Vác – a nyaralás

Ha most a cím olvastán azt hiszed, az ezévi nyaralásunk terve, vagy története következik, akkor csak a lassan szállóigévé váló mondatomat idézhetem:
“Te sem olvasod a blogomat. 🙂 ”
Maga a választás is elég gyorsan zajlott. Először Zalalövő neve merült fel ugyanolyan véletlenszerűen, mint később Vácé.
Azt most nem részletezem, miért került novemberre a nyaralás. Ekkor volt, és kész. Előnye végülis adódott. Például kedvezményesen sikerült Hungarycard jegyfüzethez jutnom. Az üdülési csekk is megérkezett, szóval jöhetett a szervezés. Ezt sem bonyolítottam túl.
Megnéztem Vác honlapját, az ott található néhány linket, hozzá az helyi Turinform oldalát, némi Elvira az utazáshoz, egy mail váltás a kinézett panzióval, és utaztunk.
Elindultunk tehát.
Útközben semmi említésre méltó nem történt. Erre a napra nem hirdetett sztrájkot a vasutas szakszervezet, az IC pontosan indult, és tűréshatáron belül érkezett a Nyugatiba. Itt kényelmesen megtaláltuk a csatlakozást, amely néhány perc múlva pontosan el is indult. Vácra is időben érkeztünk, és úgy 15 perces átmozgató séta után el is jutottunk a panzióba.
Becsekkoltunk, aztán szétnéztünk a környéken.

A Duna látótávolságban volt, adott volt hát, hogy erre indultunk. Nagyjából a szemerkélő esővel egyidőben. Novemberben ez annyira nem meglepő, így nem is tulajdonítottunk neki fontosságot.
A vízparton mentünk a belváros pereméig.

Visszafelé már mindenféle utakon közlekedtünk.
Ami nagyon feltunő volt, hogy amint egy zebra közelébe értünk, a járművek nyomban fékeztek, és olykor szinte kellemetlenül éreztük magunkat, hogy akadályozzuk a forgalmat.
Ez egy más világ.
Igazán meglepő az az autós volt, aki a saját udvarára igyekezett betolatni, és mivel elsőre az úton futó forgalomtól nem sikerült, legalább 5 másodpercig feltartott bennünket a járdán. Láthatóan sehova nem siettünk, mégis vette a fáradtságot, hogy kiszóljon az ablakon: Elnézést!
Mondom, ez egy más világ.
Vagy említhetném még a nénit az élelmiszerbolt bejáratánál, a pincért az étteremben, és persze a recepcióst a panzióban.
Maga a nyaralás olyan novemberes, pihenős volt. Ha nem, vagy nem nagyon esett, mászkáltunk, nézelődtünk, fotózgattam.

Ha esett, abszolút passzív pihenést folytattunk, vagy eláztunk 🙂 Írnom kell még a városról.
Az emberi fogadtatáson – mondhatom vendégfogadásnak is – túl a turista szezonon kívüli látnivaló számára is kevés volt az ott töltött közel öt nap.
A belváros hangulata magával ragadó.

A piac a templom udvarában, a sétálóutcából valóban kitiltott járművek – még az ujjnyi vastag aranyláncos mernyós is leparkolt a tér előtti parkolóban, és nem rokkant kártyával -, a Duna partján kiépített sétány és kerékpárút, ahol mindenki a neki megfelelő úton haladt, és nem parkolt keresztben senki rajta.

A park, és az innen felvezető lépcső kialakítása, amely láthatóan úgy történt, hogy remek legyen a rálátás a Dunára. Ezek mind-mind azt erősítették bennem, hogy ide vissza kell térnem.

Láthattál már elszórva képeket, most azonban az egész albumot megosztom veled. Kellemes nézelődést!