1. szabad nap

Tudom, egybe is írhattam volna, de így kicsit többet jelent.
Még mindig visszatekintős bejegyzés, tehát tegnap reggel.
(Annyi portál működik így évek óta… ez történt tegnap 😉 )
Mindenesetre a szabadságom alatt visszaállok a normális írásra, aztán majd talán PUF-osan:
“A reggel igazi magyar reggel,
A munka vár én nem maradhatok.
Csodálatos a rendszer,
Ez a rendezettség a legnagyobb fokon …”
…a mareggelírottholnapjelenikmeg-re.
5:02 – írta az óra, mikor ránéztem. Te hülye vagy! – mondtam magamnak, és már aludtam is tovább.
Fél nyolc körül ébredtem ismét.
Bambultam vagy negyed órát, aztán főztem egy KV-t.
Szokatlan volt az első korty a munkahelyi brrr motoros KV? után, de ettől olyan hétvégi hangulatom lett.
Az erkélyre kinézve meglepődtem.

Míg én sötéttől sötétig dolgoztam, kékre festették a házat szemben. Lassan a környéken már csak a mi házunk marad ki a felújításból. Bár így könnyebben hazatalálok. 🙂
Aztán nekiláttam rendet csinálni a naplómban.
Kicsit kicsinosítottam a BB-s bejegyzést, amelyik tegnap jelent meg.
Megkeresgéltem a linkeket a hírekhez, berakosgattam a plakátokat a
Programajánlómba.
Elnézegettem a “látogatós” lapokra – sajnos elég hamar végeztem -, és most itt vagyok, és írom a bejegyzést holnap (ma) reggelre, legalábbis elkezdem.
Mai (tegnapi 😉 ) tervem, hogy benézek volt munkahelyemre.
A héten beszéltem pár emberkével, és nekem is jól fog esni kis feltöltődés közöttük.
Munka ügyben is ellátogatok a másodmunkaadómhoz, megbeszéljük a továbbiakat.
Kis bevásárlás is ráférne az éléskamrára, ez valószínűleg több
lépcsős lesz.
A takarítás, pakolás még halasztódik, mint ahogy – az időjárást elnézve – az Ungvár sétányos fényképezés is.
Amilyen hülye vagyok, megnéztem az időjárás előrejelzést, így hétfő-kedd körülre teszem a fotózás idejét.
Ahogy ezt leírtam, elkezdett kisütni a Nap 😀
Indulok is lassan dolgaim után…
Gyalog indulok, ma fényképezőgép nélkül.
Ma más dolgom van, közben pedig csak lődörögni akarok.
A Korányi út elején nagy munka folyik.
A beton végre oda kerül, ahova való, az útba.
Közben a járda mellé végig korlát kerül, így megszűnhet talán a nagyik ámokfutása az öt sávon át.
A járda szélesítése azonban érdekes technológiával történik. Megpróbálják a füves parkkal megtartatni a betont.
Egyszerű gödörásás, bele a beton a furikból, és már kész is a járda-kerékpárút kombó.
Tovább megyek.
A Dózsa György út közepén bontanak.
Újabb régi ház tűnik el.
Úgy tűnik, már mindent lehet… 🙁
Továbbhaladva sem vidámabb a kép.

A Nagy Gödör Üzletház rondább és nyomasztóbb, mint valaha.
A művház olyan mellette, mint egy földbe taposott hernyó.
Szomorú, hogy ez tetszik valakinek…
Lassan befejeződik a piros ház felújítása.

Közeledek a Kossuth tér felé.
A homokszobrokat éppen fellapátolják a teherautókra.
A hit marad a téren, meg némi fóliaszemét.
Pár méterre az Állatbarát Alapítvány sátra, merthogy ma van az Állatok Világnapja.
A Kossuth téren nem nézek hátra, véletlenül sem akarom látni a rombolást.
Szerencsére éppen cigiszünet van a Metropol bejáratánál.
Mosolygó arcok fogadnak.
Szeretek ide érkezni.
Bár pár percesek csak a szünetek, akivel találkozok, van egy kedves szava, mosolya.
Jó lenne még mindig itt dolgozni…
Nem tudom, mennyi időt töltök ott.
Lassan tovább indulok.
A hétvégi munkám eredményesnek bizonyul, rendben működik minden.
Persze azért van meglepetés is.
Koradélután indulok haza.
Itthon utánajárok a meglepetésnek, úgy tűnik, kezelhető.
Így hát mehetek Kisvárdára pénteken.
Nem indulok túl korán, mert úgy tűnik, kb. egy jó órás dolgom lesz.
Valamikor estefelé érkezek terveim szerint.