Tömlöcbe velünk

Ismét egy hagyományosnak mondható rendezvénnyel várja látogatóit a Múzeumfalu.
Szent Iván napján évek óta jókora társaság várja, hogy besötétedjen. A Múzeumfalu ilyenkor sejtelmes ruháját veszi fel, díszkivilágítást kapnak az épületek, a szervezők pedig különleges műsorral, és egy-egy érdekes kiállítással fogadják a vendégeket.
Ebben az évben az “Élet a tömlöcben” című kiállítást nyitják meg a jármi házban.
A falu főterén pedig Déryné Hadművelet a Móricz Zsigmond Színház művészeivel, ezt követően a Vodku együttes zenél nekünk a tábortűz mellett. Majd a Nyírség Néptáncegyüttes társaságában figyeljük, míg parázzsá válik a tűz. Aztán ugrás!
A rendezvény 21 órakor kezdődik.

Szent Iván-éj - Nyíregyháza, Múzeumfalu 2011