“Nem süket, külföldi!”

Jut eszembe a jellemző kép pénteki pályaudvar-történetem kapcsán.
Van még időm vonatindulásig, és ezt a MÁV is így gondolja, nincs kiírva, honnan indul majd a vonatom.
Így a tábla környékén várakozom úgy kétszázad magammal.
De jó is ekkora tömegben egyedül lenni 🙂
Fülemben a P. Mobil vidám slágere, az Ez az élet, Babocsai néni.
Érzékszerveim takarékon.
Szaglásomat már a gyros-árus mellett igyekeztem kikapcsolni, látásom a távolban, egy ponton: Tokaj IC, fülemben ugye a Mobil.
Arc tolul a látóterembe. Meg sem próbálok szájról olvasni, leveszem a fülhallgatót.
Még elcsípek annyit, hogy “…Sopronba?” Majd kis szünet után kicsit hangosabban “Hülye külföldi!”
Érzékszerveim beindulnak. Szempillantás alatt felfedezem a kiíráson Sopron nevét, és nem kések a válasszal: “Ötödik sor, vak magyar”
Nem várom meg a választ, visszateszem a fülhallgatót.
Néhány körülöttem állón még látom a mosolyt, kérdezőn pedig az arcszínváltást.
Mozog a szája is, de nem próbálok szájról olvasni.
Fülemben a P. Mobil : “Minek a zene, már nincs idő. Fellőnék minden bunkót az űrbe, ott mindent értene…”
Ez az élet, Babocsai néni! 🙂