Első benyomások

Két nap eltelte után azt gondolom, ideje pár szót szólnom a VIDORról.
Az már az ajánlómból látszott, hogy első napokban nem fogom széthajtani a fényképezőgépet, de nem gondoltam, hogy nehezemre esik majd választani a két nap képei közül.
Talán a legjobb képek eddig a szakadó esőben készültek, de ebből láttál már a közösségi oldalon. Mielőtt megmutatnám a kiválasztottat, mesélek.
A VIDORt eddig három nagy részre osztottam. Az eddig a jóval korábbi éveket jelenti. Volt a szépruhás rész, ami az esti színházi és hasonló eseményeket takarta, volt az utcazene rész, ami a szívem csücske volt, többnyire remek zenékkel és hangulattal, és volt a nagyszínpad, amely a különleges, csak itt, csak a VIDORon élményeket hozta. Én a második két részben voltam érdekelt nézőként, és ez továbbra is így van, tehát ezekről lesz most szó.
Az utcazene fesztiválok titka, hogy számos helyszínen, egymástól elkülönülve ugyan, de egységes, besétálható területen szólalnak meg a különféle produkciók. A VIDOR korábban ehhez még hozzátett jó hangulati elemeket. Bohócokat, pantomimeseket, artistákat, élő szobrokat. Erre volt a sétálóutcai egybefüggő tér a maga szépségeivel, a Korzó színpadnál tömegbe hajtó autókkal, az onnan a dufarton átsétálással, vagy a sétálón végigmenéssel – bringás kerülgetéssel – megközelíthető Városalapítók szobránál lévő, akusztikailag jól elhatárolt dobogóig. Közben pedig belefuthattál, vagy beléd futottak a bohócok, pantomimesek, satöbbi. Szóval volt egy töretlen VIDOR hangulat.
Aztán jött az új ötlet, és megszületett az általam akkor csak világvége színpadnak nevezett Országzászló téri, amihez már forgalmas útkereszteződésen kellett átkelni, ahova a VIDOR hangulatból már kevés jutott el, de legalább jó zenék voltak, kicsit amolyan száműzöttként.
Ajánlómban még örültem, hogy a VIDOR kertben délután is vannak koncertek. Úgy gondoltam, ez a Korzó színpadot váltja majd. Hát nem. A napi egy műsorral nagyjából harmadolva lett a zenei program, ráadásul forgalmas, lámpás kereszteződésen juthatsz el oda, ami ugyancsak nem barátja a VIDOR hangulatnak. Arról már nem beszélve, hogy autók állják el a bejáratot – tegnap például öttől hétig folyamatosan – az oda tévedő vándor érdeklődőket is elrettentve.
A múlt évben a Városalapítók szobránál lévő legjobb elhelyezésű dobogó is átkerült a nagyszínpad hangolási vonalába, amivel az itteni koncertlehetőségek is csökkentek, a műsoridő rövidítésével.
Ráadásul a korábbi helyszínek megszűnésével ez a dobogó is a peremre került.
Ezzel reszeltek is az utcazene hangulatnak, és el nem tudom képzelni, milyen útvonalon mozognak a pantomimesek – ismerős mondta, tegnap találkozott velük – és a nemtudomvannak-e vándorbohócok?
Nagyjából ennyi így két nap után. Joggal merül fel a kérdés, merre jártam ez idő alatt?
Nos, a nyitó napon már a nagyszínpados beállásnál ott voltam a főtéren. Nem kellett volna, ha érdekel, személyesen elmondom, miért. Aztán jöttek a bábosok, majd eláztam, majd pedig Kelet Brass Band, majd újra eláztam, aztán megnyitó lufieresztésig, majd haza átöltözni, és egy remek blues koncert egy kocsmában. Lehet, erről ma még felteszem a beszámolót.
Tegnap Országzászló tér, egy remek koncert, majd VIDOR kert, aztán pedig a nap fénypontjaként buli a Labor Caféban. Itt nem igazán fényképeztem, de legyen innen egy képem. Ha pedig igazán jó, és sok képet akarsz az estéről, ja, és videót is, Konyha Miki most is remekelt. A linken megtalálod őket.