Úgy elmennék messzire

Valamikor február közepén volt téma nálam a világgá menés. Ez az érzés azóta sem változott, most is vágyom rá, csak a lehetőség kerül egyre távolabb, ahogy a dolgaim most állnak.
Az akkori “pedig”-ek közül nem minden igaz ma már. Mondjuk a világgá menésből még lehet valami, de persze nem úgy, nem akkor, és nem oda, ahogy az álmaimban szerepel. Így hát – miután semmi sem stimmel – kedvem sincs igazán hozzá. Manapság azonban az ember a legritkább esetben teheti azt, amit szeretne, de így legalább apró dolgoknak is nagyon lehet örülni.
Írtam februárban, hogy “Hú, ha egyszer azt a Zenith nótát is meg tudnám keríteni…”
Nos, megvan. Múlt hét közepe óta tervezem, hogy megnézem a Zenith-et a Kossuth tér környékén.
Ma többé-kevésbé összejött.
Szóval egy darabig ott voltam a műsorukon. Készültem is rá, hogy lesz a kedvenc számom, a fényképezőgép is nálam volt, mégis sikerült elpancserkodni.
Szóval készült egy videó a számról, de lemaradtam az elejéről, mert akkor kapkodtam elő a gépet, mikor elkezdődött. Így hát sem a hely, amit elfoglaltam, sem a helyzet, sem a beállítás nem volt alkalmas a felvételre. Olyan is lett.
Most tehát inkább egy felvételt osztok meg, ahol nem csak hallhatod, hanem láthatod is a zenekart. Egyszer úgyis meglesz teljesen 🙂
szerk.: lecseréltem a felvételt a Zenith 50 felvételére.