Engem csak kiröhögnek

Ma reggel IC-vel utaztam Debrecenbe.
Egy órával később kelek, és csak fél órával később érek be, mint egyébként.
Határeset, olykor megkockáztatom…

Érkezik a vonat, mondja a hangosbeszélő.
“A kocsik számozása a 18-as számú, elsőosztályú kocsival kezdődik.”
Elindulok hát a vonat vége felé, ne kelljen a tömegen végiggázolni.
Természetesen – mondhatnám hagyományosan – a vonat fordítva van összerakva.
Így a lehető legnagyobb tömegen kell átgázolni, ugyanis a naív utasok jórésze hitt a hangosbemondónak.
Felszállok.
Érkezik is a kalauz.
Mondom:
– Szóvá tehetné illetékes helyen, hogy sorozatosan rosszul rakják össze a szerelvényt, vagy rosszul mondják be?
– Ne nekem mondja, én a vonaton vagyok, nem én mondom be, és nem én rakom össze. – torkol le.
– De ön az utaskísérő, ki másnak mondjam? – próbálkozok.
– Írjon panaszt, engem úgyis csak kiröhögnének, meg nem is hozzám tartozik. – fogalmazza meg kinyilatkoztatásszerűen.
– Érdekes. Talán erről is beszélgethetnének a Gaskó úrral őrsi foglalkozáson. – adom fel az értelmetlen beszélgetést.
– Vele sem vagyok beszélőviszonyban. – zárja le ő is.

Hmmm.
Találtam egy sztrájktörőt holnapra.
Igaz, vele sem vagyok kisegítve.
Mondjuk a MÁV sem…