Mai bejegyzésemmel kicsit ismét visszatérek a koraősz nyíregyházi eseményeihez.
Nem kis feladat nézőket tartani a Vidor Fesztivál színpada előtt a Csík zenekar koncertje után. Elképzelem a Bollywood Brass Band zenészeit, amikor látták az “előzenekar” műsora alatt teljesen megtelt Kossuth teret. A Csík zenekar koncertje után azonban kissé megfogyatkozott a nézőszám. Én is gondolkodtam rajta, hogy hazasétálok, de győzött a kíváncsiság.
A meglehetősen furcsa összetételű, fúvós és indiai ütős hangszerekkel felszerelt zenekar végülis különleges műsort mutatott be. Igyekeztem megörökíteni ezt a hangulatot.

Már az előző Vidor Fesztivál koncert fotóalbumánál mondani akartam, hogy eszméletlenül jó volt az új 70-300-as objektívemmel dolgozni. Ha végignézted a Juan Carlos Cáceres albumot láthattad, milyen jól lehetett portrézni vele, és mindezt a kordonon kívülről.
Hogy ezt miért pont most említem? Ma a Csík zenekar koncertjéről készített fotóalbumot osztom meg. Ennél a koncertnél nem hogy a kordonon belülre, de a kordon közelébe sem jutottam. E koncert alatt egy tűt nem lehetett leejteni a Kossuth téren, vagy legalábbis nem volt érdemes 🙂
Lehet arról elmélkedni, mennyire a Quimby vagy Kispál feldolgozások, vagy Lovasi húzták a közönség hangulatát, az azonban nehezen vitatható, hogy sokkal kevésbé félteném az ifjúság ízlését ettől a zenétől, mint mondjuk Lagzi Lajosétól. Sőt, ettől egyáltalán nem félteném…
Talán még annyit erről a koncertről, hogy aki ott volt, és visszagondol a záró muzsikára, szerintem most is borsózni kezd a háta az emléktől. És az népzene volt. Virtuóz előadásban, igazi népzene.
Aki ezt látta, hallotta, ha teheti biztosan ott lesz a következő koncerten is.
Ez közelünkben pont ezen a hétvégén lesz. Nagykálló, péntek este 20 óra. Bővebben a programajánlómban, és ITT.
Térjünk vissza most képekben, hangulatban ehhez az estéhez.

Meglehetősen érdekesre sikerült szeptember másodikán a második koncert fotózása a Vidor Fesztiválon.
Megnézve a színpad berendezését úgy gondoltam, az eddigitől eltérően a másik sarkánál helyezkedem el. Később kiderült, ez meggondolatlanság volt. Figyelmen kívül hagytam ugyanis, hogy alacsonyabb vagyok a színpad és a zongora magasságának összegénél, valamint azt is, hogy a zongorát általában ülve inzultálják.
Nagy szerencsém volt azonban a “harmonikás lánnyal”. Sarokba szorított 🙂 helyzetemben szinte csak ő lehetett a látóteremben, hiszen mikor más irányba mozdultam, nyomban felpattant mögöttem egy néni a padról, és szememre vetette, hogy mindig a legjobb pillanatokban állok fel fotózni. Titkon örültem neki, hogy így látja, de nem akartam fölöslegesen zavarni a szórakozását, így más látószöget kerestem.
A fantasztikus színpadi produkció méltán tartott számot hatalmas érdeklődésre, így a fotóalbumom képei is mozaikszerűen, egy-egy nézőpontból több kép, majd séta, kis bujkálás, újabb nézőpont, újabb mozaik.
De nem mesélem, inkább nézd meg.

A Vidor Fesztivál elején elég sokat panaszkodtam arra, hogy a magyarországi, illetve magyar fellépők műsora nem mindig tudott lázba hozni, illetve volt, amelyik kifejezett csalódást okozott. A Tükrös zenekar volt az a magyar fellépő, akiknek műsora fenntartások nélkül elfogadható volt. A muzsika, az előadás, a lelkesedés felejthetetlenné tette a koncertjüket.

Szerencsére a Vidor Fesztivál minden évében ellátogatunk Afrikába. Az ötödik napon ez idén már másodszor sikerült.
Maliból többek között olyan nevek érkeztek a korábbi években, mint Habib Koité, Toumani Diabaté, vagy éppen Salif Keita. Idén pedig Oumou Sangare.
A művésznő hosszú hallgatás után ebben az évben jelentette meg Seya című albumát, melyet fergeteges koncert keretében ismerhettünk meg.

Hazudnék, ha azt mondanám, figyelemmel kísérem Sebő Ferenc életútját. Azért azt sem mondhatom, hogy ismeretlen számomra. Azt hiszem, ezt egyébként is igen kevesen mondhatják.
Mindenesetre nagyon nem loholtam a Vidor Fesztivál ötödik napjának első koncertjére, ami igazán nem is koncert volt, mint később kiderült.
Én inkább azt mondanám, olyasmi lehetett, mint egy nagyon jól sikerült bemutatóóra.
Ja, és ahogy korábban ígértem, a fotóalbumban láthatod, hogyan kell tekerőlantot hangolni.
Gondolom, már nagyon vártad 😉

A kárpótlós koncert 🙂
Ugyancsak nagy várakozás előzte meg az idei Vidor Fesztivál első afrikai produkcióját. Ez egyébként minden afrikai koncerttel így van, mert a lelkesedés, a különleges hangszerek virtuóz kezelése, a zene dinamikája mindig különleges produkciót eredményez.
Bár ahogy olvastam, Ba Cissoko-t tartják a kora (a hangszer) Jimi Hendrixének, ezen a koncerten a négy tagú zenekar ötödik tagja 🙂 volt az, akinek játékától tátva maradt a szám.
Zeneileg mindenképpen ez volt a fesztivál koncertje számomra.

A helyszín marad a tegnapi, de időben visszautazunk kicsit, úgy 3 hetet.
A mai nem lesz egy vidám bejegyzés, és nem lesz túl hosszú sem.
Nagyon nem akarom ragozni, de kihagyni sem…
Szóval a Vidor Fesztivál legnagyobb csalódása számomra a Nadara fellépése volt. Ugyan az énekes-táncos-harmonikás lány (Alexandra Beaujard) mindent megpróbált, nekem mégis meglehetősen szétesett produkciónak tűnt.
Szerencsére ezen a napon a másik koncert kárpótolt, de erről majd ott 😉