Dust

Elég régen írtam már hallgatózót is.
A címből sejthető, mi ad okot most rá 😉
Kicsit megállt a tervezett sorozatom még a múlt évben, kicsit felborultak a terveim ősz elején.
De ezt már mindenki unalomig ismeri, ígyhát értelmesebb dolgokról…
Pár hónapja, egy szombaton a Club Arsenal-ban koncertezett a Dust és az Óperentzia, ami jó alkalom lett volna az utóbbi csapat megismerésére.
Nomeg persze szívesen hallgattam volna ismét a Dust zenéjét is.
Amiért ez most nem jött össze, az a Rock és Blues legendák koncert volt a Zrínyiben.
Sajnálom, hogy így egybeesett, és azt hiszem, senki nem haragudhat rám, hogy ez utóbbi koncertet választottam.
Sajnos Nyíregyházán kevés, és egyre kevesebb lehetőség van eljutni egy ilyen rendezvényre.
Mondom ezt akkor is, ha nem volt teljesen felhőtlen a zrínyis koncert.
De erről is írtam már.

Tehát az Óperentzia későbbi időpontra marad.
Dust koncerten azonban voltam párszor szerencsére.
Most tehát őket hallgatózom 🙂
Elég későn, csak múlt év április végén sikerült eljutnom koncertjükre.
Előtte csak honlapjukon nézelődtem, és hallgatóztam.
Érdemes ezt neked is megtenned.
Remekül elkészített lap, elég sok infóval, képpel, videoval.
Nekem a zenéjük is bejön, és van még valami, amit nagyon fontosnak tartok.
Koncertről koncertre meg tudnak újulni.

klikk

Talán négy, vagy öt koncertjükön voltam viszonylag rövid idő leforgása alatt, és mindig más volt.
Nem akarok nagynevű zenekart bántani, de fülemben cseng egyik ismerősöm nemrégi mondata a Lovardában.
“Igazán csinálhatnának már új számokat, kicsit unom már mindig a Kétforintos dal-t”
No, ez nyilván nem a Dust-ról szólt, de valóban én is úgy gondolom, fontos a megújulás, és ezt ők remekül csinálják.
Mostanában nagy csend volt a zenekar körül, benfentesek talán többet is tudhatnak.
De nem ez a fontos.
Remélem, a ma esti koncert a Rock66-ban feledtet minden rossz érzést.
Az ismert okok miatt én ma nem lehetek ott, de gondolom, ettől még remek lesz a buli 😀