Lángoló Csigák

Ez is megvan. 🙂 Legalábbis egy része annak a sok képnek, amit meg szeretnék osztani veled.
Hétvégén minden helyre eljutottam, ahová terveztem. Persze sokkal jobb lett volna, ha nem a piros szememen szörnyülködik mindenki, és ha a testhőmérsékletemet is fix 37.6-on tudom tartani, de azért nem volt rossz. A tegnap késő esti gyógyszermentes kúra pedig csodát tett. Még győzködöm magam, hogy mindjárt megismétlem, mert holnap ugye munka, de előbb megosztom az első képsort a péntek estéről, biztos, ami biztos…
A tűz megjelenése mindig is kicsit misztikus, kicsit félelmetes, kicsit csodálatos. Péntek este a debreceni Ifjúsági Házban a Lángoló Csigák Téltemetés című produkciójával indult a program.
Kicsit fagyoskodva vártuk a kezdést az udvaron, mert a kívánt, és beteljesült derült időben nyoma nem maradt a tavaszi melegnek. A tűzzsonglőr csoport produkciója azonban pillanatok alatt feledtette a hideget. A rendkívül látványos, varázslatos műsor hatalmas sikert aratott a nagyszámú nézősereg körében.
A tűzszínház azonban csak az egyik része volt az este programjának, de úgy döntöttem, külön fotóalbumban, és postban emlékezem meg róla.
A fél órás produkció közel száz pillanatát a képre klikkelve követheted végig.
KLIKK

One Reply to “Lángoló Csigák”

Comments are closed for this post.