Tér-kép

Tegnap néhányszor átrohantam a téren. A nyár közeledtét jelzik a múlt évről már ismert sárga tetős asztalok, melyek hol a Bethlen utcára, hol a sétálóba kerülnek át néha a térről az ott rendezendő programtól függően.

Ismét megállapítottam, hiányzik az információs asztal, melyre két éve olyan büszkék voltak, és szerintem is jó gondolat volt. Kár, hogy már múlt évben sem láttam.
Én ugye elbóklászok a városban, de ha – ahogy mondják – a cél az idegenforgalom fejlesztése, lehetne tenni érte valamit, hogy a belvárosba tévedő idegen ne a Nagy Gödör építkezés kerítésére ragadjon fel városnézés közben, hanem megtalálja az olyan látnivalókat is, amiket valóban érdemes megnézni.
Ugyancsak érdemes lenne városi, és megyei rendezvények programfüzetével ellátni az idetévedőket. Az lehet, hogy a Turinform irodában vannak ilyenek, de biztosan nem csak én vagyok úgy vele, hogy szívesebben látnám, ha ezt próbálnák a kezembe nyomni a téren a szuper olcsó cipővásárlásra, vagy az önmegismerésre felhívó lapok helyett.
Tavaszkezdetkor az egyik hírportálon foglalkoztak a téren lévő hajléktalanokkal is.
Akkor elég kezelhetetlennek tűnt a dolog. Napokig néztek farkasszemet a padon borozgató hajléktalanok az előttük álldogáló tehetetlen közteresekkel, aztán nagyrészt eltűntek valahová.
Megmaradt ugyan a posta lépcsőjén üldögélő néni, pár méterre tőle, az automatánál a vak srác, meg a saját készítésűnek látszó (és hallatszó) bendzsóját immár gitárra cserélő muzsikus, de tegnap ennyi volt a megszokott arcokból.
Meg persze a szórólaposok, akik engem szerencsére már békén hagynak. Viszont uniós ajándékként megjelent a téren egy román cigány csapat.
Nagyon nem mennék bele az “értékelésbe”, de háromból háromszor akadtam ki tőlük.
Hihetetlenül szemtelenek, agresszívak (meg persze büdösek). A szokásos nyálas szöveggel érkeznek szemből. Aztán bármit teszel, nem tudod kikerülni. Ha mégis, akkor rád ragadnak, ha gyorsabb próbálsz lenni, stílust váltanak, és szidni kezdenek.
És mindezt láncban.
Átjutsz az egyiken, ott terem a másik. Mondom, háromból háromszor kellett átverekednem magam a téren rajtuk, és harmadszor már én is üvöltöttem. Remélem, megjegyeztek.
Remélem úgy, hogy mától elkerülnek, és nem úgy, hogy kapok egy kést a hátamba…