Úgy elmennék messzire

Lassan elkezdem a mesélést.
Következik világgá menésem történetének első része.
Annyit mondogattam, hogy “Úgy elmennék messzire“, hogy egyszercsak azon kaptam magam, hogy csomagolok.
Persze ez így nagyon szépen hangzana, de maradjunk meg ennél a változatnál.
Egy verőfényes szeptemberi vasárnap délben keltem útra, hogy némi autózás, sok repülőzés és némi buszozás után éjfél előtt nem sokkal egy német hotel recepciójánál rám mosolyogjon a recepciós lány. Ez némileg feledtette a légitársaság szendvicsét, és a fél pohár üdítőt.
A nap fénypontja ezután következett. A tusolás után kihunytak a fények, és a következő kép az ébresztő csörgése volt.
Innen folytatom majd.