.

Természetesen nem szakítom meg rejtvény körüli feszültséget, és nem is halasztom el a megfejtést, az reggel megjelenik, ámde most tudatom, hogy élve (na jó, félholtan) beestem az ajtón pár perce.
Körbenéztem kicsit, mert netelvonási tüneteim vannak, meg hát úgysem tudnék elaludni a friss hírek nélkül. 🙂
Tehát első két nap túlélve, bár szinte egybefolyt.
Nem, eszembe sincs most erről mesélni, felborulok, és alszom reggelig, mint a lőtt medve 🙂
Reggel az itteni munkahelyemre megyek, és nem is megyek Debrecenbe.
Mármint csütörtökön.
Igazán most érzem, mennyire szerettem itt dolgozni… de nem mesélek most.
Szóval holnap regenerálódós-nosztalgiázós-pakolós napom lesz, és délután bármilyen kisebbség apróságai is potyognak az égből, mászkálni fogok a városban.
Töltődöm Nyíregyházával, sőt, terveim szerint munkaidőm után felkeresem a reggeli megfejtést, vagy jövök haza… melyik legyen?
Majd kiderül.
Most pedig abbahagyom, mert reggel a saját ágyamban szeretnék ébredni, nem a zárt osztályon. 😉
Szép álmokat.
Ja, és köszönöm drukkolást. 🙂