Sztrájkra készülve

Már fogytán az idő amit a vasutas szakszervezet kreatív vezíre adott az országnak a vasúthasználatra.
A vonatok még járnak, a “kiszolgálás” a szokásos.

A mellettünk lévő vágányra hosszú vonat érkezik.
A hangosbeszélő bemondja, az utolsó hét kocsi leakad.
(Ezen a “leakad”-on mindig jókat vigyorgok. Mintha a vagonok maguktól tudnák, mi a teendő. Egyszer ki kellene próbálni, hátha úgy jobban menne. 🙂 )

Természetesen most is elmarad, hogy a kalauz végigmenne a “leakadó” kocsikban, a hír szájról szájra terjed az utasok közt.
Megérkezik néhány sárga mellényes negyedmilla várományos.
Egy közülük beszól az egyik vagonba, ahonnan egy idős bácsi igyekszik kifelé jókora csomagokkal.
– Igyekezzen, mert itt marad…
Eddig értem, mert megszólal a hangosbeszélő.
A lényeg a mondat többi részében lehet, mert láthatóan megváltozik a bácsi arca, és ő is mond valamit.
– Menjen Moszkvába, öreg! – hallom a kalapácsos milliomosjelöltet.
A bácsi megszégyenülve vonul el csomagjaival és a rajta hangosan röhögő vasutas előtt felcihelődik a vonatra.
A kalapácsos társaitól biztatva tovább hergeli az öreget.
Egy ember azért a vonat szétkapcsolásával is foglalkozik, a többiek könyökölnek a korláton és röhögnek.
A bácsi még kinéz a vonatból olyan embert keresve a vasúttársaságnál, aki megpróbálná megfékezni a megszégyenítő társaságot.
De az információról kiérkező ember – gondolom, ő könyveli a szétkapcsolást – is velük röhög.

Normális helyeken EZEKET úgy rúgnák ki, hogy a kalapács röptében esne ki a kezükből. Nálunk pedig pár órán belül EZEK kezdenek sztrájkolni fizetésemelésért, negyedmillióért…