1/2

Folytatódik az egy darab egyes számot oldalán viselő vagont olykor tartalmazó, de egyébként csak másodosztályú kocsikkal közlekedő vonatunk története.
A mai szakadt, ütött-kopott, koszos vagonos világban felüdülés egy nem izzadós-műbőrüléses kocsi felbukkanása.
Még akkor is, ha csak itt-ott van fűtés és világítás, és némely ablakot felhúzni sem lehet.

Ilyen külsőségek láttán az ember nem is gyanakszik arra, hogy ez a kocsi a pályaudvari és Elvirabéli kiírás, és a hangosbeszélőn ugyancsak közölt “csak másodosztályú, nemdohányzó kocsikkal közlekedik” bemondás ellenére elsőosztályú.
Eddig a kalauzok sem gyanakodtak erre.
Így hát ha néha felbukkant a szerelvényben a kocsi, igyekeztünk ott helyet találni.
Csütörtökön azonban morcos, szigorú tekintetű kalauz érkezett, és emígyen szólt: “A másodosztályon kellene majd keresgélni legközelebb!”
Hiába érveltünk azzal, hogy a kocsi állapota a másodosztály szintjét sem üti meg (márha nem a mávos normát nézzük), merthogy ott is alapvető lenne a világítás és a fűtés, nem tágított.
Ennél érdekesebb csak az állomási információs hölgy levezetése volt.
Szerinte ha az ugyanazon a vonaton olykor-olykor megjelenő szakadt nem műbőrülésessel szeretnénk utazni, annak a következő a módja:
1. Kimegyünk a peronra
2. Megnézzük, van-e olyan kocsi, amelynek oldalán egyes szám díszeleg
3. Visszamegyünk a pénztárhoz, és vásárolunk első osztályú pótjegyet
4. Megpróbáljuk elérni a vonatot.
A jogosan felmerülő kérdésre, miszerint:
Miért nem mondja be a “műsorközlő”, hogy ma éppen van elsőosztályú kocsi is, a válasz értetlen arccal a következő volt:
Mert fogalma nincs, nem ő állítja össze a vonatot.
Gondolom a vonat összeállító más szakszervezet tagja, és így bizonyára csak az oly ritka sztrájkok idején beszélnek…