Nagy utazás

Nem, nem vártam meg a vetítést, és a Pici sem vendégszerepelt most városunkban.
Egészen másról van szó.
Mai beszámolómban valahonnan Magyarországról indulunk el, elhaladunk Afrika partjai mellett, Iránon, Bulgárián, Románián keresztül ismét visszatérünk kis hazánkba, majd keleti ritmusok kíséretében Franciaországban pihenünk meg.

Kedd este Lakatos Róbert, és a RÉV zenéje fogadott bennünket a téren. Igen sokféle zenét hallhattunk tőlük, én mégsem találtam meg köztük azt, ami “nekem való”. Ez bizonyára az én hibám, mert a közönség olykor “vevő volt” a műsorra.

Igazi tömeg azonban a koncertjük után kezdett gyülekezni a téren, és mikor néhány afrikai zenész megjelent a színpadon, már egy tűt sem lehetett elejteni… vagy ha mégis, nem nagyon volt érdemes 🙂
Lura színpadra érkezését már a néhány napja megszokott üdvrivalgás kísérte.
Miután megbeszélte a közönséggel. hogy angolul fognak kommunikálni – mármint a közönség, és ő 🙂 -, röviden mesélt a Zöld-foki szigetekről, majd kezdetét vette a mozgalmas, zenét, táncot, mesélést magában foglaló remek hangulatú koncert.
Mikor a koncert végefelé a színpad mögé keveredtünk, már valahanyadik ráadás előtt szaladt le Lura a színpadról, majd követte a zenekar is.
A színpad mögött boldogan összeölelkeztek, és már indultak is vissza a következő ráadáshoz.
Ekkor “készítettem” a képet.

Ígérem, azért ilyen képeket nem nagyon fogok feltenni, csakhát mikor megláttam a hátsó színpadképet, nem állhattam meg, hogy ne szerencsétlenkedjek a park korlátján kicsit a kölcsi-fényképezőgéppel. Különös kontraszt ez az előző bejegyzés képajánlója után 🙂

Szerdán egyedül sétáltam fel a térre. Valamivel hét előtt érkeztem, így hallottam még pár taktust a Takarékpalota mellett játszó emberkéktől, de mire odaértem, már pakoltak.
No, irány a tér, a szokott pad a tér túloldalán.
Útközben egy lány sietett el mellettem. Gondoltam, nem akarja lekésni a koncertet.
Aztán kiderült, ő az egyetlen, aki nem tud lekésni egyetlen Palya Bea koncertet sem 😀
A koncert közben néha lejegyeztem ezt-azt, mert kitalálok marhaságokat magamnak, ha már a fényképezőgépem nem lehet velem 😉
Ami pár perc után megfogalmazódott: olyan volt a koncert, mintha nem is lett volna színpad. Mintha a közönség körbeülte volna az előadókat egy tábortűznél.
Közvetlen hangú felvezetések, rendkívül magas színvonalú, kidolgozott produkciók – holott néhánynak csak munkacíme volt még -, összeszokott csapat.
Rá kellett jönnöm, nem a cimbalommal, mint hangszerrel van bajom, mint ahogy előző két nap fellépőinél gondoltam.
Nem mindegy, ki porolja a hangszert! Itt fantasztikus volt, ahogy szólt.
És fantasztikus volt az is, amikor a szakszofon-ének párbajba belefecsegett a cimbalom.
Szóval a Salif Keita koncert után a második helyre került nálam az összes eddigi koncertet figyelembe véve. Nagyon szorosan a második helyre…

Ezután nagyon nehéz dolga volt Thierry Titi Robin csapatának.
Nekem kicsit monotonnak tűnt, mintha mindig ugyanazt játszaná.
A koncertjükből nem is a buzuki hangja maradt meg bennem, hanem a percussion szóló. No, az nagyon durva volt! Az a srác erre született!

A csütörtök ismét két jelentős koncert napja volt.
Este 7-től Lajkó Félix triója várta a közönséget, majd pedig Afrika Hercegnője, Dobet Gnahoré Elefántcsontpartról tette emlékezetessé az estét.
Ezekről részletesebben nem tudok mesélni, mert sajnos nem voltam ott.