Lakatlan sziget

“Úgy elmennék messzire, ahol nem lát senki
ahol csak egyedül lehetnék.
Messze a várostól, messze a falvaktól,
az emberektől, mindentől távol.
Nem hallanám a város moraját, nem hallanám az emberek panaszát…”
Zenith együttes

Hol is kezdjem? Talán az együttessel. A hetvenes évek? igen népszerű csapata volt szűkebb lakóhelyemen.
Emlékeim róluk elég homályosak, de mint látod, a szám szövege ma is megvan csak így, fejből… meg persze a dallam is, de azt most nem dúdolom el
Egy “bál” a konzervgyár nagytermében, ifipark, terasz, egy felvétel a helyi rádióstúdióban, aztán sok évvel később egy lakodalom (azt már nem tudom, kié volt).
A felállásuk sincs már meg teljesen, lehet keverem is kicsit, bár sokan megfordultak náluk…
Egyre gyakrabban villan be ez a pár sor.
Szeretem az embereket, szívesen vagyok társaságban, imádok jókat dumálni, mostanában mégis gyakran eszembe jut, hogy “úgy elmennék messzire”.
Talán az elmúlt év eseménytelenül elröppent szabadsága, talán a szűkebb, és tágabb környezetemben jelenlévő feszültség, talán az életemben megjelenő sok bizonytalanság… nem tudom.
Úgy érzem, jobban pörgök, mint kellene.
Pedig hétvégén már szűrő van a telefonomon.
Pedig van egy hobbim, amit imádok.
Pedig van munkahelyem, ahol nagyrészt azt csinálom, amit szeretek.
Pedig – ahogy mondani szokták – mindenem megvan…
“vissza a városba, mert ott meleg van, nyugalom és fény”
…ezt pedig Török Ádám énekelte nagyjából ugyanabban az időben, mikor Bütyök a kezdő sorokat…
Nézd meg a videoját!
Hú, ha egyszer azt a Zenith nótát is meg tudnám keríteni… 😉