Írtam nemrég arról, hogyan lehet jól csinálni valamit.
Most jöjjön egy ellenpélda.
Ha egyedi lenne, hagynám, de nem az.
MÁV.
Kétféle szerelvény közlekedik Debrecen felé.
Biztosan másfelé is, de én ezen a vonalon élem az életem egy részét.
Szóval kétféle. A szakadt, és a nagyjából normális.
Az utóbbi úgynevezett elővárosi kocsikból áll, viszonylag takarítva is van, hátránya, hogy amikor nekem utaznom kell, éppen nem ő van soron.
Persze néha, mikor későbbi vonatot érek csak el Debrecenben, sikerül kipróbálni, milyen is a normális utazás.
Általában azonban a szakadt-koszos jut.
Hogy is néz ez ki?
Ütött-kopott vagon, módjával takarítva.
Az átlaghőmérséklet úgy 20 fok körüli, amely úgy jön ki, hogy vannak vagonok, amelyeket egyáltalán nem fűtenek, és vannak a trópusi kocsik.
Ezt színesítik tovább a nyithatatlan vagonajtók – néha ezt felirattal is jelzik – és a zárhatatlan ablakok.
Ezek kombinációjából bárki összeállíthatja a neki megfelelőt.
Kíváncsi vagyok, ezekért mikor kezdenek komfortdíjat számolni?