5. táncház

A szombati napom kicsit kapkodós lett, és előző nap sem néztem át a fotós cuccomat, így a napfényes Múzeumfaluban szomorúan konstatáltam, hogy a gyönyörűen virágba borult udvarokon most nem fogok fényképezni. Az időben érkezésnek azért megvolt az az előnye, hogy maradt időm az akksi feltöltésére annyira, hogy kibírja a viseletbemutatót és a táncházat.
Ezen a napon széki viseletbe öltöztette Attila Julcsit. Talán a tavasznak köszönhetően elég nagy volt a zsinat a nézők között. Nem értem. Nem volt kötelező a részvétel. Ha valakit nem érdekel, kimehetett volna a napfényre beszélgetni, amivel megadja a kellő tiszteletet mind az előadónak, mind a többi vendégnek.
Azért a többség most is érdeklődve hallgatta az érdekes beszámolót, és figyelte, mennyire tud öregíteni egy viselet.
A bemutató után megkóstolhattuk a széki darázsfészket, majd következett a tánc.
A jó kétórás rendezvény után még fürödhettünk kicsit a lemenő nap fényében, hazafelé pedig kicsit szomorúan láthattuk, mekkora mészárlást hajtottak végre Sóstó fái közt. Hiába, kell a parkoló a száz métert gyalogolni nem tudóknak…
Az albumból most kihagytam a fairtás képeit, így a viseletbemutató és a táncház vidám pillanatait nézegetheted, ha klikkelsz az itt lévő képre.
KLIKK