Lassú Méreg

Miközben a Mustárházból a Chloé-ba sétáltunk, sokadszor is szóba került, hogy vajon Nyíregyházán miért nincs igény olyan zenékre, amelyek például Debrecenben helyeket töltenek meg úgy is, hogy párhuzamosan több helyen is van koncert?
Miért alakult úgy, hogy a főtéren a “mindegymivanottgyere” programokon ott vannak az emberek, de a 2-3 megmaradt koncert helyszín, kocsma, vagy étterem szervezőjének arra is figyelnie kell, hogy nehogy valahol legyen még valami a városban, mikor az ő rendezvénye van. Persze a válasz most sem lett meg, tehát továbbra is debreceni koncertek teszik majd ki programajánlóm nagyobb részét, bármennyire is szeretném, hogy az arány Nyíregyháza felé forduljon.
A hosszú bevezetővel azt szerettem volna elmagyarázni, hogy miért is egy étterembe igyekeztünk koncertre péntek este? A Chloé ugyanis a másik hely a Hollywood mellett, amely még felvállalja az élő zenés műsorok szervezését a városban.
A Luther ház sarkánál, a lámpánál futottunk össze a Chloé előadások szervezőjével, és a rövid úton megbeszéltük, mik még a tervek, illetve hogy mi várható aznap.
Persze eleve eléggé biztosra mentem, hiszen Bari Lajos gitárjátékát már középiskolás koromban csodáltam, ami azért nem ma volt. 🙂
Ezen az estén pedig a Lassú Méreg Formáció tagjaként ő is a színpadon volt. Az ajtó mellett, egy csendes sarokból hallgattuk a fantasztikusan jó zenét, és – bár eredetileg nem terveztem – innen portyázgattam fényképeket készíteni.
Az albumot most is a képre klikkelve lapozgathatod.
KLIKK

Comments are closed.

Post Navigation