2008.01.27. vasárnap, 10:14
A fenti kép napra pontosan 5 hónapja, “ámokfutásom” kezdetén készült.
Valahogy akkor csak egy rejtvényfejtésnyi került fel a sorozatból.
Most egyszer csak eszembe jutott, így jön majd a többi is.
Kis nyárvégi hangulat 😉
2008.01.26. szombat, 14:14
Tegnap viszonylag emberi időben sikerült hazaérnem.
A körülmények kevésbé emberiek voltak, de ezt olvashattad előző írásomban, másrészt sajnos a MÁV-nál ez lett a standard.
Tehát úgy érkeztem, hogy még rászántam magam a pár hete kinézett notebook-hátizsák megvételére.
Mivel a Samsonite válltáskámat sikerült eladnom, még lelkiismeret furdalásom sem volt, hogy megveszem.
Apropó! Nem akar valaki egy fényképezőgépet? 😉
Szóval irány az áruház.
Van is táska, annyiba is kerül, mint számítottam, enyém lesz hát.
Persze közben még szétnézek a DVD-k között.
Így aztán nem is hozom haza üresen a táskát.
Sőt!
Csütörtöki pénzkeresményem egy részét az üzletben hagyva a táskába kerül az, amivel már karácsony környékén szemezgettem, csak akkor nem jött össze.
Nem csigázlak.
A – szerintem – valaha volt egyik legjobb sorozat, a Halló, Halló valamennyi évadja, és ráadásként pedig Vörös Pisti Magányos utazó című DVD-je.
klikk
Nyíregyházán nem hangzott el, bár szerepelt a “kívánságlistán” a Ne zavarjon senki.
Nos, ez is szerepel a koncert DVD-n.
Meg persze sok más is. (és az ára is igen barátságos 😉 )
Ha a Hallgatózó rovatban lenne ez az írás, joggal gondolhatnád, hogy zenéről, zenekarról, koncertről, ilyesmiről lesz szó.
De nem.
Már csak azért sem, mert sohasem voltam még az említett zenekar koncertjén, sőt, igazán munkásságukat sem ismerem.
Most magáról az érzésről írok.
Több szempontból is aktuális a dolog.
Az utóbbi idők történései gyakran – sőt, szinte folyamatosan – okot adnak a depressziós hangulatra.
Néha-néha kezd is eluralkodni rajtam, de ezt egyébként úgyis látod itt.
Világ életemben igyekeztem, pozitívan közelíteni a dolgokhoz.
Azt gondolhatnád, ez sok energiát vesz el, de hidd el, semmivel nem többet, mint örökösen kapaszkodni a gödör szélén.
Életem jó részében azt csinálhattam, amit szeretek.
Mostanra az “azt csinálom” még mindig igaz nagyjából, igazán a körülmények változtak csak.
Láthattad (láthatod) itt, néha nehezen kezelem, viselem, de megvagyok.
Próbálom úgy osztani az időmet, hogy legyen valamiféle egyensúly.
Nem mondom, hogy javul a helyzet, de azokért a ritka időkért érdemes csinálni, amikor azt, ott, akkor csinálhatod, amit, ahol, amikor szeretnél.
Lehet ez bármi.
Nekem a fotózás, és ez a blog nagyjából az, ami áthúz a gödrök fölött.
Nyilván sokminden egyéb, fontosabb dolog is van, de ezekben a környezetekben tudok igazán kikapcsolni.
Írtam, több szempontból aktuális a dolog…
Egyet még megemlítek, és be is fejezem a hosszúra nyúlt írást.
Tegnap aláírtam egy tanulmányi szerződést.
Tanulás neten, heti munkaidőn túli 8 óra, heti vizsga, nagyjából június végéig.
Ha nem vállalom, valószínűleg kirúghatnak.
Ha nem végzem el, valószínűleg több mint negyed millát kell kifizetnem, és valószínűleg kirúghatnak.
Ráadásul még érdekel is a dolog.
Szóval most KV, tanulás, napközben talán ellógok egy kicsit fényképezni…
2008.01.25. péntek, 19:40
Mezei vonat.
Munkába járós.
Tehát semmi különleges.
Elvileg gyors, de ilyen kategória már igazán nem is létezik.
Immár a negyedik fülkében próbálunk villanyt gyújtani.
Ez a legsikeresebb próbálkozás, mert itt legalább vészvilágítás van, ha eloltjuk a lámpát.
– Ennyi van. – mondja a kalauz, mikor szóvá tesszük.
– A többiben még ennyi sincs. – mondja olyan hangsúllyal, mintha az öttalálatos lottószelvény tulajdonosával közölné a jó hírt.
Mire észbe kapunk, már a szomszéd fülkében bírságolja a srácot, aki jópár csomagjával futva érte el a vonatot.
No, talán ebből égő lesz a vonaton, és nem kezdenek újabb sztrájkba, hogy szétosszák a vasutasok között…
2008.01.24. csütörtök, 17:14
Visszavonatozásom sem volt zökkenőmentes.
Mint korábban írtam, egy ideje igyekszem nem egyedül utazni a fülkében.
Most is olyanba szálltam, ahol már voltak.
Sajnos pár megálló után magamra maradtam, a következőnél pedig meg is történt, amitől tartottam.
Népes, koszos, büdös, dohányzó, üvöltöző társaság érkezett.
Igyekszem mindig az ajtónál ülni, így felkapva táskámat, kabátomat hamar elillantam egy másik fülkébe.
Itt újabb két megállót sikerült békében utaznom.
Aztán innen is tovább menekültem.
Ez nem az én vonatozós napom…
Ma más irányú elfoglaltságom okán más irányba kezdtem vonatozni.
Így jegyet kellett váltanom.
A vonaton a kalauz érkezésekor automatikusan a bérletemet veszem elő, de még időben kapcsolok.
Így csak egy vigyor fut át a kalauz arcán.
Majd megpróbálja tollal kezelni a jegyet.
– Nincs egy tolla? – kérdezi, miután nem sikerül összefirkálnia a jegyemet.
Most rajtam a vigyorgás sora.
– Nincs sajnos. – válaszolom, de már fel is találja magát, és lyukat nyom a jegy sarkába.
Hajnali vonatra várakozás.
Unalmas mindigugyanaz hangulat.
A hangosbeszélő zökkent ki.
– Felhívjuk a Latorca IC-vel utazók figyelmét, hogy a vonat első osztályú és büfékocsi nélkül közlekedik. Kérjük, tájékozódjanak az utaskísérőnél!
Elcsodálkozom, milyen szép neve lett a kalauznak.
Hiába, szárnyal a MÁV…
Közben pedig hallom magam mellett:
– Anyátok!!! – és a megnyilvánuló elindul az információs iroda felé.
Pedig mondták neki, hogy a kalauzt (bocs, utaskísérőt) keresse…
2008.01.23. szerda, 23:23
Elhatároztam, hogy ma korábban megyek haza.
Ez persze jelen időszámítás szerint a délután ötöt jelenti.
Szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy sikerült is fenti időpontban eljönnöm a munkahelyről.
Kényelmesen sétálva a viszonylag kellemes időben el is értem a kiszemelt vonatot.
Felszálltam, és vártam a vonatindulást.
És vártam…
És vártam…
Aztán vártam, hogy a “műsorközlő” mondjon valamit.
Ő mondta is, hogy érkezik a Latorca az 5. vágányra.
Gondolkodtam, elő vegyem-e a fényképezőgépet, ott ugyanis már tartózkodott egy vonat.
De nem szeretem az ilyen képeket, ígyhát a zsebemben maradt.
Néhányan leszállva a vonatunkról elindultak helyjegyért a Latorcára, amely meg is érkezett a 10. vágányra.
Végülis nem nagy tévedés, ha bemondanák, talán az átvert utasok is átérnének még hozzá.
Ekkor úgy tűnt, ő indul el előbb.
Aztán mégis mi indultunk 25 perc késéssel.
Még nem tudom, miért.
A Latorca a következő állomáson előzött meg.
Végre egyszer nem az IC késik.
Igaz, én pont most nem vagyok rajta.
De azért hazaérek valamikor.
Persze nem korábban…
Hajnalban a Deep Purple ébresztett.
Viszonylag halkra van állítva az mp3-játszóm, reggel valahogy így esik jobban általában.
Ma azonban egyre hangosabbra vettem.
Mire a busz megérkezett, már semmilyen környezeti zajt nem hallottam.
A hetes buszon már én voltam az Országúti csillag 🙂
Mikor pedig leszálltam, és elindultam a vonathoz, stílusosan én lettem a Gyermek az időben.
Így indult a mai nap…
2008.01.22. kedd, 10:05
Azt már tudod, hogy legalább egy kép sikerült Vörös István Nyíregyházán, az Inter Cafe-ban rendezett koncertjén.
Most elmondom azt is, hogy vannak fenntartásaim a képek minőségét illetően.
Barátkoznom kell még a fényképezőmmel, de legalább bizonyos határait már ismerem. 😉
De beszéljünk mostmár inkább a koncertről.
Az Inter Cafe elhelyezkedéséből adódóan a koncert csak akkor kezdődhetett, mikor mindenki hazavánszorgott a szomszédos marketből.
Persze voltak ismerősök, így repült az idő.
Előkerültek régi koncertélmények.
Aztán már jöttek is a Kőhegyek.
A helységben szinte mozdulni sem lehetett, szerencsére jó sokan összejöttünk.
Szűk nekünk ez a város. Énekelte Pisti.
Varázsos dalok jöttek, néhány dalba a már a közönség is beszállt.
Napszerelmesek, majd az új dal, a Kifogyott a puszizsák.
A régebbi dalok ismét meghozták az éneklőkedvet.
A Neked valaki kell után az Agglegény-dalban mindenki elmondhatta, kinek ki 🙂
Az örökigaz Kinek van igaza után azonban nem sikerült Pistinek befejezni a koncertet.
“Közkívánatra” többek között a Nyári éjszakák is elhangzott immár dalárdásan 🙂
Ezen az estén Pisti Átvarázsolta az életünket.
A képek nézegetéséhez klikk
Videointerjú Pistivel a rocker.hu-n.
2008.01.20. vasárnap, 08:52
Kicsit csendesen terveztem a szombati koncertet.
Biztosra vettem, hogy ismét ott lesznek azok az arcok, akik a Prognózis koncerten is ott voltak a Kossuth téren.
Reméltem, hogy most nem hagy cserben a technikám.
Illetve szemétség lenne a technikára kenni azt, hogy akkor, szeptemberben én nem készültem fel kellőképpen.
Most viszont az új fényképezőgépem debütált a koncerten.
Eddig nagyjából egy szombat délelőtt, kb. egy órát ismerkedtünk, utcai napsütésben.
(Ez volt a “némileg” a tegnapi bejegyzésemben.)
Most zárt tér, még soha nem voltam itt, még soha nem próbáltam, mit bír a gép akksija, hol vannak az optika, a kézremegésem, a (beépített)vaku határai.
Sajnos a korábbi vakum nem biztos, hogy használható lesz ehhez a géphez, és ennek utána kellene olvasnom, mielőtt megölöm bármelyiket is.
Szóval kicsit izgi volt.
Aztán odaértünk.
Aztán fényképeztem.
Aztán majd elmondom, milyen volt 😉
Most csak egy kép…
2008.01.19. szombat, 11:11
 | Ma koránt sincs olyan szép idő, mint egy hete abban a pár tíz percben, amikor némileg kipróbálhattam új fényképezőgépemet. Ennek a “némileg”-nek még jelentősége lehet, de erről nem most 🙂 |
2008.01.18. péntek, 19:48
Most kikapcsolok minden hangot kiadót, fényt kibocsátót, és alszom.
Ha addig nem jelentkezem, jó koncertbulit 🙂
Mióta összvonalas bérletem van, új dimenziók nyíltak meg az élményszerzés terén. 😉
Megtehetem, hogy akár piros számos busszal is utazzak.
Így történt ez minap, reggel.
A végcél ugye adott.
Az utazás eszköze a 14-es busz.
A konzervgyárat elhagyva jókora lendülettel haladunk a zölden világító jelzőlámpa felé.
Ez azonban nem elég ahhoz, hogy el is érjük.
A jobb oldali sávban ragadunk.
Innen egyenesen, és – kiegészítő lámpánál – jobbra is lehet továbbhaladni.
Buszvezetőnk gondolja, nem tartja fel az esetleg jobbra kanyarodási szándékkal érkezőket, nem kevés manőverrel – tolatás, ilyesmi – átáll a középső sávba.
Dicséretes figyelmesség.
Távolabb mögöttünk közeledik is egy busz.
Majd hirtelen a mi sávunkból elé vág egy kisautó, és megáll mellettünk.
A kiegészítő lámpa zöldre vált, indulhatna a busz, ha a szöszi a kisautóban nem állna ott.
Figyelmetlen.
Könyvelem el magamban.
Aztán vált a lámpa.
Szöszi elmegy jobbra.
Még látom, mozdul a buszvezető szája.
Nem lennék most a szöszi édesanyjának helyében…
2008.01.17. csütörtök, 10:16
Egy ideje szépen felújított vasúti kocsikkal közlekedő szerelvények is futnak a környékünkön.
Vandálbiztos ülések váltották fel a “hasítottbőr” ülőalkalmatosságokat.
Már csak vandálbiztos utasokra lenne szükség…
 |
 |
 |
 |
