Mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró királyság. Ebben a kis királyságban élt egy herceg családjával.
A herceg látástól vakulásig dolgozott, hogy családjának biztosítsa a napi betevőt. Sikerült is a kerek erdő szélén egy viskót építenie. Boldogan éltek volna, míg meg nem halnak, ha a hercegkisasszony nem lett volna olyan nagyon fázós.
A herceg kevés szabadidejében körülnézett a nagyvilágban, elment a szegény emberek közé, ahol sok bölcsességet hallott. Hallotta, hogy szegény ember vízzel főz. Hallotta azt is, hogy a szegény emberek valami strandra, vagy mire járnak fürödni. Azt ugyan el nem tudta képzelni, mi lehet az, neki csak apró jakuzzira tellett, nem holmi medencére.
Hallotta azonban, hogy a medencében meleg a víz. Ez kell nekem, meg szegény fázós lánykámnak! – gondolta.
Erejét nem kímélve el is szaladt a kis királyság magas hivatalába. Elpanaszolta, hogy neki is, mint az egyszerű szegény embereknek, joga van a meleg vízhez különösen, hogy ő ilyen sokat dolgozik a kis királyság
építésén.
A magas hivatalban csóválták a fejüket. A kerek erdő nagyon messze van a szegény emberek medencéjétől, a kis királyságnak nincs pénze, hogy elvezesse a herceg kerek erdejébe.
Cseréljünk erdőt! – mondta ekkor az egyik buzgó hivatalnok. A herceg kis kerek erdőjéért adunk egy darabot közel a medencéhez.
Ebben meg is egyeztek, a herceg boldogan újságolta otthon, nem fog már fagyoskodni a hercegkisasszony.
Mostoha napok következtek. A napi mérhetetlen munka mellett össze kellett pakolni a nehezen megszerzett dolgaikat, és elvinni a medence partjához. Fátyolos szemmel elbúcsúztak a kis kerek erdőtől, és másnap már a medence partjához közel, egy másik erdő közepén ébredtek. Nosza, nyomban elő is kerítettek egy mestert, akinek hamar sikerült gőzt fakasztani az új erdő közepén.
Volt is nagy boldogság! De mint tudjuk, minden csoda három napig tart.
A negyedik nap reggelén, mikor a herceg útra kelt volna, meglepve tapasztalta, hogy az út már nem ott van. Kétségbeesett, siratta a kis kerek erdőt.
Mi lesz így most velük? Hogyan lehet így dolgozni, sok jót téve meghálálni a kis királyságnak, hogy kellemes meleg vízhez juttatta a hercegkisasszonyt?
Megint csak a buzgó hivatalnok sietett a segítségükre. A hivatal emberei nehezen tudnak dönteni olyan felelős kérdésekben, hol menjen az út az erdőben. Mi lenne, ha nem az úton közlekednének?
Meg egyébként is az új erdő melletti tó partjára úgyis jókora bentlakásos kilátót tervez a kis Királyság Erdőjáróinak Útjait Egyengető Hivatal.
Ha a szegény emberek a magasból benézhetnek a herceg apróka birodalmába, akkor – merthogy neki is vannak olyan jogai, mint a szegény embernek – ő is belenézhet a szegény emberek medencéjébe.
Sajnos a herceg olyan magas kilátót nem építhetett, mint a hivatal. (Látjuk, nincs igazság!)
Az út sem volt biztos, amin hazajuthat, mit volt hát mit tenni, repülnie kellett. Sajnos azonban fiatalabb korából még emlékezett valamilyen tankönyvre, amiben az szerepelt, az ember nem tud repülni. Még ha herceg,
akkor sem.
Mit tehetett hát? Valamilyen szerkezetet kellett találnia, amellyel szegény családjával kimozdulhat az új erdő közepéről, és vissza is térhet oda…
Ismét csak a nagyvilág dolgaiban igencsak jártas hivatalnok sietett a segítségére. (Nem hiába viselte hivatalát!)
Hosszan mesélt neki a szitakötőről, és a szerkezetről, amely nagyban hasonlít rá, csak nagyobb, hogy a herceg családjával együtt elférjen benne.
Nosza, a herceg összekuporgatott pénzén hamar vett is egy ilyen szerkezetet. Boldogan repült haza.
Útközben egy furcsa, ki tudja, hol hallott slágert énekelgetett:
“A Holdból egy darabot ha lehet, adjatok Körülkeríteném, hogy nyaraljak ott.” *
Az új erdő fölött lebegve integetett az udvaron raboskodó hozzátartozóknak. Még ma is ott lebegne, ha időközben nem készül el a helikopter leszállópálya.
Aludjatok jól, álmodjatok…