2015.05.31. vasárnap, 09:29
Slágerlista
Igazán más bejegyzést terveztem mára, de úgy érzem, gyorsan meg kell osztanom a tegnapi koncertélményt, amellyel az Éva Presszó kedveskedett a debreceni Incognito Clubban.
Amikor új tag kerül az egyik kedvenc zenekaromba, igyekszem megismerni, többet megtudni a zenei világáról, mert ez meghatározó lehet a kedvenc zenekar további életében.
Így tettem, mikor Vígh Évivel először találkoztam. Érdekes zenéket találtam, és megfogó énekhangot, előadásmódot.
Évi tegnap este egy új zenekarral mutatkozott be. Úgy éreztem, ezt a koncertet nem lehet kihagyni.
Az Incognito Club egyik igen kedves koncerthelyszínem lett Debrecenben. A hely hangulata, vendégbarátsága, a szinte állandó teltházat hozó vendégsereg, és nem utolsó sorban az igényesen összeválogatott, sokszínű koncertprogram tette ilyenné számomra.
Február környékén beszélgettünk Évivel, hogy nyár elejére tervezik az új zenekar indulását. Eljött a nyár eleje, és egy jó hete megjelent a videomegosztón az első dal, a Pauza. Azóta nem tudom kiverni a fejemből a refrént. 🙂
Szombat, kora este. Irány tehát Debrecen, az Incognito Club, az Éva Presszó Prömier.
Időben érkezés, kis beszélgetés, egy hideg csapolt sör a bárpultnál, majd a kukucskálós hely a lépcső mellett, és indul a koncert, nyit az Éva Presszó.
Kizárólag saját dalok, szédületesen széles stílusvilág, fantasztikusan kidolgozott zenék, parádés szövegek, boldog zenészek, és közönség. Teljes siker, teljesen megérdemelten. Alig várom a Ragadozó megjelenését a videomegosztón, mert ettől majd leestem a székről. Igaz, több, mint egy órája ültem rajta. 🙂
Saját képeim nem lesznek erről a koncertről, de rendszeres Éva Presszó koncertre járó leszek, ez már biztos.
A két ráadás után még begyűjtöttem egy ereklyét, elkértem az első koncert listáját. Ezt láthatod most itt. Én pedig remélem, minél előbb újra láthatom az Éva Presszót.
[…] és egy mosollyal a színpad széléig is el lehet jutni. A koncertműsorról már áradoztam az előző fellépés kapcsán, és most is azt mondom, nagyon jó az a muzsika, fantasztikus volt a koncerthangulat, […]
[…] is itt voltunk, akkor is Éva Presszó koncerten, ez volt a Prömier. Ekkor hangzottak el először azok a dalok, amelyek azóta is kedvenceim, és ami miatt igyekszem minél több koncertjükön ott lenni. A […]