Zenith a gasztrofeszten

Vetve egy pillantást a Vadat-Halat Gasztrofeszt utcai plakátjára – jóindulatúan figyelmen kívül hagyva az elírásokat, és a hiányzó alap információkat -, szigorúan a fellépők listájára koncentrálva látható, hogy felmerült a (szerk.)”szombat a rockzenés, vasárnap a populáris-mulatós nap” koncepciója. Érdemes lett volna ennél az elképzelésnél maradni, és a Milord valamint a Pán Péter felcserélésével tisztább profilú napokat csinálni. Nem így történt, így a Nap koncert után elindultunk ebédelni, és melegebben felöltözni.
Sikeresen visszaértünk a Zenith együttes koncertjére. Az időjárás nem lett barátságosabb, a zene viszont remek volt most is. A hangulatot fokozta még a két nap remek műsorvezetőjének színpadra lépése énekesként is, illetve Bütyök unokájának léggitár produkciója. Minderről van képem. 😉
Azt hiszem, ez volt a legzöldebb koncert (csak a füstöt és a echo-t tudnám feledni) 🙂
A fotóalbumot most is az ittlévőre kattintva érheted el.
KLIKK