjszakai hazasétámat szakította félbe a Crossroad basszusgitárjának távoli dörmögése. Szerencsére megtaláltam a a zenekart, ahogy másnap, és a következő években is néhányszor. Egyszer még Göncön is megleptük őket. Hogyan kapcsolódik ez a jelenhez? Nos, a Mohikán gitárosa, Sivák Zsolt korábban ezt a formációt erősítette. Jó ideje követem a formációt, de csak most sikerült élőben látnom a csapatot.
Élmény volt, és az hosszú idő utáni találkozás is. Meg most nagyjából ezért szól a Republic.
A koncert közben sikerült elhagynom a napellenzőt az objektívemről. Talán már korábban is elrepedt, amit nem vettem észre. Szóval elszaladtam varázslót keresni. Vannak fenntartásaim a mostanában mindenhol febukkanó toborzásokkal, itt sem éreztem helyénvalónak, de végül nekik volt ragasztószalagjuk, amivel sikerült kisebb csodát tenni.
Az albumban majd látod azokat a képeket, amelyeket szinte nappal szemben, napellenző nélkül készítettem.
Mire nagyjából a Balkan Fanatikkal egyidőben visszatértem a térre, komolyan el kellett gondolkodnom, hogyan fogok pár képet összehozni koncertjükről. Ekkor kezdtem bánni, hogy nem vettem át a dél körüli telefonos hívás után a passt, de már késő volt. Annyira azért nem lett gáz a pár kép, és külön köszönet a nézők azon részének, akik elől olykor kitakartam Líviát, vagy Yorgost. 😉
Nagy volt a kisértés, hogy hegyet másszunk a koncert után, de a lustaság, és a korábbi fesztiválok élmény emléke a Szinva teraszhoz vonzott.
A záró képek a jégfaragás látványos pillanatait örökítik meg. Ezekkel színekkel zártuk végül az idei Kocsonyafesztivált.
Végül nem bántuk meg, hogy ott voltunk, rákészülve, előre elfogadva azt, amit kapunk nem volt csalódás, de ez azért messze volt a régi, igazi fesztiváloktól.
A beszélgetések reményt adnak arra, hogy a következő már az igazi lesz. Én hiszek benne, és drukkolok, hogy sikerüljön. Sok munka lesz, de most lássuk az albumot, és bízzunk a jövőben!
Klikkelj a képre!
KLIKK


Kocsonyafesztivál – péntek

Ott tartottam tegnap, hogy megérkeztünk, túl vagyunk a perecen, az ebéden, a kávén, és indul a felvonulás.
Már a gyülekezésnél sok ismerőssel találkoztam. Érkezett farkaskedvelő csoport Nyíregyházáról, ott volt a Kard és Kereszt Johannita Testvériség csapata, akik korábban Sárospatakon megkímélték az életemet, 🙂 Brecca és Brecus, és biztosan kihagytam valakit.
Eszembe jutott a pár évvel ezelőtti felvonulás, mikor olyan köd volt, hogy a menetet alig lehetett látni, meg egy másik, mikor nagy szemeteszsákokba burkoltam magam, és a felszerelést a hatalmas hóesésben. Szerintem a boltban most is azon gondolkodnak, minek kellett egy félig elázott fotósnak az a hatalmas, fekete szemeteszsák. 😉 Most azonban napsütés kényeztette a szép számú jelenlévőt.
A Villanyrendőrtől a nagy színpadig igyekeztem úgy helyezkedni, hogy minél jobb képeket készíthessek. Ez nem volt egyszerű, mert sokan gondolták úgy, hogy csatlakoznak a teljes útszélességet betöltő felvonuláshoz oldalról. Az eredményt láthatod majd.
Megérkezve a Szent István téri színpadhoz a tömeg összezárt a felvonulók mögött, következtek a megnyitó beszédek. A város polgármestere, majd Rózsa Edit, a fesztivál jogtulajdonosa és motorja fejezte ki reményét, hogy a “visszatérő” rendezvény ismét átveszi tavaszindító szerepét Miskolc rendezvényei között.
A zenei programokat a Készenléti Rendőrség Zenekara indította a nagyszínpadon. Megjelöltem még az őket követő Dirty Slippers-t is, de sikerült kezdésükre jókora csúszást összeszedni, így pár percig hallgattuk őket.
Azt gondolom, érdemes lesz a későbbiekben ha nem is színpadmestert, de egy felelős, mindenjogú szervezőt megbízni az idővonal kezelésével, amit a fellépőkkel is tudatni kell. Mondjuk “ha azt mutatom, hogy 1, akkor kb. 3-5 percetek van a búcsúzásra, aztán kirúgom a konnektort” jogkörrel. 🙂
Szóval elpályáztunk a főszínpadtól, mert a szomszédban a Zenegép játszott, melynek tagjai számos más formációban, helyen is megmutatták már tudásukat, amit nagyon élveztünk. Szóval biztosra mentünk, és hogy a megszólalásuk nem volt tökéletes, az azt hiszem, leginkább a Miskolc színpad technikájának volt köszönhető. Ezt később más, ezen a színpadon elhangzó produkció is alátámasztotta.

Nem nagyon mászkálhatunk el, mert következett az a koncert, amire én személy szerint kihegyeztem a napot.
Újra a nagyszínpad, ahol éppen a Dj panaszkodott a közönségnek, hogy milyen kevés ideje maradt.
Ismét egy “azt gondolom” pár sor. A fesztivált eluralták a Dj-k, amit egy élőzenére készülő rendezvénynél nem jó megengedni. Utánaolvasva kicsit az új szervezőnek, ezen nem csodálkozhattam, de ez szerintem nem jó irány. A Dj-nek hézagkitöltő szerepe lehet ilyen rendezvényeken, és ezt tudatosítani kell. Másrészt kicsit ágyúval verébre a dolog, mert a “produkciójának” semmi köze sem az előző, sem a következő programhoz, így nem áll meg a “közönség ott tartás” dolog sem. Tapasztalataim szerint a technikusok nagyon sok kiváló zenével, és jó ízléssel rendelkeznek, és általában jobban is tudnak kapcsolódni a helyzethez. Az anyagi oldalról nem is beszélve, hiszen itt most elég sok hivatkozás történt a szűkös anyagiakra, amiért még kevésbé indokolt a DJ dömping.

Szóval nagyszínpad ismét, és Pandóra Projekt. Nyilván elfogult vagyok velük – ha szétnézel a blogomon, megtalálod, miért -, de azt gondolom, színvonalas produkcióval álltak most is színpadra, és ők valóban a színpad elé hozták a közönséget az őket követő fő koncertre.

Itt az én pénteki beszámolóm véget is ér, mert nagyjából sikerült teljesíteni a “tervet”, és időközben sem merült fel más, ami tovább a téren tartott volna.
Az itteni képre klikkelve megnézheted, mit sikerült elhoznom a nap hangulatából. Folyt. köv.
KLIKK


Kocsonyafesztivál – prológ

Nos, elmúlt a hétvége, hazaértünk Miskolcról. Természetesen lesz képes beszámoló is a Kocsonyafesztiválról, de a mai inkább olyan előkészítő, előkészülő dolog, ami kb. ott kapcsolódik a rendezvényhez, hogy időben akkorra esett ottlétünk.

Tíz év után tértünk vissza a Kocsonyafesztiválra. Nagy várakozással készültünk rá, így látatlanban, azaz a programok ismerete nélkül foglaltunk szállást. Később, a színpadi produkciók ismeretében elgondolkodtunk, jól tettük-e, de megadtuk a lehetőséget az újra induló rendezvénynek.
A szállásunk az Andrea StúdióApartman volt, ami az előzetesen gyűjtött információk mellett is minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon ízlésesen berendezett, kényelmes, otthonos, mindennel felszerelt hely, és a házigazdák – nem véletlenül használom ezt a kifejezést – is korrektek, rugalmasak, segítőkészek, kedvesek voltak. Sok hasznos információval elláttak bennünket, és igyekeztek az egyetlen problémás helyzeten is úrrá lenni. Köszönöm nekik.
A linken megnézheted, miért írtam ilyen sokat, és jót.

De lássuk a problémás helyzetet!
Autóval érkeztünk, és a szállásnak nincs belső parkolója. Erre kevés figyelmet fordítottam. Korábbi fesztiválokon külsőbb területeken sikerült szállást találnunk, így érkezés után gyorsan váltottam egy napi parkolóbérletet, és jobb híján reggel-este autóztunk.
Most úgy terveztük, érkezéstől hazaindulásig nem használjuk a járművet, hiszen tíz perc sétára voltunk a fesztiváltól. Miskolc parkolási rendje azonban nem volt erre felkészülve. (Igazán én nem voltam, de nem gondoltam, hogy így mennek a dolgok…)
Mikor kiderült, hogy nem tervszerű a helyzet, gondoltam, még mindig jó a bérletesdi, így telefonáltam a parkolótárssághoz, mint kiderült, fél órával zárásuk előtt, ami pénteken 12 óra, míg 18 óráig fizetős a helyfoglalás, és egy újabb csavar, hogy zöld zónában (440 Ft/óra) maximum két óra, sárga zónában (260 Ft/óra) maximum három óra a maradási lehetőség.
A hölgy egyértelművé tette, hogy esélytelen a bérlét vásárlás ilyenkor már, de javasolta, hogy két/három óránként menjek vissza az autóhoz, és az újabb cédulát tegyem az előzőek mellé. Ja, neten sem jegyet, sem bérletet nem lehet vásárolni. Megleptem az applikációval történő parkolás gondolatával, amire azt mondta, inkább fejezzem be, és indítsam újra két/három óránként, szerinte úgy jó lesz. Remélem, igaza lesz. Beállítottam hát egy emlékeztetőt a telefonomon, és kicsit morcosan elindultunk a fesztiváltra. Igazán így is a napi bérlet árát költöttük, de kevésbé kényelmesen. Azt mondjuk nem értem, ha szerinte nem “kell” elmozdulni az autóval két/három óránként, miért kell megszakítani a fizetést, egyáltalán miért az időkorlát? Mondjuk elképzelhetőnek tartanék rendezvényekkor vagy egy kitelepült árust, vagy egy ügyfélszolgálaton “ottfelejtett” embert, de ez nem a fesztiválszervezés gondja, kényelmi funkció lehet majd jövőre az információk között feltüntetni a “lehetőségeket”.

Szóval kicsit felborult időrenddel értünk a fesztiválra. Nálam a korábbi években szinte hagyomány volt napközben a sósperec, mint olyan kaja, ami segít a túlélésben, de nem időigényes, és ha fontos, akár fotózni is lehet falatozás közben. 🙂 Nos, változtak az idők. Nem a perec fesztiválára lepett meg, hanem az előző napi albánpékséges sütésű állaga, íze. Így hamar elengedtem mindenféle streetfood-ot, és betértünk az első utunkba kerülő vendéglátóhelyre. Mondom, véletlenül, mindenféle előtanulmány nélkül.
Nos, a Balance az egyik olyan hely, amit szívből ajánlok. Kedves fogadtatás, kellemes környezet, sok féle finom étel, és fantasztikusan finom kávé volt az, ami rövid ottlétünk alatt is elűzte a korábbi felhőket.

Alig maradt már időnk a felvonulás kezdetéig, így hamar az utcán találtuk magunkat. Az ezután történtekről külön képes beszámoló szól majd.

Szombaton volt egy jókora gap az általunk érdekesnek tartott fesztivál programban, így engedve házigazdáink előző napi ajánlásának betértünk a Bárka Étterem & Bárba. Nem volt különösebb tervünk, de benézve megtetszett a hely hangulata, és elhatároztuk, itt ebédelünk. Nem bántuk meg. Rengeteg féle különleges étel, finom italok, kedves kiszolgálás, és a korában sosem látott éppen ottlévő vendégekkel pillanatok alatt kialakult családias hangulat tartott ott bennünket annyira, hogy éppen odaértünk a Mohikán koncertjére.

Erről is lesz majd képes beszámoló.

A vasárnapi fesztivál programból két délutánit jelöltem meg, de reggel úgy döntöttünk, nem várjuk már meg. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól, és haza indultunk.
Ez a bejegyzés tehát a fesztivál kerete volt, a következő kettőben mesélek majd a két napról.
A kép pedig legyen egy kitekintés a Bárkából! 🙂
KLIKK


A képtárról újra

2015 elején készítettem egy bejegyzést, amely a szöveges blogrészen kívül a fotógyűjteményemre is ráirányítja a figyelmet. Ez a link szerepelt itt oldalt, a sidebar-on is azóta. Mondanom sem kell, mennyire eljárt az idő a tartalom – mármint az írás tartalma – felett.
A pár nappal ezelőtti blogrenoválásom alatt jegyeztem fel ezt a feladatot is. Íme a “javított változat”, amelyben néhány dolog nem változott. Legfőképp ez a mondat: “Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, szeretem Nyíregyházát, és ragaszkodom is hozzá, amennyire engedi…” 😉

Az évek során sikerült jó sok fényképet készítenem, és mivel mind nem jelenhetett meg a képeskönyvem bejegyzéseiben, ezeket egy képtárban helyeztem el.
Maga a Képtár külön is elérhető, de úgy gondoltam, ismét kicsit nagyobb prioritást adok a gyűjteménynek, hiszen munkám (szórakozásom) egyik része itt található. Persze a közösségi oldal kényszer beszippantása is hatással volt a megjelenéseimre, így ott is találsz képeket, bejegyzéseket, amelyeket máshol nem.
Igyekeztem kategorizálni a fotóalbumokat. Természetesen a kategóriák között van átfedés, tehát bizonyos albumok több kategóriában is megtalálhatók, illetve van egy “mindentegybe” kategória is, ahol időrendi sorrendben valamennyi fotóalbumot megtalálsz. Továbbá az elmúlt közel 20 év indokolttá tett egy évenkénti bontást is.
Az idők során néhány kategória megszűnt, és megszületett néhány új is, sajnos ezek között már van lezárt a rendezvény megszűnése, vagy a hely, esemény “érdektelenné válása” miatt, és reményeim szerint lesz újjászülető is.
Lássuk!

Nyíregyháza
Nagy titkot nem árulok el, ha azt mondom, szeretem Nyíregyházát, és ragaszkodom is hozzá, amennyire engedi… Fotóim jelentős része itt készül, mint ahogy írásaim többsége is vele foglalkozik. Nem titkolt célom, hogy kedvet csináljak a távolról nézelődőknek ahhoz, hogy ellátogassanak városunkba.
 
Sóstó
Sóstó Nyíregyháza tüdeje és gyöngyszeme is egyben. Korábban erre külön kategóriám létezett, a múlt évi (szerk.: 2014) kövezések kicsit visszavetették az itteni fotózásaimat, így az itt készült albumok is a Nyíregyháza kategóriába kerültek.
Kicsit újra gondolva a dolgokat mégis visszahoztam később a Sóstó kategóriát. Igaz, már nem annyira zöld, nem annyira vidám, de még mindig szeretek a tó partján sétálni.
 
Zene Sóstón
A Zene Sóstón kategóriát 3-4 éve kezdtem külön is kiemelni, mert Sóstó szinte egyetlen, helyi formációkat népszerűsítő, nekik lehetőséget adó rendezvénye nyaranta. A belvárosi, hasonlóan népszerű rendezvényt sajnos “megölte” a városvezetés szűkmarkúsága. Remélem, ez a nagy látogatottságú rendezvény örökre velünk marad szinte egyetlen sóstói turistacsalogatóként.
 
Sóstói Múzeumfalu
A Sóstói Múzeumfalu évtizedekig az a hely volt számomra, ahová bármikor mentem is, mindig feltöltődve, olykor jóllakottan, és szinte mindig hatalmas mennyiségű fotóval tértem haza. Szerettem ezt a helyet, aztán ezt is utolérte a változás, és a sokmilliós átépítés során számomra elveszítette varázsát. Az albumcsoportot egy utolsó, 2019-es látogatás után lezártam.
 
Vidor Fesztivál
Vannak rendezvények, amelyek különösen a szívemhez nőttek. Egyik ilyen városunk talán legjelentősebb eseménye, a Vidor Fesztivál. Az elsők között emeltem ki ezt a kategóriát.
Sok zene szólalt meg azóta Nyíregyháza főterén, de sajnos sok év kitartó munkájával mára ez a rendezvény is elvesztette különleges jellegét, egyediségét, belesüppedve a “legfontosabb, hogy sokan legyenek” kommersz mocsarába. Természetesen a szabadtéri részére gondolok, amely valaha Közép-Európa díjazott világzenei fesztiválja volt sok-sok különlegességgel, máshol nem látható produkciókkal, valódi vidámsággal. Ez is elmúlni látszik sajnos, múlt évben már nem gyarapodott nálam ez a fotóalbum csoport.
 
Kgst Party
Van egy testvérpár, és néhány barát, akik éveken át ébren tartották az érdeklődést a múlt értékei iránt.
A KGST Party országos érdeklődésre tartott számot, és az év egyik legjelentősebb találkozója volt. Sajnos 2012-ben lezárult egy korszak…
Büszke vagyok, hogy része lehettem a csapatnak, és büszkén osztom meg azokat a pillanatokat, amelyeket az évek során megörökítettem.
 
LeszFeszt
Volt egy öt éves időszak, amikor minden július elejére bekerült a naptárba egy szó: LeszFeszt.
Kisvárda nem nagy távolság, így minden évben délutánonként kimentem, éjszaka haza, másnap pedig indulásig volt idő a képek feldolgozására. Kedveltem ezt a rendezvényt a szervezettsége, a fellépők, a szervezők, és az ismerősök miatt is. Sok képet találsz itt arról milyen jól éreztem magam.
 
Kocsonyafesztivál
Van mégegy útilapus albumgyűjteményem. Tíz egynéhány éve fedeztem fel egy jónak ígérkező rendezvényt, és úgy gondoltam, megér egy próbát. Mikor 2006-ban a szikrázó napsütésből megérkeztem a miskolci havazásba, éreztem, hogy ez nem lesz egy mindennapi hétvége. Ez volt az első Kocsonyafesztiválom.
Legközelebb 2010-ben sikerült visszatérnem, és az ezt követő három évben is. Idén, tíz év után ismét ott voltam…
 
Koncertfotók
A fotózás mellett a zenehallgatás a másik kedvenc elfoglaltságom. Imádom az élőzenés koncertek hangulatát, az örömmel, szívvel, lélekkel játszó zenészeket.
Nem csoda hát, ha jókora mennyiségű gyűjtemény halmozódott fel a Koncertfotók kategóriában is.
 
Világjárás
Sajnos ez a kategória egyre ritkábban frissül, pedig ahogy a régi vicc mondja, lenne rá igény.
A világ, amit bejárok leginkább az ország, a környező települések, de számtalan olyan hely van a megyében is, ahová el kellene még jutnom, vagy visszatérnem olykor.
Igyekszem.
 
Az összes album
Elérkeztünk a türelmesek kategóriájához.
Itt mindent megtalálsz, amit a korábbi kategóriákban, albumokban láthattál. Gyakorlatilag az éves bontású albumok egyben. Szépen, időrendi sorrendben az életem egy része.
Timeline, ahogy a ma divatos közösségi portál hívja. 🙂

Az egyes kategóriákat a hozzájuk tartozó képre klikkelve, külön megnyíló ablakokban éred el.


Miskolci béka

Akár ha itt, a blogomban rákeresel is láthatod, a korábbi években jó néhányszor elindultam február végén az Acélvárosba.
A Kocsonyafesztivál volt ugyanis a tavaszindító buli. Az első szabadtéri fesztivál az évben a maga kiszámíthatatlan időjárásával, de kiszámítható különlegességével, meglepetéseivel, változatos élő zenéjével, felfedezéseivel.
Tudtam, bátran tervezhetek vele, hiszen Rózsa Edit csapata a garancia volt rá, hogy a sokféle zene között megtalálom a nekem valót, és mellé kapok egy remek hangulatot, mosolygós vendéglátást.
Aztán ezt is utolérte a mindent jobban tudó politika kontár szervezése, amihez a szervezők nem is adták a nevüket. Az új név alatt a rendezvény számomra teljesen elveszítette varázsát, tucat falunapos szintre süllyedve, és olyan is volt, hogy az utolsó pillanatban kellett lemondani. Ennek az időszaknak esett áldozatul számos más neves miskolci rendezvény is akkoriban.

A régi szervezők követését azonban nem hagytam abba. Bíztam benne, hogy visszatérésükkel visszakapjuk a pislogó béka hangulatát.
Ezért is örültem januárban, mikor megjelentek az első reményt keltő hírek, és – bár kicsit későinek találtam a megrendezés bejelentését – bíztam a szervezőkben, és a korábbi tapasztalatok alapján gyorsan szállást is foglaltam.
Aztán nagy csend következett, csak a közösségi oldalukon sorjáztak a kérdések, ötletek a várható közönség részéről.
Majd a hozzászólások között megjelent egy kis zöld betűs lap fényképe. Mivel a szervezők részéről nem nagyon volt rá reakció, rossz tréfának gondoltam egészen a sajtótájékoztatóig.
Itt kiderült, hogy már nem Editék a szervezők, és a kis zöld lap valóban a műsor irányvonala. Csalódás volt számomra.

Gondolkodtam, hogy el kellene engedni a rendezvényt, de ez nem lenne tisztességes a szállásadónkkal szemben, akik erről nem tehetnek.
Így lenyeljük ezt a békát, és igyekszünk a legjobbat kihozni majd belőle. Leginkább a “sokan mások” mentheti meg számunkra a hétvégét, ez azonban a szervezők ígérete szerint kb. 10 nappal kezdés előtt derül majd ki.

Itt jártam, mikor megjelent a program a hivatalos oldalon. Ebből hamar kiderült, hogy sajnos már a “sokan mások” sem menthetik meg a Kocsonyafesztivált, jobb lett volna vagy elengedni, vagy valami más nevet találni neki. 5-6 fellépő, és nagyjából egy színpad, ami vállalható számomra, és méltó a fesztivál korábbi szintjéhez.
Ugyanakkor tisztában vagyok vele, mennyi munka van a szervezés mögött, de azt is gondolom, a Kocsonyafesztivál márka – mert én annak tartom – egy színvonalat is kell, hogy képviseljen.
Sajnálom, hogy például a legendás Villanyrendőr színpadot messzire el kell kerülnöm, és a többi színpadot is eluralják a DJ-k napi több órás gépzenéjükkel. Nagyszerű lehetőség lehetett volna ez a helyi, környékbeli formációk élő zenés fellépésére, ahogy ez korábban is történt.
Sajnálom, hogy beigazolódott a megérzésem, kevés volt a döntéstől a megvalósításig eltelt idő arra, hogy egy Kocsonyafesztiválhoz méltó élő zenés programot állítsanak össze az új szervezők. Mondom, nem a munkájukat becsülöm le, vonom kétségbe.

Képként pedig a pár éve őrizgetett kabala béka a valamikori Kocsonyafesztivál emlékét, hangulatát idézi.