Lordatti

Ma is egy jóhírrel indítok..
Ahogy nézem, Tusják Attila újraindítja azt a lapot, illetve a lapnak azt a részét, ahol annak idején megismertem a Lord zenekart.
Csodájára jártam, mert igényesen kidolgozott, különleges tartalommal megtöltött, gondozott lap volt.
Aztán úgy tűnt, pont ez lesz a veszte.
A Lord együttes új, saját lapjának indulásakor szerzői jogi viták kereszttüzébe került néhány rajongói oldal, többek között az Attié is.
Erről akkor hirtelen felindulásból 🙂 írtam pár sort, és azóta is néha-néha elnéztem a Hangvillára, hátha…
És – mint már tudod – pár napja megtörtént a csoda.

Remélem, vége a harcnak a zenekar tagjai körül, és mindenki a zenére tud figyelni ezentúl.
Remélem, a rajongótábor is visszatér a zene élvezetéhez a kicsinyes acsarkodások helyett.
Remélem, mindaz a tartalom – a Dallamtár is – visszakerülhet a Hangvillára, amellyel annak idején hetekig “elvoltam”, mert ráférne a mai gyerekekre is, hogy megtudják, mi is a ZENE!
A Hangvilla vendégkönyvében -hi- biztató bejegyzése erre enged következtetni…
A lap linkjét megtalálod oldalt is.
Nézegesd, érdemes!