Ott túl a rácson…

A jármi ház mindig tartogat meglepetést a Múzeumfaluban. Ez az időszaki kiállítások helye.
Május elsején a halászat volt a téma, rendkívül látványos kiállításon utazhattunk a Tisza partjára, és ismerkedhettünk a halászok életével.
Szombaton a halászcsónak helyén bitófa állt.
Az új kiállítás címe: Élet a tömlöcben.
A bejárattal szemben mindjárt egy zárkaajtó fogad, és az ételbeadón belesve a priccsen ott is ül a rab. Persze nem igazi, ahogy a jobb oldali szoba foglárai sem.
A bal oldali szoba sarkában azonban a kalodában és a deresen is élő emberek hökkentették meg a vendégeket.
Szent Iván-éj - Nyíregyháza, Múzeumfalu 2012
Persze Pali nem lesz mindig a kaloda foglya, a megnyitó vendégei tiszteletére vállalta a nem kellemes helyzetet, de a kiállítás így is megrázó.
Régi vesszőparipám – az egyik a ménesből 🙂 – hogy középiskolában egy osztályfőnöki órát érdemes lenne arra szánni, hogy a diákok megnézzenek egy igazi börtönt…

De hogy ne legyen ilyen borús a bejegyzés hangulata, és hogy valóban mindenről beszéljek, ami Szent Iván éjjelén a Múzeumfaluban történt, a címbeli idézetet folytatva: …tündérek élnek.
Idén a tündérek a Nyírség Néptáncegyüttes lányai voltak, akik a félhomályból előbukkanva virágszirmot szórtak a tűzbe, majd kezdetét vette a tánc.
Szent Iván-éj - Nyíregyháza, Múzeumfalu 2012
És persze hogyan hagyhatnám ki Magdi néni remek sütijét, ami idén – talán nem véletlenül 🙂 – rácsos diós, és meggyes volt.
Már csak a fotóalbum hiányzik, de ez még nem ma jön más irányú elfoglaltságaim miatt, de jön 🙂

One Reply to “Ott túl a rácson…”

Comments are closed for this post.