Várnap a tokaji várért

Napsütéses őszi időben indultunk Tokajba vasárnap délelőtt. A Világörökségi Bormúzeum előtt parkoltunk, és az autóból kiszállva már meg is láttuk az első útbaigazító táblát, amely a „Hírös Tokaj Vára” rendezvényhez vezető utat mutatta.
Rövid séta a Bodrog partra, majd csónakkal átkelés a túlsó partra, ahol már sokan várakoztak a program hivatalos megnyitójára.
A program Makoldi Miklós rövid megnyitójával kezdődött, amit zászlófelvonás és díszlövés követett.
Aztán felfedező körútra indultunk, ahol számos érdekes információhoz juthattunk a vár történetéről, a folyó ásatásokról, megnézhettünk néhány, a munkálatok során előkerült tárgyat.
Visszaérve a kiindulási ponthoz egy érdekes, látványos előadás keretében fegyverbemutató következett egy XVII. századi végvári hajdú fegyverarzenáljából. Megismerhettük a kanócos puskát, melynek hangját már a díszlövésnél hallhattuk, a kardot, fokost, és a korabeli hajdúk viseletét is.
Közben elkészült az ebéd, mi pedig útban hazafelé még betértünk a Tokaji Múzeumba, ahol megnéztük azt a festményt is, ami Kassáról érkezett a Szüreti Napokra, és a “régi” Tokajt ábrázolja.
A vártúráról készült képeimet az itt kovetkező albumban láthatod. Klikkelj az itteni képre!
KLIKK

Comments are closed.

Post Navigation