Bolond világ

Kicsit későn jön a mai bejegyzés, mert lassan kezdek leszokni róla, hogy első indulatból írjak.
Nem tudom, ez jót tesz-e a blogomnak, azt viszont tudom, egyszerűbb (/lenne) az életem, ha nem egyből reagál(ok/nék) dolgokra. Csak akkor gyakran kellene törölgetni a tükröt…
Ezt legutóbb munkahelyemen tapasztaltam, de annyira fáradt vagyok, hogy semmi erőm/kedvem magamra erőltetni a 3(000)-ig számolást, főleg ha igazam van. Erről ennyit.
Ami a fáradtságot illeti a hétvége elvileg jó volt a pihenésre. Szombaton kényelmesen lesétáltam a boltba, tudatosan vásároltam 🙂 ami eszembe jutott, aztán fotóscuccal felsétáltam a belvárosba. Remek idő volt, és semmittevős séta. A fényképezőgépet minden cél nélkül vittem, de nem hiába. A héten felállították az idei fenyőfát a Kossuth téren a szokásos helyen, és a szombati napsütésben pedig szorgosan szerelgették a faházakat. Eszembe jutott, vajon idén lesz-e Krúdy karácsony Sóstón? Biztosan nem. Nyugtáztam.
Fényképeztem párat a téren.
Hazafelé bementem a temetőbe. Most volt időm gyertyát gyújtani.
Délután összekészítettem a fotós cuccot estére, és gondoltam, pihenek kicsit.
Este tíz után ébredtem fel.
– Öregszem. Már este nyolcra is ébresztőt kell beállítanom. – állapítottam meg a kihagyott Óperentzia koncert szomorúságával.
Kicsit olvasgattam, aztán folytattam az alvást. Azért sem írtam semmit 🙂
Reggel viszonylag korán ébredtem. Talán erről kellene leszoknom legalább hétvégén, ha tehetem.
Az idei őszi fotózásom a hétvégék hiányában elmaradt. Ma sem sikerült utolsó lehetőségként pótolnom, esős képet meg nem volt kedvem készíteni, bár az E-misszió fotópályázatára jól jött volna.
Maradt hát mára a semmittevős vasárnap, és egy kép szombatról.